home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Karácsonyközelben
Orosz Ibolya
2014.12.17.
LXIX. évf. 51. szám
Karácsonyközelben

Három-négy éves gyerekek ülnek egy tévéstúdióban, körülöttük adventi díszítés. Arról kérdezi őket a riporter, hogy milyen ajándékot szeretnének karácsonyra. A kicsik egymás szavába vágva, kipirultan sorolják. Biztosak-e benne, hogy kapnak ajándékot? Persze hogy biztosak — bólogatnak hevesen. Erre a kérdésre egyszerű a válaszuk: „A jó gyerekek kapnak, csak a rossz gyerekek nem.”

Ők, akiknek még a Mikulás, a Jézuska vagy a Télapó hozza az ajándékot, még a csodák, a mesék és a képzelet világában élnek, ahol minden lehetséges. A való életben pedig minden nagyon egyszerű: van a jó meg a rossz. Meg van a szeretem és a nem szeretem. Ez az ő korukban így is van rendjén. Később, ahogy nőnek, nyílik az értelmük (és már a Mikulás is lebukott), megtanulják, hogy nem kaphatnak meg mindent, amit kérnek, amit szeretnének. S azt is megtapasztalják, hogy osztálytársaik között vannak, akiknek azt a méregdrága ajándékot is megveszik, amelyet ők nem is remélhetnek. Mások szerényebbek már a kívánságaikban is. És akadnak, akikről tudni/sejteni lehet, hogy talán még karácsonyfájuk sem lesz. Nem azért, mert rossz gyerekek, hanem azért, mert a szülők szegények.

Számos családot ismerek, melyben nemcsak elmagyarázzák, hogy ilyen az élet, vannak szociális különbségek, hanem a gyerekeket is bevonják a karácsonyi készülődésbe: a mások ünnepének a szebbé tételébe, a mások megsegítésének az örömébe. Abba, hogy a szekrény mélyén kuksoló, rég elfeledett plüssmackónak és játékautónak, egy tábla csokoládénak még nagyon meg tud örülni valahol egy gyerek. Megízleltetik velük az érzést, hogy adni jó. Örülök, hogy látom: sok-sok családban a felnőttek saját példával elöl járva (jótékonykodással, adománygyűjtéssel, önkéntes munkával) szociális érzékenységre nevelik a gyerekeket. Megtanítják őket nyitottnak, befogadónak, megértőnek lenni. Előítéletek helyett segíteni — tenni valamit az elesettekért.

Örülök, mondom. Egyszersmind végtelenül elszomorít, ha azt látom (és azt látom), hogy a törtető, dölyfös és valóban tehetős emberek — akik nem csak egy csomag rizst, néhány konzervet vagy egy csomag szaloncukrot tudnának adni — elfordítják a fejüket, tudni sem akarnak róla, hogy rászorulók is élnek körülöttük. Nem ismerik a szót: empátia. S ha tudnák, akkor sem akarnák a gyerekeiket együttérzésre nevelni. Ezért jutott eszembe, hogy ilyenkor, advent idején az iskolákban minden osztályfőnök szánhatna rá tíz percet, hogy a gyerekekkel eljátszasson egy nagyon egyszerű játékot. Lehet, hogy olvasták már a neten, lehet, hogy nem: egy alig néhány perces kísérlettel kemény leckét adott a gyerekeknek az életről egy amerikai tanárnő.

Mindössze egy papírkosarat és annyi papírlapot használt fel, ahány diák ült az osztályteremben. Arra kérte a gyerekeket, hogy a papírt ki-ki gyűrje gombóccá, a kosarat pedig az első padsor elé tette. Egy kísérlettel akarta bemutatni, hogyan működnek a kiváltságok a társadalomban. Elmondta: „Ti mind ugyanannak az országnak a polgárai vagytok, és mindnyájatoknak lehetősége van rá, hogy meggazdagodjon, és feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. Ehhez nem kell mást tennetek, mint hogy beledobjátok a kosárba a papírgombócot úgy, hogy ülve maradtok.”

A játékszabályok hallatán a hátsó padsorokban ülő gyerekek rögtön lázadozni kezdtek: ez nem igazság, az elöl ülőknek sokkal nagyobb esélyük van rá, hogy betaláljanak a kosárba! Ám a zúgolódásra a tanárnő nem reagált, így aztán ki-ki igyekezett jól célozni, és bedobni a maga galacsinját. A kísérlet az előre borítékolható eredménnyel fejeződött be: akik az első padokban ültek, azok mind beletaláltak, a hátsó padsorokban ülő diákok labdacsai viszont sorra a célpont, a kosár körül értek földet.

A játék tanulsága? „Minél közelebb ültél, annál jobbak voltak az esélyeid — ezt hívják kiváltságnak” — összegezett a tanárnő. „És azt észrevettétek-e, hogy csak azok kiabáltak fair playért, akik hátul ültek? Az elöl ülők ezt észre sem vették, nem is foglalkoztak a helyzetelőnyükkel, természetesnek vették, így csak azt a néhány métert látták, amely köztük és a céljuk között van.” Hogy mit lehetett megtanulni ebből a játékból? Mindenekelőtt azt, hogy az életben, a tanulásban, a boldogulásban nem mindenki indul egyenlő eséllyel, nem mindenki számára egyenlőek a lehetőségek. Vannak, akik jobb helyzetben vannak. Vannak, akik nehezebb helyzetből kénytelenek indulni. És igen, kiváltságosok is vannak. „Azáltal, amit ma itt megtanultunk, nektek az a feladatotok, hogy felismerjétek, észrevegyétek a kiváltságot. És az a dolgotok, hogy átérezzétek azok helyzetét, és képviseljétek azok érdekeit, akik mögöttetek vannak, hátrányos helyzetből indulnak” — mondta a tanárnő.

Adventi az üzenete: átérezni mások helyzetét, tenni értük, az érdekükben és helyettük is szólni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..