— Fiatalon özvegy maradtam, két kislánnyal — meséli az asszony —, az egyik hét-, a másik kétéves volt, amikor a férjem meghalt. Korán férjhez mentem, alig száradt meg a tinta a főiskolai diplomámon, hozzámentem a falubeli fiúhoz, aki már kisiskolás koromban azt mondta, ha felnövök, elvesz feleségül. Egyetlen gyereke voltam a gyümölcstermelő szüleimnek. Nem voltunk gazdagok, de volt egy akkora gyümölcsösünk, hogy annak jövedelméből szerényen, de szépen éltünk. Egészségügyi közép-, majd főiskolát fejeztem be, és néhány nappal a diploma átvétele után munkát kaptam a helyi rendelőben. Nem volt semmi különös sem a faluban, sem a munkahelyen, mindenki mindenkit ismert, néhány hónap munka után már tudtam a betegeink gondját-baját, szinte fejből fújtam, kinek milyen gyógyszert kell az orvossal kiíratni.

Sosem voltam egy társaságot imádó teremtés. Volt két szívbéli barátnőm, velük beszéltem meg minden titkot, közösen kerestük a választ azokra a kérdésekre, amelyekkel megítélésünk szerint nem volt ajánlatos anyához fordulni. Aztán elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk egy kicsit „lötyögni”, és megnézni, milyen fiúk járnak a diszkóba. Ott találkoztam a jövendőbeli férjemmel is. Nem tartott sokáig az udvarlási időszak, három hónap múlva összeházasodtunk.

Az esküvő után ott maradtunk a szüleimnél. És ugyan a férjemnek egyetemi oklevele volt, de megtetszett neki a gyümölcstermelés, és apám mellett lassan kitanulta a szakmát. De sajnos nem sokáig éltünk együtt, egy súlyos megfázás tüdőgyulladással végződött, az pedig végzetesnek bizonyult. Amikor a férjem meghalt, huszonnyolc éves voltam, csak az idősebb lányunk indult akkor még el iskolába. Tudja, a szüleimet mindenki tisztelte a faluban, mert becsületes, jó emberek voltak. De ezáltal a viselkedésemet az egész falu figyelemmel kísérte, mondhatnám úgy is, hogy közösen vigyáztak az erkölcsömre.

Múltak az évek. Először anyám, majd két évvel utána az apám is meghalt. Az idősebb lányom befejezte a középiskolát, és egyetemre akart iratkozni, de nem mertem felvállalni a taníttatása költségeit. Ekkor ismertem meg a második férjemet, aki öreglegény volt, és gyümölcsös után járta a környező falvakat. Így került hozzám is, a családi gyümölcsös felől érdeklődve. Őszintén megmondta, hogy nem nagyon ért a gyümölcshöz, de szeretne elköltözni a városból, és valahol, ahol nyugalom és csend van, olyasmivel foglalkozni, amit még nem csinált. Néhányszor felhívott telefonon, ki is jött a faluba. És én addig gondolkodtam, hogy meghoztam a döntést. Eladom a gyümölcsöst, melyet úgyis munkásokkal tartattam karban. Amikor egy délután kijött a városból, leültünk az udvarban, és ő elmondta az ajánlatát. A kétszobás városi lakásban egyedül élt, özvegy anyját néhány éve eltemette. Arra kért, ne sértődjek meg, ha elmondja, mit gondolt. Ő úgy érzi, mi jól megvolnánk egymással. Igaz, tizenöt évvel idősebb, de szeretne családot, gyereket. A gyümölcsös is félig-meddig csak ürügy volt arra, hogy jöhessen hozzám. Maradjon a gyümölcsös az enyém, ő majd rendben tartja, de menjek hozzá feleségül. És ha az orvos azt mondja, hogy rám nézve nem jár veszéllyel, szüljek neki egy gyereket, ő szeretettel neveli fel a babát, és a lányokról is apaként gondoskodik. Mit mondjak, tizenöt évvel ezelőtt összeházasodtunk. Eladtuk a házamat, és a gyümölcsös mellett felépítettünk egy csinos, tágas családi házat. Három lányunk van — ahogy a férjem mondja. Én kettőt hoztam a házasságba, és egyet szültem a „megegyezés” alapján. Ő most tizenhárom éves. Tudja, sokszor úgy érzem, sosem tudom meghálálni az égnek, hogy találkoztunk. Nem dúlt köztünk a szerelem, részemről legalábbis nem, de idővel összeszoktunk. Teljesen más természetű, mint az első férjem volt, komolyabb, mindig alaposan meggondolja, amit csinál. Talán nem olyan udvarias férj, mint ahogyan én szeretném, de az apaszerepben olyan jó, hogy a két idősebb lány is szereti. Ha valami gondjuk van, rendszerint megkérnek, menjek kávét főzni, míg ők hárman megtárgyalják a dolgokat. Elmúltam negyvenéves, amikor a harmadik kislányt megszültem. De minden a legnagyobb rendben volt, én is jól érzem magam. És mi együtt valóban egy rendezett, egészséges kapcsolatban élő család vagyunk. Minden eltelt nap azt bizonyítja, hogy jó „üzletet” kötöttem.