Kék bagoly

Kék bagoly

Kék bagoly — a tradicionális indián spiritualitás Fujkin István művészetében címmel tartotta meg kanadai alkotómunkájáról szóló előadását Fujkin István vajdasági származású képzőművész, aki augusztus és szeptember folyamán több helyszínre is ellátogat Vajdaságban és Magyarországon. A szabadkai vetített képes előadás helyszíne augusztus 30-án a Klein house / social bar & art gallery volt, ahová a művészt mi is elkísértük.

 

 

Az est hangulatának megidézésében közreműködött Varga Attila magyartanár, aki egy meditatív természetzúgással, furulyadalával és a közönség bevonásával tradicionális indián zenét szólaltatott meg. A közösségi zenélés természetesen az indián törzsi kultúra befogadásához is felkeltette a közönség érdeklődését, így az kellően nyitott volt az új ismeretekre.

Fujkin István csaknem húsz éve él Kanadában, ahol leginkább két sajátos ciklusban alkot. Az egyik a Fujkin’s Music Vision néven vált ismertté. Ezek azok a művek, amelyeken a művész a zenét ábrázolja. Vagyis miután átadta magát a hangélménynek, szabad asszociációk útján hagyja, hogy az ecset vezesse kezét, és megpróbáljon testet adni a dalnak.

A Kék bagoly sorozat azonban másról szól. Fujkin ebben a ciklusban dolgozza fel megismerkedését a tradicionális indián kultúrával. A komplex képi világban pedig minden benne van, amit ez a bensőséges közösség számára jelent. Erről tartott vetített képes előadást, melyben az érdeklődők szinte mozzanatonként követhették végig, miként születik meg egy-egy műalkotás.

Maga a folyamat — akárcsak az előbb említett sorozat esetében — a zenével kezdődik. A zene hangulata, a szöveg üzenete, a dalban felcsendülő hangszerek mind megjelennek a vásznon. Ezeknek a zenei elemeknek az együtthatója kelti azt a benyomást, amely megindítja az alkotót, s amelyet egy-egy képben ábrázolni próbál. A megjelenített szimbólumvilág pedig nemcsak a jelképet, de valahol mélyen a mítoszt is magában foglalja.

A zenére született alkotások egyik legnagyobb ihletője egyébként az indián származású Robbie Robertson, aki rockzenészként dalaiban a hagyományos indián kultúra spirituális elemeiből táplálkozik, de mégis mai „nyelven” szól a közönséghez. Ez is közös a két alkotó opusában, hiszen mind a ketten hidat próbálnak építeni a hagyomány és a kortárs kultúra, az indián tradíció és a nyugati világ között.

A közönség az előadás első részében megismerkedhetett az indiánok, elsősorban a préri indiánok kultúrájával, például hogy milyenek voltak az életkörülményeik a múltban, ahogy azzal is, milyenek manapság. Mely szokásokból, hiedelmekből táplálkozik a világuk, milyen rituálékat végeznek el, akár önmaguk belső hangjának keresése, akár a hagyományos családi, közösségi kapcsolatok keretében. S ebbe beletartozott akár az is, milyen csatákat vívtak, amikor ellenséggel küzdöttek meg, legyen az egy másik törzs vagy éppen a fehér ember, akivel a legvéresebb ütközeteket olyankor vívták, amikor ez utóbbi nem tartotta meg a szavát, s az indiánok jóindulatát kihasználva, saját diadalára fordította az adott szava súlyát. De számos más, az indiánok kultúrájával kapcsolatos tévhitet is eloszlatott az előadó. Például azt, hogy mire és miként használták a pajzsot, a szertartási pipát, hogyan érdemeltek ki, illetve szereztek fejdíszt, skalpot.


Szabó Attila felvételei

Az előadás végén egyedi kis emlékkövek közül választhatott magának a közönség. A kavicsokon egy speciális módszerrel, maratással megörökített indián szimbólum található, melynek jelentését a művész el is magyarázta az érdeklődőknek.

A szabadkai helyszín az előadássorozat első állomása volt, melyet a következő napokban Kispiac és Horgos követett. A közeljövőben pedig Magyarországon, a többi közt Debrecenben, Budapesten és Szentendrén is bemutatja opusát a festőművész.


Szalai Attila karikatúrája

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink