Történelmünk utóbbi néhány ezer éve birodalmak felemelkedéséről és bukásáról szólt. Az impériumok közös jellemzője, hogy általában egy erős gazdasági hátterű, az erőforrásait céltudatos vezetéssel jól felhasználó nép különféle módszerekkel — de a leggyakrabban nyers katonai erővel — az uralma alá von más népeket.
Az ókori és a középkori birodalmak esetében is hasonló mintázatok figyelhetőek meg, a birodalmi hódítások célja pedig az addig mások által birtokolt erőforrások és azok jövedelmének megszerzése volt. A meghódítottaknak, ha túlélték a birodalom terjeszkedését, súlyos adókat kellett fizetniük.
Ismert történelmünk során a birodalmak határai változtak. A múlt század elejéig Anglia számított világhatalomnak, majd pedig az Egyesült Államok vette át ezt a szerepet. Mellettük azonban más kisebb-nagyobb globális és regionális birodalmak is léteztek. A háttérhatalomnak, vagyis egyfajta magánpénz-birodalmak kialakulásának is évszázados múltja van.
A modern kori birodalmak építése alapjaiban tér el az ókori szokásoktól. A háttérhatalom ugyanis hivatalosan nem is létezik, nehezen megszemélyesíthető. Az elmúlt öt-hatszáz évre jellemző volt, hogy a szakrális monarchiák sok esetben súlyos pénzügyi függésbe kerültek a magánpénzektől. Sokak szerint most is lényegében a magánpénzvilág áll hadban Oroszországgal. Európa pedig a bizonyos szempontból igazolható, más szempontból fura döntéseivel lényegében magát gyengíti. Világháború zajlik a felszín alatt, a születendő új világrend érdekében vagy ellene? Ez megint csak nézőpont kérdése.
A magántőke nyilván szívesen tenné rá a kezét a hatalmas orosz nyersanyag- és energiakincsre. Az uniós tagországoknak az orosz energiaforrásokról való leválasztása szintén tengerentúli érdek. A nyugati típusú, kapitalista, a fogyasztás serkentésén alapuló rendszer kudarca, az energiaigény jelenlegi, globális módszerekkel történő kielégíthetetlensége, a hulladékkezelés tarthatatlansága vezetett ide, más tényezők mellett. A fogyasztói szemléletű népesség gyorsan növekvő luxusigénye tarthatatlan állapotot idézett elő. Gazdasági megoldás a felhalmozott gondokra nem létezik, kérdés azonban, hogy meddig lehet a harcoló katonák morálját fenntartani. Mert korábban arról olvashattunk elemzéseket, hogy a következő világháborút már a gépek, robotok vívják. Ehhez képest most naponta ezrek esnek áldozatul, ha hinni lehet bizonyos forrásoknak. Egyénileg nyilván változó, hogy mi motiválja a harcosokat.
A II. világháborúban — majd talán később is — állítólag még drogokkal vették rá a katonákat, hogy pusztítsanak. Nehezen hihető, hogy ma viszont már hosszabb távon is elég lesz a média tudatformáló hatása, mely korunk drogjának tekinthető. Sajnos egy nehéz időszak következik, és egyre inkább sokasodnak annak jelei, hogy nem valamiféle megoldás akar körvonalazódni, hanem a hatások az élet minden területére átgyűrűznek. A történelem olyan szempontból sajnos most is ismétli magát, hogy emberek halnak meg birodalmi érdekek miatt. Mindeközben ki tudja, melyik áldozat mit gondolhatott, mi motiválta arra, hogy harcoljon. Mennyire voltak kényszerhelyzetben, vajon elkerülhették-e sorsuk beteljesedését?
