Hogyan működik a limenkás szokk?

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Hogyan működik a limenkás szokk?

A vezércikk írásához készülődve el-elkalandozom a világhálón, friss híreket kutatok. A téma ugyan már itt motoszkál a fejemben, de kétségeim vannak, jól döntöttem-e. Miközben arról olvasok, hogy újabb külföldit vertek meg Belgrádban, a szülőfalujukban megtámadták az országos kajakválogatott két tagj...

A vezércikk írásához készülődve el-elkalandozom a világhálón, friss híreket kutatok. A téma ugyan már itt motoszkál a fejemben, de kétségeim vannak, jól döntöttem-e. Miközben arról olvasok, hogy újabb külföldit vertek meg Belgrádban, a szülőfalujukban megtámadták az országos kajakválogatott két tagját vagy fegyveres postarablás történt Újvidéken -- mely egyesek szerint továbbra is csak székváros lehet, nem főváros --, egyre inkább elbizonytalanodom. Már nem is tűnik olyan fontosnak az, amit mondani akartam. Az anyanyelvünkről. Mert a fentiek tudatában olyan soványnak, vérszegénynek tűnt a magamnak megfogalmazott indoklásom, hogy még tart a magyar nyelv éve, amelyről a hónapok múlásával lassan megfeledkezni látszunk.
Nekem is az az erdélyi kolléganőm juttatta az eszembe, akitől nemrégiben érdekfeszítő előadást hallottam a sajtónyelvről. Bevezetőként feltette a kérdést: főleg az elektronikus, de hellyel-közzel az írott médiában is jelentkező szegényes szókincsnek, fogalomzavarnak, magyartalan mondatoknak, az idegen szavak áradatának a felületesség, a lustaság, esetleg a műveletlenség az oka? Két kifejezést emelt ki, amelyet gyakran hall az ottani rádióban és televízióban. Az egyik az elképesztő, holott a kérdéses jelenség lehetne fantasztikus, elismerésre vagy csodálatra méltó, káprázatos, ha valószerűtlen is, akkor hihetetlen, esetleg megdöbbentő, riasztó, félelmetes, elkeserítő, meghökkentő, lehangoló... és sorolhatnánk még tovább. Véleménye szerint a másik semmitmondó és elkoptatott szava, egészen pontosan igéje a jelenleg használt magyar nyelvnek a működik. Már a szívünk is működik és nem dobog, az ember sem dolgozik, cselekszik vagy tevékenykedik, csak működik. Az orvos vagy ügyvéd valamikor praktizált, az üzem termelt, a gyógyszer vagy a kezelés hatott, ma működik. Aztán sok minden, például a gazdaság, a kormány, az államelnöki hivatal nem működik. Sőt, a civil társadalom ébredezik, de még nem működik. Elképesztő, milyen nehezen működik minden manapság -- fejezte be tréfásan, majd hozzátette, a nyelvhasználat, sajnos, csak akkor kerül terítékre a sajtóban, ha politikai színezetet kap.
Ez volt az egyik dolog, amely írásra késztetett, a másik viszont az a vajdasági magyar szótár, amelyet az interneten találtam. Készítője szerint azokat a vajdasági magyar nyelvjárásban elterjedt szavakat, kifejezéseket tartalmazza, amelyeket az anyaországban nem ismerhetnek, de az itteniek előszeretettel használnak. Kíváncsian kezdtem hozzá a terjedelmes lista átvizsgálásához -- a hozzászólók lelkesen újabbnál újabb példákkal egészítik ki --, és egy kicsit elszomorodtam. Természetesen a tájszavak ellen nincs semmi kifogásom, és azt is tudom, hogy a betegkönyv helyett egészségügyi könyvecskét kellene mondani, de vannak olyan kifejezések, amelyeket nem reklámozni, inkább irtani kellene. Gondolok a dozvola, licsna, gajba, bolovanye, vezája van és társaira, amelyeket egyesek egyszerűen csak átvesznek a szerb nyelvből. Megszokásból vagy igénytelenségből, esetleg csak azért, mert restek a magyar megfelelőjén gondolkozni. Sajnálom, de én nem tudok mosolyogni azon az állításon, még a poén kedvéért sem, hogy a ''speciális vajdasági magyar szókincs” részévé vált a majica, a szokk, a limenka, esetleg a limenkás szokk.
Ezek után érdemes-e arról beszélnem, hogy szintén a világhálón november végéig folytatódik a Hagyj egy szót magad után! elnevezésű szószavazó kampány, amely során bármely magyar szóra (főnévre, igére, melléknévre) lehet voksolni. Egyébként Magyarországon a szószépségversenyt Kosztolányi Dezső honosította meg, amikor 1933-ban a Pesti Hírlapban összeállította a 10 legszebb magyar szó listáját: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Végezetül ez a vezércikk regélhetett volna arról is, hogy október elsején a zenei világnap mellett az időseket is ünnepeljük, hogy közeledik nemzeti gyásznapunk, október 6-a, az aradi vértanúk napja. De azt is megemlíthetném, hogy szeptember 30-a egyben a népmese napja is. Remélem, legtöbben a fentieket nemcsak népmeseként olvassák!
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink