Ha nem csal az emlékezetem, az ábécé első betűje, amit ,,papírra' vetettem, az i volt. A macskakörmök azért indokoltak, mert nem papírra volt vetve az a betű, hanem palatáblára. Éspedig palavesszővel. Történt mindez a kishegyesi, gazdászatinak nevezett elemi iskola első-második osztályában, ahol én, hetven évvel ezelőtt, előkészítős voltam. Tehát alig három emberöltő múlt el azóta, hogy iskoláinkban a kisdiákok palavesszővel rótták a betűket, a számjegyeket az ugyancsak palából készült táblákra. És hogy miért épp az i betű volt az első, amit jómagam nagy kínok közepette a táblára karistoltam? Jó volna most azt misztifikálni, azért, mert a Teremtő így rendelte, minthogy az å neve is i betűvel kezdődik. Nagy i-vel. És hogy ne mondjam: az én nevem is. Ám a betűcske, amit nagy nehezen mégis sikerült táblára vetnem, kicsi i volt. Azért éppen ez, mert a ,,fölöttem' járó elsősök - mondám, hogy én csak előkészítős voltam - épp az i betű elsajátításával küszködtek.
Ezúttal azonban nem a betűk elsajátításáról szeretnék értekezni, hanem azokról az íróeszközökről, szerszámokról, amelyek hetven év alatt megfordultak a kezemben. Mondám, a PALAVESSZå-vel kezdtem. Ezt követte bizonyára a CERUZA, a grafit, majd a színesek, bár nekünk, napszámos szülők gyermekeinek akkoriban nemigen tellett színesekre. Egy közönséges, új ceruzának is fölöttébb tudtunk örülni, különösen, ha törlőgumi is volt a végébe beépítve. Még mindig az elemi iskola alsó osztályába jártam, amikor megismertem életem első szerelmes levelét. (Ha most ráakadnék, egy vak lóért nem adnám, de mennyit fogna érni néhány száz év múlva, amikorára híres íróvá növöm ki magam! Nagyon remélem, hogy egyszer előkerül, mint a napokban Rózsa Sándor dohányoszacskója.) Ezt a levelet, életem első szerelmes levelét érthetően nem palavesszővel írtam palatáblán, hanem kitépett irkalapra TOLL-lal, már, ugye, nem lúdtollal, amivel a középkorban körmöltek, hanem korszerű acéltollal, amit tollszár segítségével használtunk. S hogy a levél minél hatásosabb legyen, piros TINTÁ-val íródott. (Megint csak zárójelben jegyzem meg, hogy az iskolában, kinn a táblánál KRÉTÁ-t is használtunk, a tehetősebb szülők gyermekei odahaza színes krétákkal szórakoztak.)
Tehát kezdtem palavesszővel, folytattam ceruzával s megbirkóztam a tollal is, előbb csak tollszáras tollal, amit tintásüvegbe kellett mártogatni, jóval később a TÖLTåTOLL-lal (közkedvelt nevén PENKALA), ami már elég drága mulatság volt, különösen az aranytollas, de nem emlékszem, hogy ezt a fajtát valaha is birtokoltam volna.
Mindezek után robbant be a közhasználatba a GOLYÓSTOLL, amit helytelenül örökírónak neveznek, pedig én még olyan golyóstollal nem találkoztam, amiből a vegytinta soha nem fogy ki.
Most soroljam fel újra, hány írószerszám fordult meg a kezemben az elsőnek leírt i betű óta? Aki eddig jutott okfejtésemben, megjegyezhette. S aki netán még arra is emlékszik, hogy valamiféle újságíró voltam, jogosan föltételezheti, némi közöm lehetett az ÍRÓGÉP-hez, amin lekopogtattam a cikkeimet. Hát nem kopogtattam le. Valahogy nem szerettem írógépen kopogtatni, elég volt az ajtókon is. Hű maradtam utolsó írószerszámomhoz, a golyóstollhoz. Ezeket a sorokat is ezzel rovom.
S ahogy befutok vele a szerkesztőségbe, mert még minden áldott nap bejárok, mi fogadott? Szokás szerint a számítógépeket verő gépírónőket keresem, hogy átadjam nekik a kézzel írt remekművemet, ám a komputerek mögött megbúvó kollégák kárörvendve kórusban mondják: olyanok mától kezdve nincsenek! Vagyis gépírónők. Fölmondtak nekik. Minthogy ma már minden valamirevaló újságírónak palavessző, stb. helyett saját számítógépe van. Hát akkor mi lesz a nagy érdeklődésre számító kéziratommal? - kérdem kétségbeesve. - Verd be egy szabad számítógépbe! - röhögnek a kollégák, kárörvendve, mert tudják, hogy én ezt az ,,írószerszámot' nem tudom kezelni.
Csakugyan nem tudom. És már nem is akarom megtanulni. El vagyok veszve. Pánik fog el. Vége a közírói tevékenységemnek. Pedig hány írószerszámmal megtanultam írni. Ha nem is közírói, netán írói szinten. De valamelyest mégis. Palavesszővel, ceruzával, közönséges és töltőtollal, golyóstollal! Miközben a kezdetekben palatábla (egyfajta KåTÁBLA), majd utána mindvégig füzet, jegyzőfüzet (notesz), papírszelet (cetli), avagy gépírópapír állt rendelkezésemre. Fára csak nagy ritkán pingáltam egy-két betűt. Viasztáblát múzeumban se láttam, írókát se. Véső ugyan megfordult a kezemben, de nem azért, hogy kőbe véssem vele a nevemet. Ezt mások teszik meg helyettem, ha megteszik.