Gondozatlanságból elkövetett…
Tóth Szilárd
2020.04.02.
LXXV. évf. 13. szám
Gondozatlanságból elkövetett…

Tóth Szilárdnak, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulójának írása

Nem vagyunk szentek, legalábbis ami a nyelvet illeti. Én is észreveszem magamon a fesztelen, gyors beszédben ejtett hibáimat, de mivel tisztában vagyok a nyelv bizonyos grammatikai szabályszerűségeivel, nem tartom fontosnak ezeket kijavítani, vagy ami talán még rosszabb, másoknál sem javítom ki. Másnak a szemében a szálkát… Anyanyelvet beszélő vagyok, ennyi igazán engedtessen meg nekem. Persze ha több ember előtt beszélek, vagy ha szükségeltetik, alkalmazni tudom a formális nyelvet, és ügyelek az artikulációra is. Többnyire. Így ismerősi körökben nyugodtan mondok vót-ot a volt helyett vagy adde-t az add ide helyett, pojjó-t a pont jó helyett, és így tovább. Ezzel nem vagyok egyedül, és a többség (legjobb tudomásom szerint) nem érti, hogy milyen szabály működteti ezt. Rántsuk le hát a leplet egyszer s mindenkorra!

Vannak olyan jelenségek, amelyeket a lezser beszéd (LB) vagy a gyors beszéd (GYB) irányít, vannak, amelyek csak egy mondatkörnyezetben érvényesülnek. Közös pontjuk lehet, hogy eltérnek a megszokottól, vagyis inkább az elvárttól. Feladatom itt nem az lesz, hogy ezeket hosszan és egyenként elemezzem, inkább az, hogy rávilágítsak magára a jelenségre. Érdekes, hogy a nyelvész még ezeket a szabályokat is lajstromba veszi. Ebben az esetben a nyelvész a nyelv felesége, aki miután férje elindult otthonról, üzenetben megírja neki, mit felejtett el — utalva a következőkre —, mit törölt az emlékezetéből. Így első ilyen jelenség, tipikusan, a törlés: X ⟶ Ø. Lefordítva: egy szegmentum (X) törlődik (Ø) bizonyos környezetben. Jelöléstechnikai érdekesség, hogy a nyelvészet ezt úgynevezett újraíró szabályokban mutatja be. Ezek általános alakja:

A⟶B/ X __­Y.

Egy ilyen szabály úgy olvasható le, hogy A-ból B lesz, ha előtte X, utána pedig Y áll, ahol egyes esetekben az X vagy az Y el is hanyagolható, ha nem érdekes. A szabályban / a leírás kezdetét jelzi, __ pedig azt, hogy az átalakult hang hol helyezkedik el. Ezek a jelölések Noam Chomsky és Morris Halle jelentős művében, a The Sound Pattern of Englishben (Az angol nyelv hangrendszere, 1968) jelentek meg először, mely a generatív fonológia alapművének tekinthető. Chomskyt nem először említem, a szemfülesek már észrevehették. Ők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szabályokat szimbólumokon alapuló formális definíciókkal írják le. Hogy megértsük: észrevették már, hogy a fánk, tank, kong szavakban valami nem stimmel? Itt ugyanis az /n/ hang hátul képzett változata [ŋ] kerül a felszínre. Ez egy /n/⟶[ŋ] / __ [veláris] szabályt követ, vagyis hogy az /n/ fonéma veláris (hátulsó szájpadláshang)[ŋ]-ként valósul meg, ha utána /k/ vagy /g/ van.

Vissza a lényegre! A törlések feladata leginkább az, hogy egyszerűbbé, könnyebbé tegyék az artikulációt. Vannak olyan helyzetek, amikor egy magánhangzó törlődik, leginkább a rövid, hangsúlytalan, kétfelől nyitott szótag között — ez egyébként ismerős lehet a nyelvtörténeti kétnyíltszótagos tendencia révén, mely a mi jó Horger Antalunkhoz köthető. Az ilyesmit nevezzük még szinkópának.

V ⟶ Ø / VC__ CV

Itt halkan megjegyeznék valamit, vagyis bemutatnám a magánhangzókat, V-ket (ők a vokálisok), valamint a mássalhangzókat, C-ket (ők a konszonánsok). Őket így szokás jelölni. De a továbbiakban próbálom hanyagolni a fent előterjesztett szabályokat, nem célom, hogy bárkit is elrettentsek a nyelvészettől.

Ide tartoznak az anycianyuci, semjensemmilyen, egytemegyetem, öcskeöcsike stb. De talán még ismertebbek azok, amelyekben azonos mássalhangzók között törlődik a magánhangzó: addeadd ide vagy asszem—asziszem—azt hiszem. A magánhangzóknál maradva, beszélhetünk pótlónyúlásról. Noha a pótlónyúlás a mássalhangzókat érinti, vagyis őket törli egy bizonyos helyen, a magánhangzókat megnyújtja. Ez a nyelveknek egy igen érdekes jelensége. Érinteném itt a ránk inkább vonatkozó „népiesebb” változatot. A középső nyelvállású magánhangzók (é, ö, ő, o, ó) ugyanis a köznyelv fesztelen változatában megőrzik a minőségüket, zöödzöld, bootbolt, pooc—polc. Mintha mi sem történt volna. Egyébként ajánlom ezt szembesítésnek is. Vajon észrevettük-e már ezeket magunkon? A népies beszédben könnyen átcsapnak ennek hosszú megfelelőjébe: Nagymama szerint a fű ződ. Nagytata ennek örömére leugrott bótba, Irénke néni megrohamozta a pócot, és egész nap óvas. És persze a jó öreg vótvolt: Amaz meg amannak a fia vót. Fontos: lehet, hogy úgy tűnik, a felső nyelvállásúak (i, í, ü, ű, u, ú) pótlónyúlásánál az u-ból ú lesz, a ü-ből pedig ű, és ezért népiesebb lenne (lásd: kúcskulcs, kűdküld), de ezek nem az előbbiek szerint járnak el. Ez azért van, mert a felső nyelvállású párok között szinte semmilyen minőségi különbség nincs, ezért vitatott a nyelvészetben, hogy a magánhangzók valóban olyan egyértelműen hosszú-rövid párokba rendeződnének-e.

Van még egy eset, mely a pótlónyúlásra vonatkozik, és érdekes lehet. Ez az, amikor egy nazális hang (m, n, ny) előtt történik a nyúlás, hiszen ő kiesett, pl.: meetrend—menetrend. A nazális hang csupán annyit takar, hogy itt a hang képzése során a levegő az orron át távozik. Ezek azok a hangok, amelyek megfázás esetén „átalakulnak”. Fogjuk be az orrunkat, és próbáljuk kimondani a megfázás szót. Visszatérve, ha megtörténik az /n/ hangnak a törlése, akkor az őt megelőző magánhangzó nazalizálódik, orrhangúvá válik. Fontos [mɛɛtrɛnd] alak valóban előfordul, *[mɛ̃ɛtrɛnd] viszont nincs. A szánhat/szállhat párok esetében az /n/ és a /l/ is kieshet. Viszont akkor mi különböztetné meg a kettőt? Hogyan állíthatnánk őket szembe egymással? Nos a szánhat esetében a hosszú /a/ hang nazalizált lesz [ãː]. Így szembeállíthatóvá válik a szállhattal, ahol nem történik nazalizáció, mert nem is volt olyan hang, amely ezt „engedélyezte” volna.

Vannak olyan esetek is, amikor éppen a mássalhangzók törlődnek, ők legfőképp két magánhangzó között, vagyis intervokálisan. Emlékezzünk vissza, kik a vokálisok. Leggyakrabban a /h/ szeret törlődni, ilyen a teáttehát vagy a leetlehet, de a likvidák /l r j/ is szívesen teszik ezt, mindnyájunk kedvence lehet az oanolyan vagy a veemvelem. Vannak olyan mássalhangzók is, akik ennek ellenállnak, tehát nincs *eer az eper helyett vagy *laa a laza helyett. A csillag (*) egyébként nem létező, helytelen alakot jelöl. Valamikor, még a modern fonetika kialakulása előtt volt egy megállapítás, mely szerint a szavak belsejében a mássalhangzó-torlódásoknál a kevésbé hangzós mássalhangzó egyszerűen kiesik, kiugrik, és ez főleg a népnyelvre igaz, de ma már ezt a nem gondozott beszéd kaptafájára húzhatjuk. Ilyenek a SzenlászóSzentlászló, kerbekertbe, tesvértestvér stb. Ez a mássalhangzó-kapcsolatok egyszerűsítésének szabálya. Tehát itt bármilyen mássalhangzó törlődne két mássalhangzó közt, kivétel a /sz z s zs c cs gy/. A mássalhangzóknál maradva esetenként rövidülhetnek is — ezt a jelenséget nevezzük degeminációnak —, és egyes rövidülések még bele is épülnek a lexikonunkba (vagy úgy is mondhatnánk, megszilárdultak), mint hogy a konnektor helyett konektort mondunk, vagy varrógép helyett varógépet, esetleg ballon helyett balont. Ez tipikusan egy olyan szabály, amely függ attól, hogy milyen sebességgel beszélünk. Az intervokális — magánhangzók közti — degeminációra az alábbi szabály érvényes:

Cː⟶ C / V __ V

A C melletti két kis pöttynek tűnő szimbólum a hosszúságot jelzi. Reprezentációképp: fonetikusan az öt számnevet [öt]-nek, az őt névmást pedig [öːt]-nek írnánk. Érdemes utánanézni az IPA, vagyis az International Phonetic Alphabetnek (Nemzetközi Fonetikus Ábécé), vagy csak felütni egy szótárt, ahol a kiejtést fonetikusan is feltüntetik a szó mellett.

Lássunk még egy szabályt, mely a gyors beszédre jellemző. Előfordulhat, hogy rohanva, mondjuk, Budapesten útbaigazítást kérünk, hogy a kostəsuccát keressük. Vagy a szomszéd aszənygya nekünk, hogy már megint drágult a kenyér. Ez egy olyan folyamat, ahol (a gyors, lezser beszédben) a magánhangzók, jelen esetben az /e/ és az /o/ egy úgynevezett svá [ə] hanggá centarlizálódnak. A svának magyar megfelelője nincsen, körülbelül a magyar /e/ és /ö/ között áll. Az angolban a the határozott névelőben megtalálható [ðə]. Én azt ajánlom, hogy fújjuk ki magunkat ilyen helyzetben, és a Kossuth Lajos utcát keressük.

Talán sejthető, hogy ezek inkább fordulnak elő a népnyelvben, nyelvjárásokban, mint a köznyelvben, gondozott beszédben. Vagyis hajlamosabbak vagyunk ezeket az alakokat akkor használni, amikor egymás közt vagyunk, és hogy úgy mondjam, csak beszélgetünk. Hatással van rájuk, ha gyorsabban vagy lezserebbül, kevesebb odafigyeléssel beszélünk, hibákat, helytelenségeket nem követünk el, ha tulajdonképpen helyett tonképpent mondunk, vagy a gombfoci helyett gomfocit, mert a helyes ejtés a fonológiában nem releváns kategória, ahogyan ez a Strukturális magyar nyelvtan második kötetének hetedik fejezetében is áll. Viszont egy szépbeszéd-versenyen nem biztos, hogy elsőként futnánk be, teszem azt a mommeg alakkal.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Utánajáró rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..