Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek — vallja Ralbovszki Csaba, aki egyórányi edzőtermi síelés, hátedzés és hasazás után felhörpintette a kávéját, és a reggeli óra ellenére 110 százalékkal csapott bele a beszélgetésünkbe. A folyton pörgő színész jelenleg a szabadkai Népszínházban Shakespeare Vihar című drámáját próbálja, ám közben rendez is, ráadásul két helyen.

Ralbovszki Csaba (a szerző felvétele)

* Nem új neked a rendezés, hiszen Szabadkán már évek óta foglalkozol ezzel a „műfajjal”. Mi vitt Bácsfeketehegyre, a szülőfaludba?

— Gimnazistakoromban alapító tagja voltam a Soma Színtársulatnak, mely azóta is működik. Régebben volt róla szó, és sokáig érlelődött bennem, hogy ha már megtanultam ezt a szakmát, akkor elmegyek segíteni. Jó érzés volt hazamenni. Sárközi Istvánnal, a Feketics Művelődési Egyesület új elnökével körülbelül két éve tárgyalunk arról, hogy csináljunk valamit együtt. Most érkezett el ennek az ideje. Ismerem az amatőr színtársulat négy „vén rókáját”, akihez hozzácsapódott öt fiatal, így most kilencen vannak a társulatban, és ők meg is mutatták a képességeiket egy castingon. A drámaválasztásnál persze figyelembe kell venni, hogy hány tagja van a társulatnak, hiszen mindenkit foglalkoztatni kell. Ragaszkodtak a vígjátékhoz, így esett a választás Hamvai Kornél Kitty Flynnjére, mely a Szerelmes bulvárkrimi két felvonásban alcímet viseli. Góli Kornélia segített a szöveg végleges kialakításában. Igaz történetből született a mű: Adam Worth és Charles Bullarda legendás bankrablásuk után Angliába menekülnek, ahol beleszeretnek Kitty Flynnbe, a pultoslányba. Itt kezdődik a darab, melyet Hamvai megírt. Április 11-ére tervezzük a bemutatót, a röpríz pedig a Nagykikindán, a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján lesz április 13-án.

* Milyenek a feketicsi körülmények?

— A tűzoltóotthonban próbálunk, melyben felnőttem, és mely gyönyörűen fel van újítva. Azt kell mondanom, hogy nagyon szuper kulturális élet folyik Bácsfeketehegyen, hiszen Hajvert Ákos versmondó, Szakács Tamás pedig néptánccsoportot vezet. Egy barátommal épp arról beszélgettünk a minap, hogy őrület ez az elvándorlás, és szerinte félő, hogy nem lesz középgeneráció a falvakban. Én erre azt tudtam mondani, mennyire jó, hogy Feketicsre visszaköltöznek az emberek, és ott indítanak el valamilyen vállalkozást, tehát ragaszkodnak a szülőfalujukhoz. Emelem a kalapom ezek előtt az emberek előtt, akik ezt a mohikánságot vállalják. A magyar kultúra az, ami össze tudja fogni a közösséget. Ha egy településen van egy kultúrotthon, mely működik, meleg van bent, akkor az embernek van kedve bemenni, és ha még van egy tanár is hozzá, akkor azt gondolom, lehet ápolni a vajdasági magyar kultúrát. Ott kezdődik a gond, ahol nincs helye és vezetője a kultúrának. A városban ez egyszerűbb, hiszen például Szabadkán a Népkörnek tradíciója van, és lehet, hogy a gyerekek nem is érzik, hogy ez ajándék. Ez azonban nem mindenhol természetes jelenség. Hálásak lehetnek ezért a fiatalok. Büszkeséggel tölt el, hogy Bácsfeketehegyen állandóan szerveznek valamit, tehát gazdag a kulturális élet.

* Ezzel egyidejűleg pedig a Népkörben is rendezel.

— Greguss Zalánnal megbeszéltük, hogy most külön rendezünk egy-egy előadást a fabula rasásoknak, így a csapat és én most Ray Cooney szövegét, a Páratlan párost visszük színre. Ennek a vígjátéknak február 22-én lesz a bemutatója, és természetesen elmegyünk a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára is. Ez az előadás matematikai pontosságot igényel, a gyerekek le is jegyezték az egyik gondolatomat: „Ez a darab akkor fog működni, hogyha szorzótábla.” A történet nagy vonalakban arról szól, hogy egy taxisofőrnek London két különböző városnegyedében van egy-egy felesége, majd egy szerencsétlenség következtében a főszereplő John Smith egyik helyről a másikra rohangál. A feleségek persze nem tudnak egymásról, és a hazugságok szülik a poénokat. Nagyon nehéz eljátszani ezt a fajta komédiát, mert a poénokat mindig fent kell tartani, ügyelni kell a ritmusra és az előadás dinamikájára. A történet edukatív, mert arról szól, hogy nem érdemes hazudni, hiszen előbb-utóbb úgyis lebuksz.

* Miért vonzott és vonz a rendezés?

— Engem annyira feltölt, hogy a másik oldalon vagyok. Magamat inkább szervezőnek nevezem, mint rendezőnek, hiszen rengeteg szervezésen vagyok túl, mire odaérünk, hogy próbáljunk. Jelenleg a népszínházas próbáimhoz igazítom a feketicsi és a népkörös próbákat, közben pedig edzek, drámákat olvasok. Ez a sok elfoglaltság felgyorsított életmódot igényel, viszont az az igazság, hogy a színész egy többletet kap attól, ha nem a színpadon áll, hanem a nézőtéren végez alkotómunkát. Mindig van egy koncepcióm, hogy mit szeretnék, ám egy idő után, amikor a színész igazán átfuttatja magában a darabot, akkor születnek meg az ötletei, melyek nem biztos, hogy megegyeznek a rendezőéivel, és ilyenkor alakulnak ki a konfliktusok. Ez a művészet.

* Milyen érzés színészeket „kinevelni”?

— Mi nem színészképzést végzünk, hanem egy féléves munka alatt egyszerűen megmutatjuk a színházat, a színpadi jelenlétet, énekelünk, táncolunk és barátkozunk. Büszkeséggel tölt el, hogy a Fabula Rasa az idén lesz tízéves, és több tagja bekerült a színművészeti akadémiára. Emellett azt is megemlíthetném, hogy a Fabula Rasa egykori tagjával, Verebes Andreával most együtt próbálunk a Népszínházban, vagy hogy Siflis Anna jelenleg bábrendezőnek tanul Budapesten. Zalánnal beszélgettünk arról tavaly, hogy a színművészeti akadémia legújabb osztályában a kilenc növendékből hatan fabulások, és ez sokatmondó adat. Mi megmutatjuk nekik az utat, ők pedig választanak. Fontos, hogy csapatmunkában dolgozunk, a gyerekek a díszleten, a kellékeken és a jelmezeken is gondolkodnak, a színház minden részét megtanulják. Biztatjuk őket, hogy tanuljanak hangszeren játszani, jelmezt készíteni, díszletet kialakítani.

* Milyen előadásokat szeretsz játszani és rendezni?

— Csodálom a költőket, akik úgy tudnak bánni a szavakkal, ahogy én nem. Én szívesen elmondom azt, amit ők megírnak. Szeretem, ha az igazságok oda vannak mondva a közönségnek. Olyan igazságok, amelyeket a nézők is tudnak, viszont ha hangosan hallják, akkor talán hazavisznek valamit. A komédiával is el lehet ezt érni.

* Kevés vagy sokszereplős darabokban szeretsz játszani?

— Nagyon szeretem a duetteket, a hármasokat, és hatalmas örömmel tölt el, hogy Körmöci Petronellával, valamint G. Erdélyi Herminával a Csak egy szóval monddot játszhatom.