home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
Hasznos időtöltés a szünidő alatt
Tóth Tibor
2023.07.27.
LXXVIII. évf. 30. szám
Hasznos időtöltés a szünidő alatt

Játék, móka, kacagás, ügyességi játékok, kézműves-foglalkozások és még számos hasznos, szórakoztató tevékenység jellemezte a Horgoson harmadik alkalommal megszervezett Napközis Játéktábort, mely öt nap alatt tartalmas nyári élményt nyújtott a táborban részt vevő mind a 30 négy és hét év közötti gyereknek.

A forróságra való tekintettel nagy népszerűségnek örvendtek a vizes játékok, de a gyerekek nagyon szerettek kézműveskedni, és a csoportos csapatépítő játékokba is szívesen kapcsolódtak be.

— A gyerekek színes és változatos foglalkozásokon vehettek részt. Növényi részekből és babból nyakláncokat készítettünk, tésztát festettünk, megismerkedtünk az agyaggal, és különféle alkotásokat készítettünk belőle, de egy sportos napot is szerveztünk, amikor a Bara szabadidőközpontba látogattunk, ahol a fiúk fociztak, a lányok kosárlabdáztak, strandröplabdáztak, és várat is építettünk. A pénteki zárónapon képkereteket, növényi részekből pedig képeket készítettek. A tábor célja, hogy a gyerekek színvonalasan töltsék szabadidejüket a nyári szünetben is. Igyekszünk olyan programokat kínálni számukra, amelyeken jól érezhetik magukat, kikapcsolódhatnak, amelyekhez messzire sem kell utazniuk, hiszen Horgos is ad olyan lehetőségeket, mint a bármelyik más településeken tartott táborok — mondta Sós Nóra, a tábor szervezője, a Juvenior Polgárok Egyesületének elnöke.


A tábor résztvevői

A táborban tett látogatásunk alkalmával a gyerekek bemelegítő csapatépítő játékokat játszottak, majd jöhetett a reggeli, a nagy kedvenc, az eurokrémes, baracklekváros, fahéjas palacsinta. A kilencéves, horgosi Kávai Lili nagyon szereti a tábort, sok új ismeretre tett szert, és Nórit is megdicsérte, aki mindig nagyon kedves velük, és érthetően elmondja, mit kell csinálniuk.

— Több játékkal, melyet korábban nem ismertem, itt ismerkedtem meg, emellett versikéket tanultam. Másodszor veszek részt a táborban, sok új barátot szereztem tavaly és az idén is — mondta Lili.

A hétéves, szintén helybeli Vörös Emma elmondta, hogy a táborban sokat játszanak, barátokat szerzett, és nagyon jól érzi magát. Leginkább a népi és a csapatjátékok nyerték el a tetszését, de minden tevékenységben szívesen részt vett.


Csapatépítő, bemelegítő játék a reggeli előtt

A hatéves, horgosi Dobó Laurának ugyancsak a játékok tetszettek leginkább, hiszen elmondása szerint sokat mozogtak, ugráltak, bújócskáztak, és közben rengeteget nevettek. A szintén hatéves Herédi Jázmin Magyarkanizsáról érkezett a táborba. Számára a rajzolás és a kézműveskedés volt a két legkedvesebb tevékenység, a tésztából készített nyaklánc különösen elnyerte a tetszését. Az ötéves, horgosi Pipic Vanda a csapatjátékokat és a kézműves-foglalkozásokat kedvelte leginkább, és szavai szerint jövőre is szeretne részt venni a táborban.

Horgoson a táborok sorozata nem ért véget, hiszen augusztusban a Juvenior Polgárok Egyesülete a József Attila Könyvtár horgosi fiókkönyvtárával karöltve mesés délutáni foglalkozásokat tart a játszótéren, ahol a gyermekek kedvenc meséiket osztják meg egymással, 3-án és 4-én pedig a nyolc—tizenkét éves gyerekek kétnapos táborban vehetnek részt, melyhez a Vöröskereszt magyarkanizsai szervezetének önkéntesei is csatlakoznak, akik ismeretterjesztő előadásokat tartanak. Ebbe a táborba még lehet jelentkezni.

Az ötnapos tábort a horgosi Juvenior Polgárok Egyesülete szervezte.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..