Az egyházzene gyakorlati művelője, Szakály József atya először Adorján plébániáját vezette, az idei év augusztusától pedig az oromi plébánia első helyben lakó lelkipásztora.
- Nehéz dolog két egyházközséget összehasonlítani. Adorjánra és Oromra ez még inkább érvényes, hiszen Adorján egy olyan tősgyökeres magyar falu, amely nyolcszáz éves múltra tekint vissza. A török időkben sem halt ki teljesen, így volt képes rövid időn belül ismét benépesülni. Olyan múltja van tehát, amelynek valóban mélyre nyúlnak a gyökerei. A gazdag múltú plébániákon számtalan vallásos cselekedetet a hívek önmaguk is meg tudnak szervezni. Ebből persze fakadnak negatívumok is, hiszen nagyon sok minden rutinszerűvé, megszokássá válik, így sokszor a vallásosság kárára megy ez a fajta állandóság. Orom esetében viszont egészen más a helyzet, hiszen egyike a legújabb plébániáknak. Maga a falu sem létezett a hatvanas évek közepéig. Addig ugyanis tanyaközpont volt, akkor kezdtek beköltözni az emberek a környező tanyákról. Nagy ajándék volt a hitközség számára, hogy 1973-ra elkészült a templom, az idei év augusztusától pedig helyben lakó plébánost kapott személyemben. A körülmények folytán tehát nem alakulhattak ki a vallásos gyökerek. A templom harmincöt évi fennállása óta először fordul elő, hogy mindennap van szentmise. A népi ájtatosságok sem igazán voltak eddig szokásosak, ami megint csak a falu múltnélküliségéből ered. Hiányt szenvedett tehát a hagyományos vallásosság, ez az oka annak, hogy a hívek jobban rácsodálkoznak dolgokra, például az októberi ájtatosságra, a Rózsafüzér-imádkozásra vagy egy egyszerű ünnepélyes asszisztenciás füstös nagymisére. Ennélfogva lehetőség nyílik a lelkipásztor számára, hogy úgy építse a közösséget, úgy vezesse az egyházközséget, hogy ezeket az újdonságokat beiktatva nevelje az embereket az egyház tradícióira, elvégre azért csak van egy kétezer éves múltunk, amelynek ez a fiatal közösség is tagja.
* A fiatalok körében egyre népszerűbb a vallásos könnyűzene. Mi a tapasztalata erről?
- Egyházmegyénkben katasztrofális a helyzet. Lassan elfogynak a kántoraink, szakképzett utánpótlás, egy-két kivételtől eltekintve, nincs. Diplomás kántor nélkül pedig nem lehet eredményt várni. A legjobb mestereket alkalmazó vállalat sem lehet sikeres, ha nincs jó igazgatója. Engedjük tehát a fiatalokat zenélni, mert lelkesek, akarják csinálni, viszont nincs, aki irányítsa őket. Márpedig, ha nem tesszük rendbe zenei dolgainkat is, nem várhatunk sem liturgikus, sem lelki megújulást. Előrelépést jelenthet a jövő szeptembertől a szabadkai zeneiskolában kezdődő egyházzenei képzés. Ahhoz azonban, hogy ez megújulást is hozzon, a hívek és a papok szemléletváltására is szükség van. Tudatosítani kell magunkban, hogy az egyházban nem rétegek vannak jelen, amelyek zeneigényét ki kell szolgálni, hanem egy kialakult renddel bíró szentmise van, amelynek alkotó eleme a zenei stílus is, ez pedig a gregorián zene. A X. Szent Pius pápa óta jelen levő elvnek kell érvényesülnie, miszerint a mise alatt a misét kell imádkoznunk, és azt kell énekelnünk, nem pedig tőle függetlenül csak kedvünkre fohászkodni és énekelni.
* Tapasztalata szerint az ifjúsági pasztorizáció milyen eredménnyel jár?
- Lényegében a középiskolások körében látszik a katolikus hitoktatás alapjainak a hiánya. Dogmatikus kérdésekben nagyon befolyásolhatók fiataljaink. Akiket úgy vonnunk be akár a liturgikus ünneplésbe, akár a plébánia életébe, hogy megmagyarázzuk nekik, mit miért kell csinálni, azok a fiatalok saját nemzedékükhöz is másként tudnak szólni. Szerintem nem a tömegek hiányoznak igazából, mert mit ér a tömeg, ha nem minőségi! Ez nem olyan, mint a kommunizmus, mely azt vallotta, hogy a mennyiség majd meghozza a minőséget is. Ha nem törekszünk a színvonalas nevelésre, akkor - elnézést a kifejezésért - megette a fene. Azt kell elérni, hogy a fiatalok úgy menjenek el a misére, hogy tudják, mit csinálnak ott. Nem állítom, hogy a tudással mindent el lehet érni, hiszen a mise egy misztérium, egy titok, de az alapdolgokkal tisztába kell lenni, mert az ember hite félrevezethető, tévútra, vakvágányra vihető. Képzéssel érhető csak el, hogy például mindenszentek napját ünnepnek éljék meg az emberek, és ne temetőjárással, vagy mondjuk karácsonynak 25-e az ünnepnapja, nem pedig az előző nap.
* Plébános úr az egyházzenén keresztül is a közösségépítést igyekszik megvalósítani.
- Volt egy szentéletű tanárunk, aki arra tanított bennünket, hogy ne akarjunk mindenhez értő papok lenni. A polihisztorok időszaka lejárt. Ehelyett próbáljuk meg magunkban felfedezni a papi életnek azt a szegmensét, amihez igazán karizmát kaptunk az Úristentől, és azt kiművelve próbáljuk a közösség hasznára fordítani, másrészt pedig mi is tanuljunk a közösségtől. Úgy gondolom, a liturgikus és a zenei kérdésekhez van valamiféle ingerenciám, így ezeken a területeken igyekszem a magam tudását elmélyíteni. Igény van arra a lelkipásztori munkára, amelyben az egyház kétezer éves hagyományát kibontva próbálja meg a lelkiatya a híveit vezetni. Ennek azonban szorosan össze kell kapcsolódnia a hitoktatással és a zenével. A liturgikus pasztorációnak ugyanis akkor van értelme, ha neveléssel társul. Ha belegondolunk ugyanis, hogy advent idején mindig csak a legegyszerűbb és legismertebb adventi énekeket énekeljük, karácsonykor pedig csak a legközkedveltebb pásztorénekeket, amelyek ugyan csodaszépek, és kell is őket énekelni, de ha megmaradunk ezen a szinten, akkor soha nem fogjuk megtapasztalni Istennek azt a mérhetetlen bölcsességét, ami a karácsony csodájában megnyilvánul. Nem állítom, hogy mindent fel tudunk értelemmel fogni, de a csodákra sem tudunk rácsodálkozni. Ha azonban a liturgia hivatalos énekeit, például Szent Ambrus himnuszait is eléneklik, akkor egészen másként fogják az éjféli misén hallgatni az évszázadok óta hivatalos kezdőéneket, ,,Az Úr mondá nékem, a fiam vagy te, ma szültelek téged" kezdetű második zsoltárt. Pedig ezzel együtt tudunk csak ráérezni arra a csodára, hogy az Atyától öröktől fogva születő fiú egy egyszerű földi anyától időben egy Betlehem nevű városban megszületik. Ez a karácsony csodája! Nem a méztől csöpögő jászlak, hanem hogy az a kisgyermek, aki benne fekszik, a második isteni személy, a mindeneket teremtő és fenntartó Isten.