Intelem az utókornak

Intelem az utókornak

Időálló jegyzetek Siómarosról és Fokszabadiból

 „2005-ben került sor a Balatonszabadi és Torontálvásárhely közötti testvérvárosi nyilatkozat aláírására. Az előzmények históriája lassan a feledés ködében oldódik fel. Egyszerűen jó helyen és jó időben találkozott a szándék és a tettrekészség, és az énekkarok, futballcsapatok „bratyizása” után hivatalosan is megköttetett a két település közötti együttműködés.”

(forrás: https://hetnap.rs/cikk/Falunap-a-Sio-csatorna-menten-2706.html )

Jómagam egy évvel később jártam először arrafelé, amely cselekedetet aztán a rákövetkező esztendőben megismételtem. Mi több, kihagyhatatlan virtuskodással. Közvetlen bizonyíték erre egy korabeli, szeptember nyolcadikai keltezésű oklevél. A falunapi sörivő versenyen elért első helyezés alkalmából. Hiába, no, ha egyszer akkortájt felénk is nagy volt a szárazság!

(forrás: https://hetnap.rs/cikk/Testverlatogatoban-a-szukulo-ketrec-tuloldalan-4263.html )


A szerző felvételei

Azóta rengeteg idő telt el, az akkor készült fotográfiákon szereplők közül pedig többen is átléptek az örökkévalóság küszöbén. S hogy azért mégse menjen minden feledésbe, tettünk párommal egy sétát a közelmúltban arrafelé. Ezúttal a Fokszabadi városrészben, ahol két templom is áll. A copf stílusban épített, 1794-ben felszentelt református templomot Fársángi András fehérvári építész tervezte, 1818–1819-ben pedig Reider Jakab által átépített későbarokk római katolikus templom ugyancsak műemlék. Gólyapark, világháborús és trianoni emlékművek, történelmünk nagyjainak mellszobra, Makovecz Imre építész által tervezett lakótelep, rengeteg népi jellegű védett lakóház, rendezett temetőkert…Ezek lenyomatát visszük magunkkal. Mi több, ebbéli szándékunkat az alább olvasható jegyzettel és a hozzá tartozó, egypár korabeli fotókkal is kiegészítve. A cikk, melynek tulajdonképpen ez lészen digitalizált debütálása, eredetileg 2007. november 14-én látott napvilágot. Hetilapunk Színes körkép rovatában, a 46.oldalon.

 „Siómaros és Fokszabadi 1950-ben egyesült Balatonszabadi néven, és került át egyúttal Veszprém megyéből Somogyba. A válaszúton, a siójuti szőlőhegy felé elágazó úton, találkozott a két nagy múltú, gazdag hagyományú és történelmű falucska. Az önkormányzatilag egyként fellépő, egyazon városcímerrel rendelkező település délkeleti régióját, az Alszegként is becézett Siómarost egykoron Marusnak is nevezték. A honfoglalás előtti időkben kelták, majd rómaiak lakták, a Vereckei-hágón való bevonulás után pedig Bulcsú vezér nemzetségéhez tartozó szláv ajkú őseink telepszenek meg a Fuk patak (mai nevén: Sió) martján. A néhai református felekezetű Siómaros 1800-ban építi fel templomát – mostanra már jobbára csak egy gondosan megőrzött műemléket – a néhai jegyző államosított házának szomszédságában. A meggyőződéses egykézéssel ugyanis nemhogy a birtok, hanem a vagyon felmorzsolódást sem tudták megakadályozni – hej, dehogy is számoltak akkortájt a későbbi államosítással! Ráadásul egyes kálvinista családok maradványa fölé manapság már csak a marosi temetőkert fái hajlítják őrzően águkat. Pár lépéssel odébb csupán, mégis különálló parcellán a nagyalföldi Kiskunhalasról, a bácskai Kishegyesről és más vidékről érkezett többgyermekes, ennélfogva kevésbé tehetős katolikus ősök és kései leszármazottaik nyugszanak. Így volt rendjén. Miként az is, hogy a turulmadaras kőobeliszknek az első világháború hőseire emlékeztető márványlapja alá 1995-ben felkerüljön a második világégésben elesett honvédek neve is.

Mindenekelőtt annak a Kossuth Művelődési Körnek köszönhetően, amely az idén szeptember végén (azóta tizenkét év múlt el – a szerző utólagos megjegyzése) ünnepelte fennállásának 25.évfordulóját. Elnökétől, Hermecz Bonifác úrtól megtudtuk, hogy megalakulásuk pillanatától rendíthetetlenül állták a civil szervezeteket mindenkor nyomasztó társadalmi körülmények megpróbáltatásait. Ma sincs ez másként, amikor szinte nap nap után tudniuk és merniük kell megkapaszkodni a madáchi útmutatásban. És még egy kuriózum: Kossuth Lajos halála után négy hónappal, 1894-ben, a budapesti Gerendai Antal szobrász elkészíti Siómarosnak a világ első köztéri Kossuth-szobrát. A jubiláló alszegiek az államférfi megszívlelendő intelmét – márványkő tábla helyett – sokkal nemesebb helyen mentették át az utókornak. Nekünk is.

Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra, aminek lennünk kell! (Kossuth Lajos)


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Intelem az utókornak
Barangoló
Intelem az utókornak
Barangoló
Facebook

Támogatóink