Örömmel tapasztalom, hogy egyre gyakrabban kerül sor az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör tagjainak találkozására. A vízbe dobott kavics keltette koncentrikus körök mintájára egyre bővül a kapcsolat, az együttműködés, amely mindkét szervezet tagjainak javára válhat, különösen, ha a gyökerekhez való kötődések bemutatásával, megismerésével közelítenek egymáshoz. Ezáltal ugyanis a látogatások alkalmával nemcsak kirándulási helyszíneket ismernek meg, hanem a nemzet- és hittestvérek lelkivilágát, hitét tápláló helyi források megtekintésével a kirándulók tulajdonképpen saját hitüket is elmélyítik. Éppen ezért ideje lenne véget vetni annak a szemléletmódnak, amely a hitet, a vallásosságot a hagyományok néprajzi kuriózumaként tárgyalja. Helyette hozzá kellene látni keresztény múltunk emlékeinek feldolgozásához, számbavételéhez, hogy az élő hit részévé váljanak. Ezáltal a Délvidéken előrelépés történhetne a vallásturizmus meghonosítása, esetleg egyházi múzeum létrehozása terén, és így a — mondjuk — Szabadkára látogató nemzet és hittársaink nemcsak a szecessziós épületeket vagy az egykori színházkultúra nyomait láthatnák, hanem megismerhetnék például Szép Ferencz plébános sokoldalú munkásságát is. A Szent Teréz-székesegyház egykori plébánosáról talán még a KÉK-tagok sem sokat hallottak, jóllehet néhány évvel ezelőtt Ehmann Imre plébános úr emlékszobát szentelt fel a tiszteletére. Évek óta lehetőség lenne tehát arra, hogy az anyaországi keresztény értelmiségiek szervezett látogatásakor ne csak a Kosztolányi-emlékszobát mutassák meg a vendégeknek, hanem a hitet erősítő Szép Ferenczét is, akinek emlékét egyébként még a Szent Teréz-székesegyház előtt megbúvó szoborra emlékeztető kisplasztika hivatott idézni. Pedig akár ez az összekulcsolt kéz is a szabadkai magyar katolikus közösségünk élő hitéről szólhatna, ha a márciusi nemzeti ünnepünkön rendszeresen megkoszorúznák, hiszen Szép plébános úr hetilapot indított Szabadkán, hogy az 1848-as szabadságharc történéseiről hitelesen tájékoztassa a délvidékieket. 
A keresztény értelmiségi szervezetek együttműködése tehát jó és örvendetes, mert lélek- és erkölcsépítő. Ezért a jövőben talán fel merjük emelni szavunkat nemzet- és hittársaink védelmében is, ha olyan támadás éri értékeiket, mint néhány éve a horvátországi Baranyában, amikor Darázs falu horvát plébánosa szemétre dobáltatta a helyi magyar hívek által látogatott templom fából faragott évszázados berendezését és kegytárgyait. Akkor azt mondták, ne avatkozzunk a külföldi ügyekbe, holott még a kínai katolikusok érdekében is tiltakoznunk kellett volna (és kell), nemhogy saját nemzettársaink érdekében.