
Hatvankilenc éves korában balogtamási otthonában elhunyt Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke, a magyar kultúra lovagja — érkezett a megrendítő hír a minap a Felvidékről.
A Vajdaság és Felvidék közeledését több síkon is előmozdító barátunkkal és sorstársunkkal 2010 márciusában volt szerencsénk találkozni Pancsován. A Temes-parti kisvárosban létrehívott tárlat valójában az általa alapított Gömöri Fotóklub vajdasági turnéjának nyitánya volt akkortájt. A kitartó hívások eredményeként körvonalazódó délvidéki tájolás útvonalára Újvidék, Zenta, Topolya, Nyékinca, Kisorosz, Kishegyes, Óbecse, Bácskossuthfalva és Bácskertes került fel annak idején. A néhány hónappal későbbi viszontlátogatáson Benedek úr és családja — a rimaszombati A Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulással együtt — az újvidéki, nyékincai, platicsi, temerini és torontálvásárhelyi lakosokból rendhagyó körülményességgel összeverbuvált délvidéki „legénységet” kalauzolta végig Gömörország tájain.
(Ezekről a történésekről annak idején hetilapunk is közölt tartalmas helyszíni beszámolókat ITT és ITT. Illetve egy érdemi összefoglaló méltatást Benedek úr 2019-ben történt lovaggá avatásának apropójából.)
Halálával nemcsak a családja, rokonai és barátai lettek szegényebbek, hanem az egész gömöri és egyetemes magyarság is. Nyugodjon békében!
Fényképezte: Martinek Imre