József Attila Szerbiában

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

József Attila Szerbiában

Együtt a csapatBizony, nem könnyű versenyképesnek lenni, ha nincs, aki a tehetséget érdemben felkarolja. Pontosabban a tehetségeket, akik nemcsak maga a település, a község, a körzet, de végső soron a tartomány egyik legütemesebben fejlődő amatőr (folklór)együtteséhez tartoznak. A Valerija &...

Együtt a csapat

Bizony, nem könnyű versenyképesnek lenni, ha nincs, aki a tehetséget érdemben felkarolja. Pontosabban a tehetségeket, akik nemcsak maga a település, a község, a körzet, de végső soron a tartomány egyik legütemesebben fejlődő amatőr (folklór)együtteséhez tartoznak. A Valerija Đorđević és Đorđe Nađ vezette torontálvásárhelyi társulatot már bemutattuk. Az említettek a József Attila Művelődési Otthon szerb népitánc-együttesének (SFA) mozgatórugói, és minden túlzás nélkül mondható: ők is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a többségében még mindig magyarlakta dél-bánsági falut a dunántúli részeken ne csupán a vásárairól, a sárgarépájáról, újabban a motorostalálkozóiról, illetve az egykoron virágzó, de napjainkra igencsak lepusztult közvállalatairól tartsák számon. Ráadásul ezentúl már azt is tudhatják arrafelé, hogy Isten ostora után is kereszteltek gyermeket Attilának a néhai Pannon-tenger medencéjében.
Csaknem másfél évtizednyi munka áll mögöttük, egy mindvégig céltudatos, de oly gyakran szinte az alapoktól újrainduló vargabetűs kitérőkkel. Mert amikor a gyermekek kikerülnek az iskolapadból, az élet már keményebb ütemet diktál nekik, mint tette és teszi azt még mindig a fiatal koreográfus a nagy tempójú esti próbákon. Ennélfogva párját ritkítja az, aki visszatér táncolni. Ismerős ez a helyi magyar népitánc-berkünkből is, mivel ott a kimaradozás már zsenge tizenéves korban megkezdődött. Két éve, hogy Đorđéra bízták a helybeli magyar aprócskák istápolását is. Megtörtént ugyan a csoda, de a hosszan tartó sikerhez vezető utat csak a munkakészség, az akaraterő, a kitartás és a bizonyítási vágy tudja kikövezni. Egy szó mint száz: a veleszületett tehetségeknek is szükséges próbára járniuk! Aki végignézett már egy vérbeli táncpróbát, ahol ráadásul maguk a zenészek fizetnek azért, hogy összeálljon a muzsikáláshoz szükséges ,,stimung”, az azt hiszem, még ennyire sem firtatja a siker formuláját. Jó bor ez, de kell neki cégér! Elvégre sokkal kisebb fájdalommal jár más kárán tanulni, mint a sajátunkon. No de ha már úgy tetszik...
- Hosszú volt az út idáig - nyilatkozta a fiatal táncmester útban Kličevac felé, a köztársasági rangadónak is nevezett falusi folklóregyüttesek szerbiai szemléjére. Mindenekelőtt csapatmunka volt, amiből januártól júniusig nemcsak a ,,hazaiak”, de az Antalfalváról, Tamáslakáról és persze a Botosról érkező fiatalok is keményen kivették a részüket. A viseletek nagy hányadát továbbra is kölcsönözzük, és minden igyekezetünk ellenére sem tudunk minden alkalommal zenekarilag kompaktak lenni.
Mindezek ellenére a felsoroltak nem jelentettek különösebb kihívást a csapatnak a požarevaci községhez tartozó stigi síkság és a nagy, kék folyam közötti térségben fekvő faluban zajló fesztiválon sem. Hozzászoktak, és megoldották. S ha már a szokást taglaljuk, elengedhetetlen nem szólni az abban a faluban észlelhető, külföldről beáramló vendégmunkástőkéről (,,csak” 670-en nyomják az ipart valahol a Nyugaton!), az állam által kemény határozottsággal felkarolt mezőgazdasági magánvállalkozókról, az érintetlen táj turistacsalogató lehetőségeiről, a kissé túlméretezett (lokál)patriotizmusról. Ez jellemzi ezt a 2500 lelket számláló ,,kisváros”-t, amely sorrendben a tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit tizenegy hagyományápoló művelődési egyesület előtt. Utánuk meg jöttek a többiek, mint a sátoros ünnepeken szokás.
A torontálvásárhelyiek ezúttal nemcsak a Pešter-fennsíkról vittek magukkal egy kölcsönzött lakodalmi jelenetet, de furulyásuk a Nagyalföld magyar pásztorainak dallamait is szétterítette a zsibongó, lacikonyhás-sörsátras szabadtéri játékokhoz szokott publikum felett. Rajtuk kívül a Vajdaságot még a karlovai (Novo Miloševo) falusi veteránok egyesülete, a vojkaiak és a pincédi (Pivnice) hagyományőrző szlovákok képviselték. A háromtagú belgrádi, illetve požarevaci szakzsűri pedig tette a dolgát, és igyekezett szakmacentrikusan (értsd: kirívóbb részrehajlás nélkül!) odaítélni a díjakat. Mellőzve, persze, az északi tartományból odacsöppenteket - és ez sajnos, nem holmi sebnyalogatás! Díjat kaptak a legjobb ének- és hangszerszólistáik, a legfergetegesebb tapsot (le)arató népi zenekaraik és a nyíló tavaszi mező színpompájával vetekedő viseletben táncoló együttesek. S a békesség kedvéért leányainknak és legényeinknek is vetettek egy plakettet a hagyományápolás terén felmutatott húszperces produkciójukért. Elvégre ennyi minden részvevőnek kijárt.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink