- A szerző fotója

A szülőföld szeretete különböző módon ihleti meg az embereket. Egyeseket irodalmi alkotások megírására késztet, mások ecsettel varázsolják elő a kedves tájakat. Az utóbbiak közé tartozik Nagy Sívó Zoltán nyugalmazott tanár, helytörténész, festőművész, akinek a múlt héten Csókán nyílt meg a retrospektív tárlata.
Az alkotó 1927-ben született Padén. 1948-ban Hertelendyfalvára került a helyi iskola tanítójának, majd igazgatójának. A diplomázása után, 1955-ben szerzett tanári oklevelet a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Kara történelem szakán, Pancsován lett gimnáziumi tanár, igazgató, később a technikum tanára. Neve nemcsak a képzőművészek, de az irodalomkedvelők számára is ismerősen cseng, ugyanis ő a Bukovina mit vétettem? és A főváros árnyékában című könyvek szerzője, amelyekben a vajdasági székelység életével foglalkozik.
Képzőművészként az akvarell a kedvenc műfaja, meghatározó témája, kimeríthetetlen forrása a vajdasági/bánáti táj. 1975-től önálló tárlatokon is bemutatja képeit. Nyugdíjasként Temerinben él, új formákkal kísérletezik, töretlen kitartással alkot.
A festőről Igor Savičević művészettörténész és dr. Csáky Sörös Piroska nyugalmazott egyetemi tanár, a Tájélmények akvarellben című monográfia szerkesztője beszélt. Az alkalmi műsorban fellépett Oláj Ibolya szavaló és Kónya Sándor versénekes, aki a megzenésített versek mellett az al-dunai székelyek két népdalát is előadta. A kiállítást Németh Ferenc, az újvidéki Forum Könyvkiadó igazgatója nyitotta meg, aki szerint Nagy Sívó Zoltán akvarelljei olyan tájértelmezések, amelyek azt sugallják nekünk, hogy a természet szép, nemes, de kies, kíméletlen és könyörtelen is egyben, hogy néha nehéz élni ezen a vidéken. Van a képekben valami fenséges érzés, de szomorúság is. Első ránézésre támad a szemlélőnek valami hiányérzete, de később rájön, minden kiolvasható belőlük a tájról, az emberekről, meg azok életéről is.
Nagy Sívó Zoltán beszélt a legújabb, még kiadatlan kéziratáról, amelyet lírai, visszaemlékező jegyzetekből állított össze. Hozzátette, az a legfőbb öröm, ha valaki a szülőföld élményeit viszi magával, mert ennél szebb útravalót nem kaphat senki. Az emberi sorsok idővel elkopnak, de a táj lelkét és mondanivalóját se a rosszfajta urbanizmus, se a politikai rossz szándék nem tudja soha szétverni.
A kiállítást november 20-áig tekinthetik meg az érdeklődők a csókai Művelődési Ház előcsarnokában.