
Már azon is sokan meglepődtek, amikor azt olvasták újságunkban, hogy Steven Seagal a színészkedésen kívül magas színvonalon foglalkozik zenével is. Akkor itt a ráadás! Hölgyeim és Uraim, a Doktor House című sorozat ismert főszereplője, Hugh Laurie is muzsikál. Aki nem hiszi, az július 19-én megtekintheti élőben a Budapest Kongresszusi Központban.
Ő is sokkal előbb kezdett el zenélni, mint színészkedni. S milyen érdekes, hogy egyre több a sikeres színész, aki — félig hobbiból — zenészként turnézgat, fordítva azonban ez nem annyira jellemző. Laurie mindössze hatéves volt, amikor zongorázni kezdett, és azóta több hangszeren is megtanult játszani.
Nem okoz gondot neki a gitár, a dob, a harmonika és a szaxofon sem. Tévés szerepléseinek köszönhetően többször is fitogtathatta tudását. Zenélt az A Bit of Fry & Laurie, a Jeeves and Wooster és a House sorozatokban, és 2006 októberében fellépett a Saturday Night Live című műsorban is. Akinek jó a megfigyelőképessége, az észrevehette, hogy a Doktor House-ban is vannak olyan részletek, amelyek Laurie zenei oldalát mutatják be. Például az általa alakított karakter otthonában van egy Hammond B-3 orgona, melyen az egyik részben játszik is.
Miután az ismert énekes, Meat Loaf szerepelt a Doktor House Simple Explanation című részében, együttműködésre kérte fel a színészt. Laurie szívesen hajlott a kooperációra, így az ő zongorajátékát hallhatjuk Meat Loaf If I Can't Have You című dalában, melyet 2010-ben adtak ki a Hang Cool Teddy Bear nevű albumon. Számomra azonban az egyik legérdekesebb és legszebb dolog vele kapcsolatban, hogy állandó tagja a jótékonysági célokat szolgáló Band TV zenekarnak. Ez egy olyan csapat, amelyben népszerű televíziós sorozatok sztárjai játszanak feldolgozásokat. Az állandó tagok között szerepel rajta kívül a Hősökből ismert Gregory Phillip Grunberg és Adrian Kayvan Pasdar, továbbá a Született feleségek egyike, név szerint Teri Hatcher is. Színészünk azonban nemcsak játszik, de zenét is szerez. Noha nem egyedül, de részt vett a Sperm Test in the Morning című dal megírásában. Ez a vicces blues nóta a Maybe Baby című filmhez készült.
Bár a zene mindig is fontos volt életében, valljuk be, fő tevékenysége a színészkedés volt. Az igazi változásra, az áttörésre 2010 júliusában került sor, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy Laurie aláírt egy lemezszerződést a Warner Bros Recordsszal. A korong végül a Let Them Talk nevet kapta, és 2011-ben látta meg a napvilágot elsőként Franciaországban április 18-án, majd Németországban április 29-én. A lemez érdekessége, hogy némely dalban olyan előadók segédkeznek Laurie-nek, mint Tom Jones, Irma Thomas vagy Dr. John.
A lemez sikerén felbuzdulva 2013-ban az Egyesült Királyságban kiadta a második korongját is, a Didn't It Raint. Ezen már nem a blues stílus dominál, többféle zenei hatás is érezhető — olyanok, mint a dzsessz, az RnB vagy a tangó. Itt is voltak vendégszereplők, többek között Gaby Moreno és Jean McClain.
Aki hozzám hasonlóan nem tudja elképzelni, hogy színészünk hogyan énekel és hogyan játszik, az nyugodtan keressen rá a YouTube-on, ahol több felvételt is találhat. Hugh Laurie koncertjét elsősorban a blues zene rajongóinak tudom ajánlani. Aki kíváncsi rá, és nem tartja soknak a tíz- és húszezer forint közötti belépőt, az semmiféleképpen se hagyja ki a budapesti fellépését. Elvégre sosem lehet tudni, mikor jár újra errefelé.