Ismerjük fel, melyik az az út, amelyet járnunk kell
Összeállította: TÓTH Lívia
2014.12.24.
LXIX. évf. 52. szám
Ismerjük fel, melyik az az út, amelyet járnunk kell

Petrás Mária kerámiaművész, népdalénekes 1957-ben született Moldvában, a Bákó megyei Diószénben. Édesapja és édesanyja tősgyökeres moldvai csángó földművesek, nyolc gyermeket neveltek. Kezdetben grafikusnak készült, majd Magyarországra való érkezése után (ez 1990-ben történt, és ekkor tanult meg magyarul írni és olvasni is) a Magyar Iparművészeti Főiskolán kerámia szakon végzett. 2001-től Pomázon él, ahol a saját műtermében dolgozik.

1997-ben volt az első jelentősebb önálló kiállítása, melyet az elkövetkező években még számos követett Magyarországon és a világ különféle pontjain is, például Amszterdamban, New Yorkban, Tokióban. Biblikus témájú domborműveiben, szobraiban a csángó falvak imái és énekei öltenek testet. Jellegzetesen felismerhető munkái hitet, szeretetet és erőt sugároznak, akárcsak alkotójuk.

Petrás Mária nehéz, kemény, érdes anyagból formálja meg azokat a finom és gyengéd érzelmekkel teli szobrait, amelyek által Szűz Mária nemcsak mint anya, nemcsak mint vallási jelkép, hanem mint egyetemes emberi példa és értékhordozó jelenik meg előttünk. Mária ezenkívül mesteri megörökítője a betlehemi történéseknek is. Szeretné közkinccsé tenni azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket szülőföldjén megélnek, átélnek az emberek, felvillantani és megőrizni azokat az isteni dimenziókat, amelyek ott még a mindennapi élet tartozékai.

Dalai által a Csángóföld népdalvilágába pillanthatunk be. Énekel szólóban is, de a Muzsikás együttes énekeseként is gyakran fellép.

A számos rangos elismerés között 2005-ben Magyar Örökség díjat, 2006-ban Szervátiusz Jenő-díjat és Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban Prima Primissima díjat kapott.

A csángóföldi és a pomázi karácsonyélményeiről így szólt:

— Az adventi várakozás és a karácsony örömének évenkénti megismétlődése mindig újabb esély arra, hogy rájöjjünk, mi ez a misztérium, miért jött Krisztus a földre, miért volt annyi szenvedés. Esély arra, hogy megtaláljuk azt a csírát, amelyből kialakul belső igényünk, vágyakozásunk arra, hogy felfedezzük és befogadjuk a fényt, mely a miénk. Esély arra, hogy felismerjük, melyik az az út, amelyet járnunk kell ahhoz, hogy megértsük, a Jóisten miért így teremtette a világot, és nekünk mi a dolgunk benne.

Már gyermekkoromban is rendkívül fontos volt az ünnepre való felkészülés: az egész adventi időszakban minden reggel rorátéra mentünk, rózsafüzért mondtunk, és keresztutat a szentmise után. Minden rózsafüzérhez tettünk a jászolba egy száraz akáclevelet, a keresztúthoz pedig egy szalmaszálat, és szinte versenyeztünk, hogy ki várja több rózsafüzérrel, keresztúttal a Jézuskát.

Az egész életünk erősen kapcsolódott a hithez. Mi hétfőtől szombatig úgy éltünk, hogy készülődtünk a vasárnapra. Bármilyen nehezek voltak is a hétköznapok, lelkesített bennünket, hogy mindjárt elérkezik a szombat délután, amikor harangoznak, megyünk gyónni, tisztálkodunk, készítjük a galuskát (tőtikét) vasárnapra. Nemhogy nem dolgoztak az emberek, de még főzni sem főztek vasárnap. Nagyon szép világ volt az!

A kántálást, vagyis az éneklést az én szülőfalumban, Diószénben az ’50-es években megtiltották, de az emberek nem ijedtek meg, hanem a szokást áttették az újesztendő estéjére. Ekkor énekeltünk a házak ablaka előtt karácsonyi énekeket, négyen, szólamokban, magyarul. A végén a köszöntőt is magyarul mondtuk el.

Klézsén, édesanyám szülőfalujában mindmáig megmaradt a karácsonyi éneklés. A szenteste az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga című Szent István-énekkel kezdődött, mellyel jelezték, hogy vállalják a magyarságukat, annak ellenére, hogy Moldvában évszázadok óta nem volt sem magyar iskola, sem magyar szentmise. Én egész gyermekkoromban egyetlen mondatot sem hallottam magyarul a templomban, a hagyományok viszont mind magyarul éltek.

Jó néhány éve, amióta unokáim vannak, édesanyámat korábban látogatom meg, a karácsonyt pedig itthon töltöm, Pomázon, ahol egyébként a nyolc testvér közül öten élünk a családjainkkal. Fontosnak tartom, hogy a négy unokám megtapasztalja az együtt készülődés, várakozás és ünneplés örömét. Mi most is óvakodunk a nagy bevásárlásoktól, semmiképp sem ez a legfontosabb számunkra. Ki is mondtuk, hogy vásárolt ajándékot egyáltalán nem adunk egymásnak. A Jézuskának biztosan az idén is lesz sok-sok jó ötlete szeretteink lelki és szellemi megajándékozására.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..