A végét járó év utolsó napjaiban sokan összejöttek a szabadkai nyugdíjasok otthonában vagy a helyi közösségekében, de a jókedvű barátkozás helyett csak még jobban elmélyültek a ráncok az arcokon, a homlokokon.
Hiányzik a derű az otthonokból
A végét járó év utolsó napjaiban sokan összejöttek a szabadkai nyugdíjasok otthonában vagy a helyi közösségekében, de a jókedvű barátkozás helyett csak még jobban elmélyültek a ráncok az arcokon, a homlokokon.
A nyugdíjasok nem szoktak az ország helyzetéről filozofálni, ezúttal azonban a jövő évi költségvetés volt a fő téma. Például az, hogy idős polgáraink jövőre vajon kapnak-e összesen másfél százalékos — átlagosan havi 518 dinárnyi — növelést. Ezzel egyidejűleg a legderűlátóbbak legalább 4,5 százalékos inflációra számítanak. Egyébként is, mikor történt meg nálunk, hogy a kedvező gazdasági jóslatok beteljesültek? Főleg, hogy a közintézményekben dolgozók és az állami szolgálatban levők esetében ez az átlag
2538 dinárt tesz ki. Az ember azt hinné, hogy a 60 000 dinárnál nagyobb fizetések megadóztatása — mellyel a nagyok szolidaritását szokás hangsúlyozni — megnyugvást adhat az ország legidősebbjeinek. Akinek azonban az átlagfizetése 72 000 dinár, annak az ezzel járó 2500 dináros járulék aligha okoz különösebb gondot.
Az ilyen gondolkodás alapja, hogy az állam azt ígérte, az idén felszámolja a különféle ügynökségeket, de nem tette meg, mert jövőre 1,1 milliárd dinár bevételre számít tőlük. A közvállalatok leépítése, összevonása vagy megszüntetése is elmaradt, a költségvetés ugyanis legalább 3 milliárd dinárt remél tőlük. Az idősek számára az sem tűnik hitelesnek, hogy az állami vállalatok állítólag 3 milliárd dinárral kisebb támogatásban részesülnek, közben a legnagyobb veszteséget termelő vasút 13,2 milliárddal többet kap. A nyugdíjasok szájából már nem is hangzik keserű gúnynak a kérdés: ez a kiadás alapozza meg a 2015-ben kezdődő Budapest—Belgrádi gyorsvasút, és nagyjából ennyi idő múlva a Szeged—Nagykikinda—Temesvár, a Szeged—Szabadka—Baja, illetve Zombor vonal korszerűsítését. Ebben csak az nyújt vigaszt, hogy gyerekeink és unokáink talán használhatják majd ezeket vonalakat...
Az eszmecserélők három nevet jól megjegyeztek maguknak: Milojko Arsićét — aki szerint túlzás elvárni, hogy a gazdasági termelés jövőre egy százalékkal növekedjen, már az is jó lesz, ha stagnál —, Kori Udovičkiét — aki szerint az államnak meg kellene komolyodnia ahhoz, hogy elhihessük bizakodó bejelentéseit, a korrupció elleni harc ugyanis jó, de nem elég —, valamint Dejan Šoškićét — aki szerint aligha folytatható az a gyakorlat, hogy új hitelekkel törlesszük a régieket, és vissza nem térítendő kölcsönökre számítsunk, a gazdag Nyugat pénzügyi gondjai ugyanis ezt aligha teszik lehetővé. Az említett személyek igen jeles közgazdászok, egyetemi tanárok...