Bár gyűjteménye nem folyamatosan gyarapodott, mivel 1990-ben eladta az egészet, de tíz év szünet után újrakezdte a gyűjtést. Azóta igyekszik visszaszerezni mindent, amit korábban eladott, valamint beszerezni az újabb hazai és külföldi kiadványokat is. Gyűjteményének kalandos történetéről beszélgettünk vele.

* Mi fogta meg a képregényben? A képek, a rajzok vagy a sztori?

— Először is a rajz. Utána a felhőcskékben a szöveg. Ez, ugye, nagyon más volt, mint az iskola első osztályában a könyvek, és ez szenvedély lett. Erre költöttem a zsebpénzem, más játékokat, üveggolyókat is elcseréltem képregényekért. Még az uzsonnapénzt is erre fordítottam, hiszen abban az időben tömegesen jelentek meg a trafikokban a képregények, és a szobámban egyre csak nőttek a képregényekből alkotott tornyok. Akkor rá is jöttek a szüleim, hogy ez a gyerek nem eszik, hanem képregényeket vesz.

* Ezek a kiadványok mára már nincsenek meg. Miért adta el őket?

— A gyűjtés 1969-ben indult szép lassan, de 1990-ben, amikor belekezdtünk a házépítésbe, eladtam mindent, ami több mint húsz év alatt összegyűlt. Volt vagy kétezer darab, leginkább a jugoszláviai Panorama, de volt köztük rengeteg Füles is, melyet akkoriban nehezen tudtam beszerezni, mert át kellett érte menni Magyarországra. Szóval ezt a hat-hét talicskányi újságot eladtam egy embernek, aki azzal foglalkozott, hogy használt képregényeket árult az ócskapiacon. Valamiért ráuntam a gyűjtésre, mert akkoriban többször is előfordult olyan, hogy elindítottak egy sorozatot, melyet nem nyomtattak ki végig. Miután ez megtörtént három-négy kiadvánnyal, feltettem a kérdést magamnak, minek csinálom, ha nem tudom végiggyűjteni.

* Felépült a ház, elmúlt néhány év, és újrakezdte a gyűjtést. Hogyan történt ez, és miért vágott bele ismét?

— Addigra elmúltak a háborúk és a krízisek, melyek mindig úgy kezdődnek, hogy nincs papír. Amikor ez rendeződött, a kiadók elkezdték újranyomni a könyveket, újságokat, és ismét megjelentek a képregények. A bombázások után, a 2000-es évek elején láttam újra az újságosnál egy Ken Parker-kiadványt, de előtte tíz évig nem volt képregény. Mindjárt meg is vettem, és újraindult a szenvedély. Elkezdtem vásárolni az új kiadványokat, és jött a felismerés, hiba volt eladni a korábbi gyűjteményemet. Akkor kezdtem hozzá, hogy újra beszerezzem azokat, amiket korábban eladtam. Egyébként mindre emlékszem, hogy annak idején mi volt meg. És azokat veszem most vissza jó pénzért. Leginkább az interneten és a piacokon, az erre szakosodott kereskedőknél szerzem be őket.

* Két részre osztja a képregényeket. Miért?

— Vannak a régiek és az új kiadványok. A régiekbe azokat sorolom, amelyek nekem korábban megvoltak valamikor a ’70-es, ’80-as években, eladtam, és most gyűjtöm vissza. Ezek között vannak jobb állapotban lévők, de sérültek, hiányosak is. Az új gyűjteményembe pedig azok tartoznak, amelyeket a második gyűjtési ciklusban kezdtem vásárolni, ezekre nagyon vigyázok. Újszerűek, tiszták, gyűrődésmentesek, sértetlenek.

* A gyűjtés mellett a képregényes társadalom alakulásait is követi?

— Napi szinten. Követem a Vajdasági Magyar Képregénytársaság tevékenységét, és hacsak tehetem, részt veszek a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon. Az idén is tervezünk menni. Ez egy többnapos esemény, érdekes előadásokat tartanak, külföldi képregényrajzolókkal lehet találkozni, de természetesen itt vannak a szakma legismertebb magyar képviselői is. Közülük Kertész Sándor és Fazekas Attila részt vesz az idei vajdasági képregény-találkozón, Kishegyesen. Mindkét rendezvényen szerveznek képregénybörzét is, szóval ezekre a helyekre hátizsákot is viszek magammal.

* Hogyan történik a beszerzés?

— Bevett szokássá vált a családban, hogy ha bárki utazik valahova külföldre, hoz egy képregényt. Bármilyet. Eleinte újságot kértem, mert mindig az volt a lényeg, hogy papírt fogjak a kezemben. Így mintegy tíz országból vannak képregényeim, de leginkább a magyarországi és a szerbiai, illetve az egykori Jugoszlávia tagországainak a kiadóitól. Ezek közül a legnagyobbak a szerb és a horvát kiadók, a szlovén, a macedón és a többi extagországban nincs említésre méltó kiadói tevékenység. Egyébként amíg a régi Jugoszláviában egyes képregényeket 20-30 000-es példányszámban adtak ki, összehasonlításul most ez 300-400, de legfeljebb 500 példány.

* A digitális világ térhódítását figyelembe véve mennyire népszerű a képregény?

— A képregényláz a ’80-as években volt a legnagyobb itt a térségben, de most is nagyon vásárolják ezeket a kiadványokat — igaz, talán csak azért tűnik most nagyobbnak a kereslet, mert kevesebbet nyomtatnak. Ezért van, hogy egy-egy példányt nehezebben lehet beszerezni. Van, amiről én is lekések. Tehát, ha az ember nem figyel oda időben, előfordulhat, hogy lemarad. Az is megtörténik, hogy direkt kisebb példányszámban nyomtatnak egyes kiadványokat. Limitált szériákat adnak ki, de ezt nem jelzik előre, és nem tudhatod, hogy az 500 helyett most csak 80 lesz. Vagy megtörténik, hogy valakik előre felvásárolnak 200-at.

* Aki tehát képregényt vásárol — akár újat, akár régit —, az befektet is?

— Igen. Főleg, ha limitált példányszámról van szó. Lehet hallani, hogy külföldön egyes képregények több ezer dollárért cserélnek gazdát, persze ekkora összegek nálunk nem jellemzőek. Viszont az itteni kiadványok, például a ’70-es évekből, ha jó állapotban vannak, akkor akár több ezer dinárt is érhetnek. Lehet ebből jól keresni, de okosan kell csinálni. Az interneten könnyű vevőt találni, ott gyors az információáramlás, a megfelelő helyen meg kell hirdetni, majd megegyezni. Ez olyan, mint a házvásárlás: felajánlod, többet kérsz, kevesebbet ajánlanak, és félúton megegyeztek, ha akarod.

* Ha valaki felkeresi, hogy vannak eladó képregényei, azokat is átveszi?

— Vannak ilyen esetek. Általában meg szoktunk egyezni. Ezt a régiségkereskedők is tudják, akiktől rendszeresen szerzem be a régi képregényeket, tehát meg szoktak keresni, ha hozzájutnak egy-egy gyűjteményhez. Sőt, akkor is, ha csak tanács vagy értékbecslés kell.

* Vannak-e olyan kiadványok, amelyekre különösen büszke? Melyek a legérdekesebbek, legkülönlegesebbek?

— Az Alan Fordoknak elég jó az áruk. Szeretem a régi számokat, de őszintén, mindre büszke vagyok, még a salátásra gyűrt Buksikra is. Ezek mellett néhány különleges külföldi kiadványom is van.

* Milyen rendszerességgel szokta ezeket kézbe venni?

— Naponta. Nosztalgikus hangulatba kerülök, amikor fellapozok egy régi képregényt, felvillan bennem egy kép, egy emlék, hogy akkoriban mi történt, és mi mit csináltunk fiatalon. Lehet, hogy ezek téves emlékek, de valami visszajön abból a korszakból. A képek, a papír illata és a szöveg mind emléket idéznek fel bennem.

* Hány képregénye van?

— Az új gyűjtési ciklusból mintegy 700 kiadvány, a régi képregényekből megtöltöttem egy garázs méretű helyiséget, ott csaknem 3000 van. Valamint összegyűjtöttem a Politikin zabavnikot, az nem éppen képregényes kiadvány, de az újság közepén szintén vannak képregények, ebből is van nálam olyan 3000 darab.

* Küldetésének tekinti életben tartani a képregények iránti szeretetet?

— Természetesen. Többször elosztogattam már a frissen megvásárolt képregényt. Volt olyan, hogy jöttünk haza Budapestről vonattal, és mellettem ott sorakozott a fesztiválon megvásárolt 8-10 képregény. Futkároztak a kisgyerekek, és láttam, az egyiknek megakadt a szeme a képregényen, és csak nézte, nézte a borítót. Odaajándékoztam neki. De máskor is előfordult már, hogy ajándékoztam, mert szívesen osztom is, hátha ezzel másnál is megindul a képregények iránti szeretet.