Nem szeretném önöket elriasztani Szandi egykori slágerének soraival, sokkal inkább az ábrándozás, fantáziálás, elkalandozás, offline gondolatok, önkéntelen vagy nem tudatos gondolatok, vagyis az álmodozás teljesen hétköznapi jelenségéről szólnék most, hiszen a legtöbb ember szeret álmodozni.
A kutatók szerint az ábrándozás az a jelenség, „amikor külső feladat vagy inger hiányában figyelmünk befelé fordul, és szemben találja magát gondolatok, érzések, képek szüntelen áramlataival, melyek látszólag teljes összevisszaságban csaponganak fejünkben”. Az álmodozás éppen arról szól, hogy hogyan éreznénk magunkat jobban, milyen élethelyzetre, tulajdonságra vágyunk, melyet szeretnénk elérni.
Vajon a boldogtalanságunk elől menekülünk a képzeletünk világába, vagy éppen ellenkezőleg: a túl sok álmodozás tesz bennünket boldogtalanná?
Forrás: Megoldaskozpont.com
Jerome Singer szerint többféleképp is lehet álmodozni. Három fő típusát határozta meg: a pozitív-konstruktív álmodozást, melyet játékos, vágyteljesítő gondolatok, illetve a kreatív vagy tervszerű gondolkodás jellemez; a diszfórikus álmodozást, melyet a bűntudat, szorongás és depresszió érzése kísér, és gyakran kényszeres, gyötrő fantáziákkal telített; és a figyelemzavaros álmodozást, mely a gyenge koncentrációs képesség talaján alakul ki.
A tudományos megközelítésben a legtöbb kutatás az álmodozást kognitív működészavarként, egyfajta funkcionális hibaként írja le. Ám a kutatások során az is világossá vált, hogy ébren töltött időnk csaknem felét (47%) töltjük ezzel a tevékenységgel. Az álmodozás képessége lehetővé teszi számunkra, hogy felkészüljünk a minket érő negatív eseményekre, sőt, talán abban is segít, hogy egyes helyzeteket elkerüljünk.
Az álmodozás egyrészt a mi tér- és időutazásunk, a határtalanság lehetősége. Az egyetlen mód, hogy kiszakadjunk a mostból, az ittből. Agyunk csak látszólag kapcsol ki, de miközben ezt a „semmittevést” végezzük, az agyban aktivizálódnak a problémamegoldással kapcsolatos területek. A könnyebb tennivalók közben való merengéseink során valójában lehetőségünk van az életünkben jelen lévő egyéb gondok megoldásán elmélkedni, és ezáltal a célok felé irányítani szabad agykapacitásunkat. Másrészt azt is láthatjuk, hogy álmodozásaink során sokszor olyan jövőt vizionálunk, amely motivál bennünket arra, hogy révedéseinkből feleszmélve tegyünk annak megvalósításáért. Az ábrándozás a gond megoldására és az egy-egy szituációhoz kapcsolódó érzelmek feldolgozására ösztönöz bennünket — de csillapíthatja a nehézségek által keltett szorongást is.
Az álmodozás ráadásul egy választható tevékenység is, mely mindig valamilyen előny vagy jutalom reményében születik meg. Jutalom lehet egy vágyteljesítő fantáziálás közben érzett öröm, mely azonnali és hosszú távú, amikor például egy múltbéli eseményt annak összefüggéseivel együtt újraélünk, ezáltal jelentést, értelmet adva a történéseknek. De előfordul az is, hogy egy jövőbeli szituációt játszunk le a fejünkben, esetleg egy esemény lehetséges jövőbeli következményeit mérlegeljük.
Forrás: Kezdojoga.hu
Az érzelmeknek a nappali álmodozás szempontjából nagyon fontos szerepük van. Az aktuális érzelmeink ugyanis jelentős mértékben meghatározzák, mire vagyunk képesek odafigyelni, mindez fontos része lehet annak, hogy érzelmileg megküzdjünk egy-egy helyzettel, átélhetjük a dühöt, melyet esetleg valóságos szituációban nem tartottunk bölcs dolognak kimutatni, vagy új stratégiákat fedezhetünk fel annak megoldására, hogyan reagáljunk hasonló szituációban. Egyúttal erős érzelmi töltöttség nélkül is álmodozhatunk a kedvesünkről, a nyári szabadságról, egy klassz bulizásról, egy új házról, autóról, melyet majd szeretnénk megvásárolni…
Az ábrándozás vizualizációs technikaként is funkcionálhat, ilyenkor fejben, a gondolatok szintjén cselekszünk, és így „elérjük” kitűzött céljainkat — ezzel pedig nagymértékben hozzájárulhatunk ahhoz, hogy valódi teljesítményünk is javuljon.
Sokféleképp álmodozhatunk, ezek a módok leginkább abban különböznek, hogy mennyire kontrollált, irányított az álmodozás tevékenysége, és mennyire van távol vagy közel a tudattalanunkhoz. Munka és tanulás helyett gyakran álmodozunk, ám ez nem a restség jele, hanem — mint idegtudományi felfedezések bizonyítják — agyunk természetes állapota. Túlzásba vinni azért több ok miatt sem ajánlott.
A maladaptív ábrándozás lényege, hogy a rendellenességgel küzdők idejük legjavát egyfajta éber álomban töltik, egy képzeletbeli világban élnek. Tudatában vannak annak, hogy csupán a fantáziájuk működik, és nem veszítik el a kapcsolatot a valósággal, de függenek ettől az álomvilágtól, és egy idő után ezért az átveszi az uralmat életük felett. Habár az álmodozás ebben az esetben már kóros mértéket ölt, és a személy minden idejét felemészti, az álmodozók a valóságot sohasem tévesztik össze a fantáziavilággal. Ez sokszor jutalmazó folyamat, hiszen olyan élmények és érzések átélését segíti elő, amelyek a való életből hiányoznak, és egy olyan párhuzamos valóság megteremtését teszi lehetővé, amely az egyén számára sokszor megnyugtató, felszabadító. Álmodozásainkkal olyan elvárásokat is támaszthatunk magunkkal szemben, amelyek nem biztos, hogy összhangban állnak valódi lehetőségeinkkel. Ilyenkor segíthet, ha megismerjük álmodozásaink mozgatórugóját, hiszen a valóság és a képzeletünk világa közti különbség akár még tovább torzulhat, aminek következtében egyre nagyobb szorongást élhetünk meg.
A fókuszált figyelem fenntartásának fejlesztésére akár jótékony hatású is lehet például olyan meditációs technikák rendszeres gyakorlása, amelyek gátolják az elmerengést, és hosszan tartó figyelmi fókuszt követelnek — például az úgynevezett mindfulness.
Ha azonban valaki folyamatosan csak ábrándozik, akkor sosincs jelen a jelenben, nem tudja megélni a pillanatokat, így akár boldogtalanná is válhat, de ez csak a kóros esetekre igaz. A mindfulness, a jóga, a meditációs technikák és a koncentrációs készséget fejlesztő gyakorlatok térnyerésével bizonyossá vált, hogy nem is olyan egyszerű feladat a jelenben maradni.
