Az egyik ilyen jelentős időszak a gyermek óvodába, a másik pedig az iskolába indulása, amikor nemcsak a gyermek, de a család életmódjában is nagy változás áll be.

A beilleszkedést a szülők és a fogadó felek egyaránt támogathatják, legyen szó óvodáról vagy iskoláról, és még sorolhatnám. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az új helyre kerülő gyermek esendőbb, jóval alacsonyabb belső kapacitásokkal bír, mint a kortársai.

Az óvodás gyermekek esetében eltérés mutatkozik az érzékenységükben, az addigi rövid életük történéseiben, személyes tapasztalataikban, külső-belső erőforrásaikban, az otthoni háttérben. Mindez támogathatja vagy éppen megnehezítheti az adaptációt. Ha mindezek olykor szélsőséges mintát mutatnak, akkor erre a szülő is figyelmeztethet, megsegítve az egyénre szabott beilleszkedési folyamatot. Egy biztos, ez az időszak a szülőt éppen úgy próbára teszi, mint a gyermeket s olykor még a nevelőt is.

Fotó: Gala.de

Hogy miért ilyen nehéz? Nos, a válasz egyszerű, hiszen egy óvodába kerülő gyermek számára az egyik legnagyobb traumát a szülőtől való elválás okozhatja — különösen, ha korábban még nem járt óvodai közösségben.

A szülős és a szülő nélküli adaptáció mellett, illetve ellen is szólnak érvek. Napjainkban minden intézmény egyénileg dönti el, hogy melyik formát választja. Egy dologban azonban egyetértés mutatkozik: a beilleszkedést megkönnyíti a fokozatos beszoktatás, valamint azoknak a személyes tárgyaknak a bevitele a csoportszobába, amelyek megnyugvást adnak az új közegben. A fokozatosság azt jelenti, hogy a gyermek nem azonnal vesz részt a csoport minden tevékenységében, hanem a benntartózkodás idejének fokozatos növelésével jut el odáig. Ha a szülő jelen van, figyelnie kell, hogy csak a saját gyermekével foglalkozzon — a többiek ellátása az ott dolgozók feladata —, és miközben a szülő eleinte segíti gyermeke szükségleteinek kielégítését, az óvodapedagógus betekinthet az anya-gyermek együttműködésbe, a szülő nevelési, gondozási módszereibe, ami a későbbiekben őt is segíti a gyermek beszoktatásában. Másrészt a szülőben is kialakulhat egy bizalom a nevelővel kapcsolatban, hiszen ő is belelát annak munkamódszereibe, eljárásaiba, tevékenységeibe. Rendszerint ezek után, néhány nappal később megtörténhet a próbálkozás az óvodában való foglalkozásokon, étkezéseken való részvétellel, majd még később az ott alvással is.

Fotó: Lacefalea.info

Azt kell hogy mondjam, a beszoktatás az óvodapedagógus részéről sok türelmet, empátiát igényel a családok irányában. Az is fontos lehet, hogy a szülők érezzék a segítő szándékot, s a megfelelő információk megosztása is megnyugtatja a szülőt arról, hogy gyermeke — így, hogy kikerült az otthon melegéből, nincs jelen minden pillanatában — igenis jó kezekben van. A kialakulóban lévő bizalom fokozatosan mélyül el, majd lassan elég stabillá válhat ahhoz, hogy a család és az óvoda közti eredményes együttműködést segítse. Az óvodapedagógusok pedig egymás között is megoszthatják tapasztalataikat, élményeiket, nehézségeiket és sikereiket.

A családok részéről a gyermek előzetes felkészítésének minősége és az addigi szülői nevelési stílus is nagy hatással lehet a beilleszkedés menetére. A felkészülésben ma már sok könyv is a segítségünkre lehet, ahogyan az is, ha a gyermeket már vittük kortárscsoportba, vagy megélte azt, hogy távol volt a szülőktől.

Az óvodából iskolába való átmenetnél a sokéves pedagógiai gyakorlat azt mutatja, hogy az első osztályba való belépéskor a pszichoszociális adaptáció lefolyása azoknak a gyermekeknek a körében problémásabb, akik nem jártak óvodába. Náluk ugyanis nincsenek kialakítva a kollektívában elvárt viselkedés alapszokásai, ezért nehezebben tudnak együttműködni, barátokat szerezni, konfliktushelyzeteket megoldani, saját szociális háló kialakításához szükséges stratégiákat megalkotni.

Az iskolába indulással egyidejűleg az addigi fő tevékenység, a játék háttérbe szorul, és a tanulás kap főszerepet. A megváltozott napirendben más foglalkozások állandósulnak, kialakul egy kötöttebb életritmus. A beilleszkedés során olyan mechanizmusok érvényesülnek, amelyek befolyásolják annak folyamatát, és a gyermek pszichikumára, szervezetére megterhelően hatnak. Az adaptációt ilyenkor leginkább egy érzelmi biztonságot nyújtó környezet kialakítása segítheti. S ha a gyerek megtalálja lelki egyensúlyát, akkor kezdődhet meg a beilleszkedési folyamat. Addig előfordulhat, hogy akár meg is betegszik, vagy más, korábban nem tapasztalt szorongás keríti hatalmába. A legfőbb cél persze az lehet, hogy a gyerek el tudja saját pozícióját foglalni az osztályközösségen belül, képes legyen másokkal kommunikálni, a számára fontos információkat beszerezni, leküzdeni a kényelmetlenség érzését bizonyos helyzetekben, bízni önmagában, valamint új ismereteket szerezni. Az iskolába belépők esetében tudatosítanunk kell magunkban, hogy óvodás gyermekekkel állunk szemben, akik majd csak a pedagógus segítségével, fokozatosan fogják elsajátítani az iskolás szerepet.

Egy szó, mint száz, az adaptáció időszaka egyik résztvevőnek sem könnyű. Mi, felnőttek már megtanultunk megküzdeni a nehézségeinkkel, viszont a gyerekeinket még csak most vértezzük fel ezekkel a képességekkel.