Hommage á

Hommage á

Pablo Picasso, Stanley Kubrick, Claude Monet, Vincent Van Gogh, Robert Indiana, Bosch + Bosch, Bada Dada és még sorolhatnánk — mind olyan alkotók, akik hatással voltak a legújabb képzőművész-generációkra. A TAKT idei művésztelepén a fiatalok hangot is adhattak hódolatuknak, hiszen az alkotás az hommage témakörére épült.

Július 26-a és augusztus 2-a között immár 36. alkalommal rendezték meg a Temerini Alkotó és Képzőművészeti Tábort, a TAKT-ot, mintegy húsz részvevővel a Szőreg melletti Hevér-tanyán.

Az elmúlt években a TAKT-on folyó alkotás, a művészetről szóló diskurzusok és az oldott hangulatú barátkozások során, közvetve vagy közvetlenül már több olyan téma felmerült, amely foglalkoztatja az alkotókat. A tűz-víz és a sárkány témamegjelölés után lassan az is bejáródott, hogy a szervezők a már elhangzott ötletek közül választották ki a tábor központi motívumát, így került sor a giccsre és a játékra is. A tavalyi agyag ilyen szempontból egy kicsit kilógott a sorból, hiszen ez nem tematikai, hanem technikai megkötés volt a szervezők részéről.

Az elmúlt években többször szóba kerültek a művészettörténet klasszikusai, a XX. századi modern művészet éllovasai és természetesen a kortársak is. A választott téma — hommage — a visszatekintésre, az elődökhöz való visszanyúlásra ösztönöz. A francia szó hódolatot, tiszteletet jelent, a művészeti ágazatokban, a zene-, a színház- és a képzőművészetben pedig valamely nagy alkotó életművének, emlékének adóznak vele. Az hommage minden művészt más és más módon ihlet meg. Valaki azért készíti, mert mélyen tisztel valakit — ilyenkor témában, stílusban, ars poeticában igyekszik hasonlót, mégis újat alkotni. Más azért él hommage-munkával, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a művészettörténet-írás szubjektív voltára — meghatározott egyének döntik el, hogy kik kerülnek be a kánonba —, és mint ilyen műfaj, lehetnek benne hiányosságok.

A tábor idei szervezője, Varga Valentin temerini képzőművész szerint egy fogalom relatív, mindenki azt kezd vele, amit akar, mégis fontos a téma, hiszen keretet ad az alkotáshoz. Az hommage-ról elsősorban egy teljesen klasszikus értelmezésre, a tiszteletadásra asszociál, egy hommage-műbe azonban valami olyasmit is igyekszik belevinni, ami a mának szól — rávilágítani egy művész gyengeségeire vagy éppen arra, amit nem tart teljesnek. A TAKT-on készített munkáját egy gyerekkori kötődés ihlette, egy Picasso-monográfiában ugyanis egészen fiatalon találkozott először — duchampi szóhasználattal élve — ready made-del. Az egyszerű, egyszersmind zseniális alkotás mély nyomot hagyott benne, az idén ezt az impressziót dolgozta fel.

Kis Endre palicsi, jelenleg Erdélyben élő képzőművész már korábban is sokszor foglalkozott hommage-val. Úgy véli, nagyon izgalmas ez a téma, hiszen a művészetben mindig is létezett, az alkotók mindig is szerettek idézni egymástól, meríteni a másikból. A művésztársadalom óriási hagyatékot birtokol, és ezek a művek mind hatással vannak az új generációkra. Az ókorban még úgy tartották, minden művésznek van egy démonja (daimon), melynek a sugallatára alkot, tehát a művész csupán az információközvetítő — médium. A kudarc nem a művészt terhelte, ahogyan a dicsőség sem neki, hanem a démonjának szólt. Aztán a történelem során a művészet megítélése is változáson ment át. A XX. században a korábbi nézeteket már teljesen felváltotta az individualista hozzáállás, mindenki újat és egyedit akart alkotni, amivel az alkotás tétje is megnőtt, s óriási felelősséget rótt a művészekre.

Az átírás — hommage, remake, vagy ahogy megközelítjük — támpontot ad, feloldja ezt a terhet az emberben, aminek köszönhetően az alkotás mindjárt bátrabb, szabadabb. Az hommage-munkáknál nem az eredetiség a fontos, hanem elsősorban tiszteletről, bizonyos fokú alázatról van szó, vagyis az alkotó alárendeli magát annak az embernek, akinek a művészetéből táplálkozik. Kreatív módon kell megközelíteni a művészt, akinek a hódolat szól, tiszteletben tartva azokat az elveket, amelyeket vallott, de természetesen beleszőve az alkotó saját korszellemét, stílusát, meglátásait.

Az elmúlt évek során Kis sokat foglalkozott ilyen átiratokkal, több tematikus összeállítása is erre épült. Az egyik ilyen sorozatban a német expresszionistákhoz nyúlt vissza, hiszen — a színtiszta, ösztönös festészet művelőiként — őket tartja a művészettörténet legjobb festőinek. Bár technikai szempontból is kihívás volt, hogy egy ilyen erőteljes, gesztusokkal teli műfajt a saját realista stílusában adjon vissza, valójában az expresszionizmus tökéletlen őszinteségét kívánta szó szerint a saját képére formálni, hiszen olyan önarcképekről beszélünk, amelyeknél a festő a saját arcát nyersanyagként, és mint ilyet, üres vászonként használta.

Kis a művésztelepen Stanley Kubricknak készített hommage-t, a Ragyogás című filmjének egy összetett momentumát dolgozta fel. Maga a film tele van szimbólummal, szinte minden motívum jelentéstartalommal bír. Képileg is izgalmas világot mutat be, hiszen Kubrick kiváló operatőr volt, aki festői kompozíciókkal operált. A Ragyogás ihletésében egy fotósorozat készült, a film végén ugyanis a kamera a falon lógó huszonegy képre közelített. Ezt a huszonegy fotót rekonstruálja a maga olvasatában Kis, aki a legjelentősebb motívumokat mutatja be, így viszontláthatjuk a labirintust, a 237-es szobát és az ikreket. A fotósorozat egyik eleme lesz például az a szőnyeg is, amely a hotel folyosóján fut végig, és amely visszatérő motívum a képsorokban. Az már csak érdekesség, hogy a Kubrick filmjében szereplő ikerpár — mely a kisfiú különleges képességének, a ragyogásának köszönhetően többször is megjelenik – valójában hommage egy Diana Arbus nevű fotósnak, aki 1967-ben készített hasonló fényképet egy ikerpárról, és akivel Kis az öngyilkos művészek sorozatában — Kubricktól teljesen függetlenül — foglalkozott. 

A tábor többi részvevője is hasonlóan kreatív módon állt hozzá az hommage-hoz. Reflexió készült többek között Monet tavirózsáira, Van Gogh liliomaira, emellett újraértelmezték Robert Indiana LOVE című grafikasorozatát, volt képregény-adaptáció, több művész opusát ötvöző alkotás, és a Bosch + Bosch képzőművészeti csoportnak is ajánlottak egy művet. A közös munkájukban pedig a Bada Dada előtti hódolatukat fejezték ki az alkotók. A művésztelepen készült munkákból október környékén a temerini tájházban rendeznek kiállítást, melyet a lehetőségekhez mérten akár több helyszínen, Szabadkán, Belgrádban és Újvidéken is bemutatnak majd.


A szerző felvételei

Akárcsak az előző években, az idén is voltak előadói estek, a Híd Kör tagjai immár visszajárónak számítanak a Hevér-tanyán. Utcai Dávid és Gyuris Róbert jóvoltából a táborlakók a filmes kulisszák mögé nyertek betekintést, illetve a Double D zenei formáció is fellépett.

A kevésbé jó észrevételekről is ejtsünk szót: az idén kiderült, hogy a TAKT bizonyos értelemben válságát éli, létrejött ugyanis egy generációs szakadék. Az idősebbek közül sokan már saját utat járnak, a fiatalabbak közül pedig kevés az új érdeklődő. Egyértelmű tehát, hogy változásra van szükség. A TAKT tehetségkutató missziója kiemelkedő a térségben, ezért fontos, hogy tovább működjön, azt is be kell látni azonban, hogy a tanya adta lehetőségek korlátozottak, ami sokszor rányomja bélyegét az alkotásra. A TAKT vezetősége és a fiatal művészek közötti jó kapcsolat, kommunikáció eredményeként azonban áthidalhatóak ezek az akadályok, így jövőre bizonyos szintű átszerveződéssel, új lendülettel tartják majd meg a tábort.


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink