A hajdújárási turulmadár csaknem nyolcvanéves. A II. világháború idején, 1943 őszén az akkori hajdújárási plébános, Csajkás Antal Szabadka városához fordult az országzászlóból, címertáblából és turulmadárszoborból álló emlékmű felállításával kapcsolatban. A szobrot elkészítették, a felállítására vonatkozó engedély is megérkezett, ám ekkor bevonultak Hajdújárásra az orosz és a szerb seregek. A plébános megijedt, nehogy kár essen a szoborban, és egy éjszaka elásta a templom udvarában. Egyes források szerint az 1970-es évek végén, mások szerint 1982-ben Drenkovics Tibor akkori hajdújárási plébános találta meg a szobrot. A címertábla szinte kifogástalan állapotban került elő, a turulmadárnak azonban letört a feje és a csőre, míg az országzászlóból foszlányok maradtak. A betonszobor 130 centiméter magas, súlya 200-250 kilogrammra tehető. A szárnyai nincsenek széttárva, hanem szorosan a madár teste mellett helyezkednek el. Az eredeti elképzelések szerint a restaurálás után a szobrot szeptember végén, a szüreti napok keretében adták volna át, végül mindez az adventi ünnepkörben történt meg.

A turulmadár-emlékművet Pásztor István és Sövény Rudolf leplezte le a sűrű hóesésben

A szakadó hó alaposan beleszólt a műsor lebonyolításába, és az ünnepi beszédek nem a templomudvarban, a szobor mellett, hanem a Keresztelő Szent János-templomban, a Horváth Endre plébános által celebrált szentmise végén hangzottak el.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a köszönet hangján szólt az egybegyűltekhez.

— Köszönet, hogy a gondviselés a mi generációnknak adta meg a lehetőséget, a jogot, az esélyt, hogy a több mint nyolc évtizedes álom megvalósulhasson. Ez teremtette meg vagy igazolta vissza azt a veszélyvállalást, bátorságot, odafigyelést, gondoskodást, reménykedést, mely ezt a soha idáig fel nem állított szobrot megőrizte, és lehetővé tette, hogy ma oda kerüljön, ahova nyolc évtizede szánták. Köszönet illeti mindazokat, akikben volt előrelátás, bátorság, veszélyvállalási készség, reménykedés. Nincs senki, aki engem képes lenne meggyőzni arról, hogy ez nem az isteni gondviselés műve. Mi nem 1943-ba megyünk vissza, mi a jövőt építjük. A madár szárnyait a teste mellett tartja. Soha nem szabad elfelednünk, melyik földből származunk, hol van a vasmacska, melyhez mindig vissza kell térnünk. Köszönet annak a politikai közösségnek is, mely vállalta a turulmadár-emlékmű felállítását. Vállalta bátorsággal, mert a turulmadár sokak szemében negatív üzenetet hordozó madár. Mi tudjuk, hogy a turulmadár soha nem támad, mindig véd, és kivezet a veszélyből. Bennünket is, és reményeink szerint azokat is, akik velünk együtt élnek — mondta Pásztor.

Sövény Rudolf, a városi képviselő-testület hajdújárási tanácsnoka beszédében kiemelte, hogy Hajdújárás életében piros betűs ünnepnap a mai.

— Talán még nem is tudjuk, milyen nagy dolgot tettünk. Amikor egy ilyen kis közösség ilyen nagy tettet visz véghez, akkor méltán lehetünk büszkék elődeinkre. A turulmadár ősidők óta kapcsolódik a magyar nemzethez, hiszen már honfoglaló őseinket is ő vezette ide, a Kárpát-medencébe. Sokszor gondolkodtam, hogy a hajdújárási turulmadár szárnyai miért állnak nyugodtan, a test mellett, hiszen a legtöbb turulmadárszobron szét vannak tárva. Rájöttem, hogy a nyugalomban lévő szárnyak azt jelképezik, hogy itthon vagyunk. Szeretném, ha a falu lakossága — vallástól, politikai és társadalmi nézettől függetlenül — magáénak érezné a szobrot. Ha sziklaszilárd a hitünk, akkor nem számít néhány emberöltő, nem számít az idő, mert céljainkat akkor is elérjük — mondta Sövény, majd megköszönte dr. Pásztor Bálintnak, a vkt elnökének, Zsellér Attila korábbi és Horváth Endre jelenlegi hajdújárási plébánosnak, Bóni Lászlónak, aki sok éven át őrizte a turulmadarat, Popović Péter restaurátornak és Szalai Ervin kőfaragónak, hogy részt vettek az elképzelés megvalósulásában.

A felavatott turulmadár

A szentmise után Pásztor István és Sövény Rudolf leleplezte a szobrot, majd gyertyás körmenet indult a hajdújárási kultúrotthon nagytermébe, ahol adventet idéző művelődési műsort láthatott a termet színültig megtöltő közönség. A fellépők — a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, a Lifka Sándor Művelődési Egyesület néptáncosai és népdalkórusa, valamint a citeracsoport — hatalmas sikert arattak, a közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta őket. Az ünnepség keretében a Rózsa Sándor Civil Szervezet rajzpályázatának díjait is átadták. A Várom a karácsonyi angyalt című rajzverseny alkotásait Szalma Viktória grafikus, tanár bírálta el. Egy gyermek sem maradt ajándék nélkül, hiszen a szervezők mindenkit, azokat is, akik nem vettek részt a rajzpályázatban, karácsonyi csomaggal örvendeztettek meg.

A műsor után az ünneplőket mézes pálinka, mézes pogácsa, forralt bor, tea és sült tök várta. Aki pedig néhány emléktárgyat is haza szeretett volna vinni az eseményről, az a sátorban választhatott a szebbnél szebb kézművestermékek közül.

A kirakodóvásárban sok karácsonyi ajándék talált gazdára

A rajzpályázatra több mint száz munka érkezett

Részlet a művelődési műsorból