A fák között a közönség szétszóródva álldogál, amikor megérkezem. Egy letakart szobor, és kettő mellette. Kis asztal, rajta ízlésesen megterítve, egy szép cserepes növény, pálinka, bor, víz, némi harapnivaló. Egészen piknikhangulata van az eseménynek. S így, hogy többen vagyunk, azzá is válik. Régen milyen sokat jártunk parkokba még Becsén — jut eszembe. Mostanában már keveset. Pedig élveztük az ott üldögélést egy pokrócon, tollasozást vagy kártyázást, eszegetést, beszélgetést. De az rég volt. Lehet, újra kellene éleszteni ezeket a régi szokásokat. Főleg, hogy csak számunkra régiek, a világ nagyvárosaiban, a beton között megbúvó zöldfelületekre szinte kimenekülnek a lakásokban élő városlakók. És piknikeznek. Nap mint nap. Ott eszik meg ebédjüket, vagy találkoznak barátaikkal. Magyarázható ez azzal is, hogy azért kisebb városban sok embernek van udvara, közel a természet. De attól még kihasználhatnánk a parkjainkat is. Erre a problémára, erre a jelenségre próbálta meg ráirányítani a figyelmet a Streamlet Művészeti Egyesület is. A NÉPkert Projekttel két problémára kívántak egy csapással reagálni: a globálisan jelen lévő elmagányosodás jelenségére, illetve a természeti értékeinket érintő környezetbeli változásokra. A parkjelleg megőrzését és a természeti kincsek védelmét hangsúlyozva mutattak rá az (inter)perszonális és természeti környezetünk ciklikusságára és védelmének fontosságára. A projektum során több szobor készül(t), melyeket a Népkert területén helyeznek el. Mindegyik alkotást a landart stílus jellemzi, melynek lényege, hogy természetes, újrahasznosított alapanyagokból készül, és végső helyszínén, kint a szabad ég alatt a természet, a környezet végzi el az utolsó simításokat, tehát a természetnek való kitettség, az idő folyamatosan változtatja, alakítja őket.

A kiállításmegnyitót Mirko Dimitrijević kezdte meg, igazán a hangulathoz illő gitárzenével, ismert slágerek szólaltak meg szöveg nélkül, egymásba folyatva. A minikoncert után Szalma Zsóka üdvözölte a közönséget és kérte fel Sárkány Túrú Ágnest, hogy beszéljen az előzményekről, azaz a ReParkról.

— A RePark kezdeményezés ez év elején született. Szerettük volna felhívni a figyelmet a magyarkanizsai Népkertre, erre a fontos történelmi parkunkra, hatalmas zöldfelületünkre, mely a város közelében található, s az utóbbi időben állapota igen elhanyagolt, s elnéptelenedett. Ebből az igényből született meg a RePark. Egy önkéntes csapatot hívtunk életre, s azon kezdtünk gondolkodni, hogyan is lehetne felhívni a figyelmet a Népkert fontosságára, hiszen egy hatalmas zöldfelületi és turisztikai potenciállal rendelkező területről van szó, ami jobb állapotban is lehetne. Májusban rendeztünk itt egy délutáni családi pikniket, melynek kapcsán egy kérdőívet is kitöltettünk a lakossággal. Ennek célja az volt, hogy megnézzük, a lakosság hogyan vélekedik a parkról, milyen problémákat lát, szeretné-e, ha felújítanánk, és ha igen, akkor milyen új tartalmakat építene be a park területére. Nagyon jó eredményeket kaptunk, melyeket majd szeretnénk is beépíteni egy jövőbeli népkertes tervbe. Miért tartjuk mindezt fontosnak? Változik a klíma, ha körbenézünk, azt látjuk, hogy sínylődnek a fák, és száradnak, mindjárt lehullatják a lombjukat, száraz a fű, száraz a terület, és valamikor nem ilyen volt. Megváltoztak a talajvíz- és az éghajlati viszonyok, nem voltak ilyen meleg és száraz nyarak, több csapadék hullott, voltak tavak valamikor a területen, melyek azért feltöltötték, s az a véleményem, hogy valahogy olyan tartalmakat kell beépíteni a park növényvilágába, amelyek ismét vonzóvá tehetik a lakosság számára is, hiszen a század elején ez volt a társadalmi élet színtere. Nagy örömömre szolgál, hogy a művészek ilyen érzékenyek a társadalmi és a környezeti gondokra, és létrehozták alkotásaikat, remélem, minden évben megörvendeztetnek majd minket, kanizsaiakat valami hasonlóval — mondta Ágnes.

Szalma Zsóka ezután bemutatta a kiállító művészeket. Elsőként Emilija Jagicát, egy Berlinben élő vajdasági performance- és képzőművészt, aki nem ismeretlen Magyarkanizsán, hiszen többször is dolgozott már a Streamlet Művészeti Egyesülettel karöltve (Folded Flesh performance, 2016; Awakening színházi előadás, 2018).

A magyarkanizsai Népkertben a „Portól az égig” című alkotását avatták fel.

— A mű több aspektusból reagál a Népkertben történő változásokra. A kiszáradás, a korhadó fa szimbólumával összekapcsolt tiszta fehér, organikus formák egyfajta őserőt sugároznak. Közelebbről vizsgálva az elemeket felfedezhetjük azt, ahogyan az alkotó egészen a mikroorganizmusoktól eljut a tiszta anyaméhig. Ez mind a lét körforgása. A halál és az újjászületés — mondta Szalma Zsóka, s hozzátette, Emilija alkotásait Tomin Nenad Magyarkanizsán élő alkotó szobrai kísérik útjukra, majd hagyják később magukra. — Fontos számunkra ez a tér, fontos a természet szeretete, tisztelete és gondozása. Emilija és Nenad szobrai is ezt hivatottak közvetíteni.

Zsóka Tolnai Ottó szavaival zárta a megnyitóbeszédek sorát:

— „Nem emberek, nem fák, nem folyópart. Valami nyári csöndös és tiszta őstermészet ez, amelyben nem mocskolódott be még semmi. Az anyagok még megóvták szüzességüket.”

Ezután felavatták Emilija szobrát. Senki nem sietett haza, jól érezték magukat az emberek ott a parkban, a zöldben, a kiszáradtban, a porosban. A következő szoborcsoport felállítása szeptember 7-én, 18 órakor kezdődik, melyre szintén mindenkit szeretettel várnak.