„Inkább gyereknek gondolom magam, mint művésznek”
Szerda Zsófi
2020.08.27.
LXXV. évf. 34. szám
„Inkább gyereknek gondolom magam, mint művésznek”

Sárkány Tamás Horgoson nőtt fel. Volt az életében néhány kerülőút, míg végül a képzőművészet sárga köves útjára lépett. Zenta, Egészségügyi Középiskola, gyógyszerész technikus szakirány, majd újabb kanyar után végül Szeged, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz—Művészettörténet Tanszék. Az idén diplomázott. Előbb általában fejben dolgozik, azután kezdi megvalósítani ötleteit. Gyűjtögeti a különféle tárgyakat és anyagokat, s abban is lát fantáziát, amiben mi lehet, hogy nem. Létrák, gyerekek, fa, bádog. Postaládás alkotását még a Klein House Social Barban láttam, nagy hatással volt rám, és bizony el tudnám képzelni a falamon. Ahogyan a többi művét is.
 

* Szerinted egy képzőművész mikortól számít művésznek?

— Erős indító kérdés. A művész szó használatát, ha tehetem, kerülöm, és igyekszem nem alkalmazni, amikor jellemeznem kell magamat vagy munkásságomat. Nem szeretem, valahogy nem jön a számra. A mai világban bárki művésznek számít onnantól kezdve, hogy annak gondolja magát, és hisz is benne. Ezt az érzést lehet fokozni is magadban, s a nagyvilág felé is közvetítheted például úgy, hogy a már meglevő Facebook-profilod mellett létrehozol egy másikat, ahol már szerepel az art, artist, művész és hasonló szavak a neved mellett, felett vagy alatt. És már indulhat is a self management: a civil profil megosztja a művészprofil bejegyzéseit, tálalva a legújabb szerzeményeket és gondolatokat a nagyérdeműnek — vagyis az ismerősöknek. Kár, hogy a dr. előtagért egy kicsit többet kell dolgozni. Engem is megkísértett a közösségi média által nyújtott lehetőség, hogy felavassam magam. Noha a Facebookon még nem élek kettős életet, Instagramon (@jonas_inas) már a nevem alatt ott áll: művész. Beüzemeltem egy saját weboldalt is, melyet jelenleg anyagi okok miatt félbehagytam.


Sárkány Tamás (Fotó: Szél Róbert)

* Mikor kezdtél el elmélyültebben foglalkozni a képzőművészettel? Kitől kaptad a legtöbb pozitív visszajelzést, a biztatást arra nézve, hogy ezen az úton kellene haladnod?

— 2013-ban feküdtem rá jobban a rajzolásra, a felvételi végett, de amióta az eszemet tudom, körülöttem volt a képzőművészet. A családom mindenben támogatott (és a mai napig támogat), ha időre volt szükségem, akkor is, ha meggondoltam magam a tanulmányaimmal kapcsolatban, akkor is. Hagyták, hogy alakuljon az életem, de mindig mellettem voltak.


Az ég titka

* Alkotás közben gondolkodsz, vagy szabad teret engedsz a kéznek?

— Túl sokat merengek, töprengek ahhoz, hogy szabad teret engedjek a kéznek. A legtöbb munkát fejben végzem, a megvalósítás után újabb gondolkodási szakasz jön, majd ha szükséges, a javítások vagy a kuka. Volt időszak, amikor fizikailag nem tudtam a képeimmel foglalkozni, mert pénzt kellett keresnem, de fejben kigondoltam egy egész sorozatot. Aztán következett egy kéthetes szünet, amikor már nem volt kérdés, mivel fogom tölteni az időmet. Ekkor sok új munka született.


Bádogok a nyúlházból

* Több képed foglalkozik a menni vagy maradni kérdésével. Találtál-e rá választ, vagy maga a kérdés a lényeg?

— A 2016 és 2018 közt készült képeim közül van néhány, amely ezzel a gondolatkörrel foglalkozik. Úgy érzem, már nem kérdés. Mentem is, és maradtam is. Nem hagyom magukra a szüleimet, itt vagyok a közelben, közben keresem a boldogulást.


Box with ladder
 

* Borzasztóan tetszik nekem, ahogyan használod a különféle anyagokat, a képeiden olyan dolgok találkoznak, amelyeket akár a hétköznapi életben is láthatunk kézen fogva. Hogyan és hol találod meg, mit mivel párosíts, és mit részesítesz előnyben?

— Keresek, kutatok, gyűjtögetek mindent, amiben fantáziát látok. Régi házak, pincék, padlások, mind-mind az én terepem. Olykor vásárokra is kinézek. Előnyben részesítek mindent, ami nem új, aminek múltja van — legyen az közismert vagy ismeretlen —, ami izgalmas, rusztikus. Az is működhet, ha túlságosan hétköznapi, megszokott dologról van szó, melyet új helyzetbe lehet hozni mint kép vagy object. Például egyik munkám, a Bádogok a nyúlházból, valóban bádogok a nyúlházból, melyeket rendszerint én mostam el, édesapámnak segítve ganézáskor, de egy nap már nem kerültek vissza a nyuszik alá. Megláttam bennük valamit. Az egyik ilyen bádog 2018-ban bekerült, és díjazott lett a XVII. Táblaképfestészeti Biennálén, a Reök-palotában, Szegeden. 2017-ben egy postaládával szerepeltem ugyanitt a XXXIX. Nyári Tárlaton. A bádogok és a postaláda talált tárgyak, objectek. Viszont a 2019. évi XL. Nyári Tárlaton és a 2020. évi XVIII. Táblaképfestészeti Biennálén már saját kezűleg készített munkákkal szerepeltem. Az egyik egy létrás doboz, a másik egy vászonkép. Ha csak ezt a négy munkát nézzük, látszik, mennyi anyaggal és hogyan dolgozom. Nem válogatok. Ha úgy adódik, fellelt állapotában hagyom a tárgyat, ha kell, átalakítom. Előfordul, hogy csak egy kis munkát igényel, olykor pedig a nulláról építem fel a képet.


El innen (Fotó: Szőke Imre)

* Téma vagy érzés?

— Az érzés a téma. A 2019-ben és 2020 első felében készült munkáimnál a „belső énre” állt át a fókuszom. Igyekszem tudatosan felépíteni a képeimet, többnyire minimális elemekből. Dobozaim kis célok, állomások az önismeret útvesztőjében, fel nem fedett tartalmakat, elérhető gondolatokat rejtenek. Ehhez eszközök a létrák, a megvilágosodást vagy az onnan való távozás lehetőségét kínálva. A megjelenített emberi figurák, a kíváncsi, őszinte, csodálkozó „gyermeki én” képek. Ezeket az elemeket hozom helyzetbe, viszonylatokat állítok fel, szituációkat generálok a segítségükkel. A dobozok és létrák, utak és célok, törekvések és lelki állapotok körüli történéseket szeretném körvonalazni képeimen. A bennünk végbemenő folyamatok csupasz vázát jelenítik meg, melyet a néző személye tölt fel hússal és vérrel — gondolattal. Létra és doboz, csupasz váz, melyre a szemlélő kivetítheti útját, pillanatnyi állapotát, a dobozt megtöltheti tartalommal, saját értékrendjét és döntéseit mérlegelve. A kép által magát (is) vizsgálva, mint a nagy egész részét és önmaga egészének részeit.


Erre (Fotó: Szőke Imre)

* Miért éppen vizuális kifejezésmód?

— Ezt egy agyturkász lehetséges, hogy pontosabban meg tudná állapítani, de… hm… talán a játék miatt. Van egy definíció a játékra, remélem, pontosan idézem: olyan tevékenység, amelyet önként, a cselekvés puszta öröméért végzünk. Hát valahogy így vagyok én is. Engem ez tölt fel, amit csinálok, mert élvezem. De azt is élvezem, ha lefáraszt, és azt is, ha szenvedek, mert tudom, ha folytatom, meglesz az áttörés, a katarzis. Apró sikerek és kudarcok harca ez a fejemben. Dolgokat rakosgatok ide-oda, amíg azt nem gondolom, hogy jó. S ha úgy érezném, hogy rossz, akkor elkezdem elölről — mint az oviban tettük a fakockákkal. Az első kérdésedre visszautalva, inkább gyereknek gondolom magam, mint művésznek.


Fal (Fotó: Szőke Imre)

* Mennyire tartod önismereti folyamatnak az alkotást? Mit tanultál magadról általa?

— Részemről maximálisan az. Terápia, meditáció. Néha türelmességre int, olykor cselekvésre késztet. Nem tudok végső tanulságokat megfogalmazni, mert akkor novellákról vagy verseskötetről beszélgetnénk — és még akkor sem biztos, hogy körvonalazható lenne egy konkrét válasz. Ezek a tanulságok inkább kérdésfelvetések, mint a Ki vagyok én?, a Mi által definiálhatom magam?, a Mi alapján hozom a döntéseimet?, a Magamon kívül számít-e más igazán — ha igen, miért?, a Kiért és mit cselekszem?, illetve a hasonló kérdések. Ezeket felsorolva most eszembe is jutott egy szó: megértés. Fontos megértenünk saját lényünket. Ez olyan, mint egy gyónás — meg kell adnunk magunknak a feloldozást. Ha valaki konkrétumot szeretne, ezzel kell beérnie. Nem meghökkenteni akarom a képeimet szemlélő embereket, inkább csendes merengésre invitálom őket.


Létrás kép (Fotó: Szőke Imre)

* Jelenleg min dolgozol, mik a terveid a következő maszkos vagy maszk nélküli időszakra?

— Most úgy érzem, valaminek a végére értem. Egy korábban elkezdett vonalat szeretnék végigvinni. Ezek inkább tárgyjellegű munkák, nem táblaképek. Fejben pihenős időszak fogja megelőzni ezt az új szakaszt, kell a friss fej és szem. Erre az évre négy-öt kiállítást is terveztem, és egy új portfóliót. Ebből sajnos nem valósult meg semmi, az általad említett maszkos időszak miatt. Terveim közt szerepel valahogy mindezt pótolni. Addig is marad a közösségi média.


Szerbia kicsiben

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..