Információkezelési kihívások

Információkezelési kihívások

Sokszor hallhatjuk, hogy elméletileg tudásalapú társadalomban élünk, melyben a különféle kompetenciák, illetve a felsőbb fokú képzések, tanulmányok jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy magasabb életszínvonalon éljünk. Mindez azonban térségünkben nem teljesen így működik, sőt elég kevés hely van a világon, ahol megvannak a feltételek az úgynevezett tudásalapú társadalomhoz.

A nemzeti kisebbségek oktatási rendszerét egyébként is olyan hátrányok sújtják, amelyeket legyőzve sem biztos a világszínvonalhoz való felzárkózás. A kisebbségi oktatás ugyanis mindenkor oktatáspolitikai és nemzetpolitikai kérdés. A többség és a kisebbség között pedig állandó harc folyik, ha nem is mindig kézzelfogható vagy látható módon, de a háttérben mindenképpen. Szóval a nemzeti kisebbségeknek mindennap meg kell vívniuk csatáikat az oktatáson belül is, ráadásul emellett az oktatóknak és a diákoknak ugyanúgy fel kellene készülniük a XXI. század kihívásaira.

Az új idők már régóta beköszöntöttek a tantermekbe, hiszen a diákok okostelefonokkal, laptoppal és különféle tabletekkel jelennek meg az órákon, miközben többnyire ugyanazok a több évtizedes fekete vagy zöld táblák néznek velük farkasszemet, amelyeket szüleik és nagyszüleik is használtak. Mindezt csak tetézi, hogy az oktatási módszerek sem változtak túl sokat. Azoknak az információknak a bemagolása, amelyeket továbbra is ugyanúgy megkövetelnek napjaink fiatalságától, mint egykoron az idősebb generációktól, valójában egyre feleslegesebbé válik, hiszen a tanulók a java részüket elsajátíthatják a világháló segítségével. Ez pedig arra mutat rá, hogy a hagyományos tanítási mechanizmusok helyett inkább az információkezelési kompetenciák fejlesztésére kellene helyezni a hangsúlyt.

Továbbá arra kellene oktatni a fiatalokat, hogy a világhálón ne a közösségi oldalakon való felesleges cseverészéssel töltsék el idejüket, hanem a gondolkodást és tudást fejlesztő tartalmakra, illetve a digitális kompetenciák elsajátítására összpontosítsanak. A mai generációk tagjai ugyanis milliószor több információhoz jutnak, mint elődjeik, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan hasznosítják, illetve miként használják fel.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Információkezelési kihívások
Heti Jegyzet
Információkezelési kihívások
Heti Jegyzet
  • Tomek Viktor
  • 2016.12.19.
  • LXXI. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink