A „fegyver” fogalmát pedig konkrétan a Szíriát fenyegető légi csapásra és általában a háborúra vonatkoztatom.
A cím második részét, némi módosítással az István, a király rockoperából kölcsönöztem. A kérdés megválaszolása a döntő. Te most melyiket választanád: a békét esdeklő imát vagy a fegyverek erejében bízók béketörekvéseit? Ez utóbbival kapcsolatban azonban fenntartásaim vannak. Fegyverekkel igazi békét nem lehet kötni, legfeljebb le lehet velük győzni az ellenfelet, és békediktátummal egyezségre jutni. De nem ez az igazi tartós béke.
A pápa szeptember 8-án a Szent Péter téren mondott beszédében kiemelte: „Mindig fönnáll a kétség: valóban egy valamiért vívott háború ez, vagy az illegális kereskedelem háborúja, hogy fegyvert tudjon eladni?” A Szentatya is kemény szavakkal ítélte el a vegyi fegyvereknek a védtelen lakosság elleni bevetését, a válasz erre a lépésre nem ez, hanem a tárgyalások mielőbbi megkezdése mind a szembenálló felek, mind a nagyhatalmak között.
Képtelen vagyok szabadulni az egyházfő kételyétől: „Az illegális kereskedelem háborúja, hogy fegyvert tudjon eladni?”
A témában jártasak azt tartják, hogy a drogkereskedelmen kívül a legnagyobb biznisz a fegyverkereskedelem. Az sem lepne meg, ha arról értesülnénk, hogy a szembenálló felek fegyverzetét ugyanaz a cég vagy ország gyártja. Az köztudomású, hogy a szíriai vegyi fegyverek gyártásához szükséges alapanyagokat melyik ország szállította le. És most ennek az országnak a politikai elitje szintén csatlakozna Szíria megleckézetéséhez.
A legfrissebb hírek szerint az egyik nagyhatalom titkosszolgálata fegyvert szállít a szíriai felkelőknek, akik között, sajnos, ott találjuk a szélsőséges terrorszervezetek tagjait is. A szerencsétlen lakosság pedig mérhetetlen szenvedéseket él át mind a szélsőséges csoportok, mind a kormányerők részéről. Ha helyben marad, életét kockáztatja, ha elmenekül, földönfutóvá válik. Lehet ezt a kíméletlen állapotot tovább fokozni a nagyhatalmi érdekekkel és a fegyverkereskedelemmel. Hogy melyik nagyhatalom fogja befolyása alá vonni a térséget, az attól függ, kik fognak győzni: a kormányerők-e vagy a lázadók. A fegyvereket sem azért gyártják, hogy évtizedekig a raktárakban porosodjanak. Valamikor, amikor a harci eszközök nem más voltak, mint lándzsa, pajzs, kard, nyíl..., könnyen lehetet őket tárolni, nem igényeltek nagyobb anyagi ráfordítást. Napjainkban azonban a szupermodern fegyverek igen nagy költségekkel tárolhatók, és idővel elavulnak. Szétszerelésük és megsemmisítésük ugyancsak nagy pénzeket emészt föl. Legjobb megoldás erre az élesben történő megsemmisítésük, ez viszont háborút igényel, amelyekből napjainkban is akad néhány. A fegyverek ily módon történő megsemmisítése a felhasználóknak többszörösen megtérül. Ha ezekkel lerombolják az adott országot, újjá is kell építeni. Ehhez anyagi támogatást adnak a szerencsétlen országnak, eladósítják, függőségi viszonyba kerül a „jótevőivel”, és akkor már könnyűszerrel birtokba vehetik úgy, mint a Bibliában Acháb király Nabot szőlőskertjét.
A békét — a pápa gondolatai alapján — tárgyalásokkal és az isteni törvények tiszteletben tartásával lehet építeni és megőrizni.