Egészen furcsa társadalmi viselkedésformák figyelhetőek meg mostanában. De mindjárt ki is kell javítani ezt az állítást, mert szokatlan és furcsa társadalmi viselkedésformák mindig is léteztek. Mindig csak az aktuálisan új alakzatok voltak furcsák és szokatlanok számunkra. A XX. században például — mellyel kapcsolatban vannak még viszonylag hiteles tapasztalataink — a fasizmus, a kommunizmus és sok más típusú ideológia generált bizonyos fajta viselkedésformát, de nyilván a fordítottja is igaz ennek, és a kialakult viselkedésformák is „segítették” az ilyen típusú ideológiák terjedését.
A szakemberek is sok esetben értetlenül figyelik azt, ami történik, és nyilván valóban nehéz pontosan beazonosítani, hogy mi megy végbe egyes esetekben, és hogyan vezetnek a folyamatok akár katasztrófákhoz, tömeges emberi tragédiákhoz, konfliktusokhoz. A modern társadalomban élő ember sokszor tudományos megközelítésből érdeklődik az emberi természet és a társadalom kialakulásának, működésének vizsgálata iránt. Fajunk tudásra éhes képviselői ilyen módon szeretnének választ kapni a saját problémáikra és szűkebb-tágabb közösségük megoldatlan kérdéseire. De sajnos azt is tapasztalhatjuk, hogy a társadalom egy része közömbös az ilyen témák iránt, pedig mindenki sorsára kihatnak a folyamatok. Ma már sok tudományág foglalkozik az emberi viselkedéssel — sokféleképpen. Szükség lenne valamiféle szintézisre, melyhez az egyes részterületek információi hozzákapcsolhatóak. Ha kizárólag egy szemszögből, szociológiai, pszichológiai, társadalompszichológiai vagy akár gazdaságpszichológiai szempontból vizsgálódunk, nem biztos, hogy sikerül meglátni a témakör vetületét.
Az elmúlt másfél évben életünket alapjaiban változtatta meg a pandémia. Egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásai egyelőre felbecsülhetetlenek. A vírusfertőzés akut következményei mellett egyre több adat bizonyítja — de elég csak magunk körül szétnézni, nem kell statisztika —, hogy a teljes népességre kifejtett hatása is hosszú távú. A depressziós és a szorongásos tünetek, valamint az egészen szokatlan viselkedésformák gyakoriságának növekedését tapasztalhatjuk.
Szakemberek szerint a pandémia következtében kialakuló általános bizonytalanságérzés és fenyegetettség — a fertőzéssel vagy a fertőzöttekkel való közvetlen vagy közvetett érintkezés nélkül is — stresszt okoz az embereknél. A pszichológiai szövődményeket ma már külön szóval, a koronafóbiával illetik. A fő tünetei az orvosi szaklapok szerint: szédülés, alvászavarok, izomfeszülés, étvágycsökkenés, hányinger és hasi diszkomfort. A meleg, nyári napokban egyébként ezek a tünetek majdnem mindenkire jellemzőek, ezért aztán nehéz elkülöníteni, hogy mely esetben mi okozza.
Most vagyunk a járvány utáni nyitás időszakában, de nem tudni, hogy ez tartós lesz-e, vagy megint korlátozásokat kell bevezetni. Sok ember számára ez azzal jár, hogy ismét megszaporodtak a teendői, munkafeladatai. A jelek szerint pedig a felfokozott munkatempóhoz felfokozott szórakozási vágy társul.
A modern kori társadalmi rend most nem valami külső, elnyomó hatalomként lép fel és alakítja át az ember gondolkodását, hanem belsőként, egyfajta igényként fosztja meg az egyént a szabadságtól. Egy kis túlzással ma már mindenből információ lesz, minden az információ továbbításáról szól. Mind inkább elvész, ami egyéni, az egyének pedig feloldódnak abban a kommunikációs hálózatban, ahová — jobb híján — önként csatlakoztak. A lájkok diktatúrájának korszakába értünk? Vajon a mai ember valóban csak a fogyasztói társadalom egyszerű terméke? A szépség ideálja című esszéjében Carl Schmitt német filozófus megállapítja, hogy ahogyan a „víz karakter nélküli elem”, mert önmagában alkalmatlan arra, hogy vonalakat karcoljanak bele, vagy megjelöljék, úgy a fogyasztói társadalom ideális polgára is karakter, sőt, jellem nélküli ember.
