Több osztály tanulói élvezték a jó időt, és próbálták ki magukat a különféle régi mesterségekben, melyek már sajnos kihalófélben vannak. Készítettek gyertyát, fűtötték a kokszot a kovácsmesternek, gyöngyöt fűztek vagy kosarat fontak, és láthatóan nagyon lekötötte őket a délutáni műhelymunka. Az eseményen hat előadó vett részt. Előbb bemutatót tartottak a termékeikből, többen hoztak magukkal szakmai jellegű könyveket is, és meséltek a saját foglalkozásukról. Ezután kóstoltak bele a gyerekek is mindebbe. Az előadók Vas Krisztina — gyertyamártás, Sturc Katarina — bútorfestés, Torjai Zita Katalin — népiékszer-készítés, Bajúsz Sándor — kovács, Hodik Ottília — kosárfonó, Békésapáti Zsófia — nemezelő voltak.

Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója elmondta, a program a tárgyalkotás témakörében az általános iskolásoknak szól, akiknek régi mesterségeket szeretnének bemutatni. Az első helyszín Zenta volt, az elkövetkező időszakban Moholon és Szajánban lesz még ilyen jellegű foglalkozás.

— Szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, hogy a régi, esetleg már kihalóban lévő mesterségek is ugyanolyan fontosak, mint a divatos szakmák, például az informatikus, programozó vagy közgazdász. Előfordulhat, hogy valaki itt kap ihletet, itt szereti meg azt a mesterséget, amellyel a jövőjét is el tudja képzelni. Kikértük a Hagyományok Háza Hálózat — Vajdaság véleményét, egy ottani munkatárs adott tanácsot, kik lehetnek ebben a segítségünkre. Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok kevésbé ismerik ezeket a mesterségeket, hiszen nem is nagyon találkoznak velük. Amikor még pedagógusként dolgoztam, volt néhány vetélkedő, ahol a régi mesterségeket, mesterembereket kellett felkutatni, megkeresni, kis dokumentumfilmet, riportot készíteni velük. Akkor jöttem rá, hogy a diákoknak nagy szükségük lenne arra, hogy élőben, interaktív foglalkozás keretében is találkozzanak ezekkel a szakmákkal. Most erre kaptunk támogatást, de szeretnénk folytatni, így pályázunk a továbbiakban is.

Torjai Zita Katalin körül a lányok gyűltek össze.

— A gyöngyfűzés az egyik legrégibb mesterség. Ha nem is színes üveggyöngyöt, de fából, csontból, természetes anyagokból készített gyöngyöket az ókori sírokban is találtak. Én lassan harminc éve művelem. Készítettem egy bemutatóasztalt, népi ékszereket állítottam ki, mint a kalotaszegi párta, a sárközi viselet menyasszonyi nyakbavetője, Erdélyből származó ékszerek, melyeket meg lehet nézni, fogni, és fel is próbálhatóak. Hoztam szakirodalmat is, melybe bele lehet lapozni, hogy milyen is volt ez élőben. Ma ugyanis átszínezzük ezeket a népi ékszereket. A mintakincs maradt, többé-kevésbé azt is megpróbáljuk tudatosítani, hogy ez honnan való, de a mai modern viselethez alakítjuk, főleg színben. Ami valamikor ötszínű volt, az lehet, hogy most csak két vagy három. A lányok kaptak egy memóriadrótot, melyen kipróbálhatják, milyen gyöngyöt fűzni valamire. Karkötőt készítenek. Itt most tűvel, cérnával nem dolgozhatunk, ahhoz túl sokan vannak, kicsi a hely. Az a baj, hogy manapság táborokba sem nagyon hívnak bennünket, így magasabb szinten nincs lehetőségük a gyerekeknek kipróbálni. Néhány perces kézműves-foglalkozások alatt inkább csak belekóstolni lehet.

A kovácsműhely és Bajúsz Sándor kovács körül volt a legnagyobb a tömeg, természetesen főleg fiúk állták körbel, éppen egy kaszaéket készítettek. Előtte a kovácsmester részletesen elmagyarázta, milyen egy kasza, s hová kell bele az a bizonyos ék.

— A gyerekeknek megmutatom az egész folyamatot, ahogyan a kokszot felmelegítjük, hogy felfűtse a vasat, s az képlékeny állapotában alakuljon a kalapács alatt. Itt saját szemükkel láthatják, ahogyan változik, formálódik, majd megszilárdul, és olyan kemény lesz, hogy percekig verhetjük, nem adja meg magát — mesélte Bajúsz Sándor, és közben folyamatosan instruálta a gyerekeket, hiszen nem hagyhatta, hogy saját fejük után menjenek. Lassabban! Azt hűtsd le! Csapj rá nagyot! — hangzottak az utasítások. — Ez nem feltétlenül gyerekeknek való mesterség, nehéz munka, nem gyöngyfűzés vagy kosárfonás. Tizenhárom-tizennégy évesen lehet elkezdeni, mert tönkreteheti a csuklót. Én magam is hordok csuklóvédőt. Adán a műszaki szakközépiskolában tanultam, mert akkor még volt ilyen szak. 1989—90-ben fejeztem be, azóta végzek kovácsmunkát. Sok megrendelésem van, és különféle javításokat is vállalok. A díszlakatos-, díszkovácsmunkák is megtalálnak, javítok ekevasat, készítek kovácsoltvas korlátot, megélezem a kapát, s így tovább. Mindennel foglalkozom, ami vas. De a mai fiatal generáció az én szakmámról csak annyit tud, amennyit a tévében lát. Azt, hogy a tűz süt, nem biztos, hogy mindegyik tudja — hallottam a mestertől, aki aztán rövidre zárta a mondandóját, hiszen érkezett a következő osztály.