home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hét elsőáldozó Káptalanfalván
Kónya-Kovács Otília
2013.10.02.
LXVIII. évf. 40. szám
Hét elsőáldozó Káptalanfalván

Káptalanfalva a szécsányi községhez tartozik, mindössze 56 lelket számlál. Nemrégiben nagy esemény történt a kicsiny településen: hat év szünet után ismét elsőáldozásra gyűltek össze a lakosok.

Az ünnepi misét ft. Fehér Roland atya celebrálta, aki plébániai kormányzó Bókán, és minden negyedik vasárnap tart szentmisét Káptalanfalván. Hét gyermek lett elsőáldozó, különféle korosztályhoz tartozó négy lány és három fiú. Első alkalommal vette magához Krisztus testét: Boros Dianna, Spacsek Olivera, Spacsek Lídia, Kócsó Ildikó, Boros Iván, Boros Ervin és Varga Miroslav.
A kis faluhoz illően — szinte mint a mesében — Káptalanfalván a templom is kis méretű. Szent Márton tiszteletére emelték 2002-ben, a régi templomukat ugyanis 1999-ben megrongálták, lerombolták.
A szervezők gyönyörű ünnepi köntösbe öltöztették Isten hajlékát. Ízlésesen fehér virágokkal díszítették, hogy ezzel is különlegessé tegyék ezt a napot. A falu létszámából következik, hogy a gyerekek száma is kevés, hat év után hirdethette ki az atya, hogy ideje lenne megtartani ezt az ünnepséget.
Boros Mónika, az egyik szülő elmondta, noha ők Káptalanfalván látták meg a napvilágot, Módoson élnek, de a szívük mindig visszavágyik ide, ezért döntöttek úgy, hogy a kisebbik lányuk itt, a Szent Márton-templomban legyen elsőáldozó. Ott, ahol a család minden tagját keresztelték, ahol elsőáldozók, bérmálkozók voltak, vagy éppen örök hűséget esküdtek egymásnak.
A gyerekek: Spacsek Olivera és Boros Dianna elmesélték, hogy mindketten szerb iskolában tanulnak, de a hitoktatást magyar nyelven hallgatják, s anyanyelvápolásra is járnak. Otthon beszélik a magyar nyelvet, mégis elég nehéznek tűnt nekik a felkészülés, a versek vagy a fogadalom elmondása, felolvasása magyarul. Persze mindannyian törekedtek, hogy minél szebben, minél jobban teljesítsenek. 
A jelenlevők között volt, aki megkönnyezte az elsőáldozás pillanatát, hiszen visszaemlékezett a gyermekkorára. Harkai Ilona megjegyezte, a régi időkben egy évben húsz elsőáldozó is volt, manapság viszont csak nagyobb ünnepekkor telik meg a templom. Idősek is kevesen élnek már a faluban, akik régebben eljárogattak a szentmisékre.
Néhány lelkes asszony jóvoltából szép énekek is felcsendültek.  Közöttük volt a néhai kántor lánya, Kovács Rozália is, akinek az édesapja 50 évig kántorkodott a régi templomban. Habár Módoson él, ha csak teheti, a szentmisékre eljön énekelni. Kapornyai Anna Újvidékről érkezett az ünnepélyes elsőáldozásra. Ő Bókán született, és mintegy 20 évet töltött a kis faluban. Nem tudta elmagyarázni, miért, de mindig szívesen jön Káptalanfalvára. Úgy tűnik, ezt a kis települést mindenki egy életre a szívébe zárja, és időnként vissza-visszajár feltöltődni. 
Káptalanfalván a 2005-ös árvíz után magyarországi támogatásból épült fel a falu két utcájának kereszteződésénél a kultúrotthon, amelyet a jelenlevők ezúttal is birtokukba vettek. A szervezők ugyanis itt rendezték meg az elsőáldozás utáni közös agapét.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..