A jeles jubileum alkalmából a felújított művelődési otthon nagytermében ünnepséget szerveztek, melyen felelevenítették az elmúlt több mint hét évtized legemlékezetesebb pillanatait.

A műsor elején a szerb és a magyar himnusz csendült fel, majd egyperces gyászszünettel emlékeztek meg azokról az egykori sportvezetőkről, játékosokról és támogatókról, akik már nincsenek az élők sorában. A kétnyelvű kisfilmben Juhász Sándor, a klub elnöke mesélt a múltról, az egyesület sikereiről és eredményeiről. Az első bőrlabdát, az úgynevezett fűzős labdát 1943-ban Gallér Tibor helybeli jegyző vitte a faluba, ahol a fiatalok körében népszerűsítette a labda rúgását. A falu vezetősége nem nagyon támogatta a kezdeményezést, úgy voltak vele, hogy a fiatalok inkább a határban dolgozzanak a labda kergetése helyett.

Juhász Sándor klubelnök az új mezzel

— Szerbittabén határőrség működött, mellyel nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, és szinte minden második vasárnap barátságos mérkőzést játszottunk. Első idényünket a Bánáti Magyar Klubok Szövetségének II. osztályában játszottuk az 1943/44. évi idényben. A háború után a szomszédos falvakban: Szerbittabén, Tamásfalván, Párdányban, Krajišnikon, Tordán és Tóbán is megalakult a labdarúgóklub. Különösen a tóbai Kinizsivel tartottunk fel kiváló kapcsolatot. Szombat esténként parasztszekerekkel átmentünk Tóbára, ahol este színházi előadást tartottak, másnap lejátszottuk a focimeccset, majd este a színészek és a focisták is együtt, szekereken mentek vissza Magyarittabéra. 1958-ban Gyálán osztályozó meccset vívtunk a magasabb rangfokozatba jutásért, de nem jártunk sikerrel. Ezután a hanyatlás időszaka következett egészen 1963-ig, amikor összefogott a fiatalság — köztük voltam én is —, és újjáalakítottuk a klubot. Elsőként lerövidítettük a pályát, majd kicseréltük a kapukat. Ezután elhatároztuk, hogy öltözőt építünk a pálya mellett, addig ugyanis a játékosok a közeli házban öltözködtek. 1975-ben zuhanyzókkal ellátott, 120 négyzetméter alapterületű öltözőt, a következő évben pedig tekepályát építettünk, mindkettőt önkéntes munkával. Pontos nyilvántartást vezettünk arról, hogy melyik napon milyen munkaakcióban ki vett részt. 139 önkéntes 24 munkaakción szorgoskodott, az öltöző és a tekepálya felépítése után körülkerítettük a futballpályát, és lelátókkal szereltük fel a létesítményt. Jó csapat alakult, ambíciónk megnőtt. A helyiek mellé a szomszédos falvakból is hoztunk játékosokat, és magasabb versenyfokozatba, az akkori Bánáti Ligába jutottunk. A csapat háromnegyede magyarittabéi focista volt, illetve nálunk játszott a kisoroszi Krizsán Sándor, ilyen jó labdarúgó azóta sem lépett a pályánkra, és a karađorđevói (bélamajori) Marko Guteša is. Tizenöt éven át megálltuk a helyünket a magasabb fokozatban, legjobb eredményünk a 4. hely volt. A ’90-es évek végén megcsappant az érdeklődés a labdarúgás iránt, kiestünk a magasabb rangfokozatból, és azóta a Magyarcsernye—Begaszentgyörgy Községközi Ligában játszunk. 2015-ben, mindössze két vidéki játékossal a sorainkban, a feljutásért harcoltunk, de adminisztratív hiba miatt nem jártunk sikerrel. Ezután ismét pangás következett, a fiatalok tömegesen külföldre költöztek, legalább egy csapatra való focistánk keresi külhonban a kenyerét. Napjainkban a túlélés az egyetlen célunk, továbbjutásról és magasabb helyezésről nem beszélhetünk. Már azt is nagy eredménynek tartjuk, hogy egyáltalán még létezik a Bega, és hogy a hazai meccseinkre legalább száz néző látogat ki rendszeresen. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ne kelljen bezárni a klub kapuit, mert az újrakezdés a jelenlegi feltételek közepette lehetetlen lenne — foglalta össze a múltat és a jelent Juhász Sándor, a Bega Labdarúgóklub elnöke.

Az ünneplő közösség

A rövid művelődési műsor végeztével köszönőlevelet adtak át azoknak a helyi és környékbeli sportmunkásoknak, valamint egykori és jelenlegi játékosoknak, akik az elmúlt hét és fél évtized során valamilyen módon támogatták a zöld-fehér klubot. A jubileumi ünnepség végén egy szerbittabéi vállalkozó új sportfelszereléssel ajándékozta meg a klubot, majd az ünneplés vaddisznópörkölt és zene mellett egészen a késő esti órákig folytatódott.

Az eseményt a Magyar Nemzeti Tanács, Magyarittabé Helyi Közössége, valamint a helyi és a begaszentgyörgyi munkaszervezetek támogatták.