De megfigyelhető, hogy — ahogyan a népi mondás tartja — amennyit lefelé, annyit felfelé a kerék. Félő azonban, hogy vannak olyan folyamatok, amelyek nem fognak az ellentétjükre fordulni. Mert vajon visszafordíthatóak-e a természetben okozott károk következményei, vajon a kedvezőtlen demográfiai folyamatok átcsaphatnak-e az ellentétjükbe? Vagy a pénzügyi világválságok következményei milyen hatással lesznek jövőnkre? Bizony vannak olyan folyamatok vagy annak tetsző jelenségek, amelyek visszájára fordulása hagyományos értelemben véve nem várható.

Gyakran mondják, hogy a piaci törvényszerűségek ugyanúgy működnek, mint a természet törvényei. Valóban rengeteg hasonlóságot tudunk felfedezni azzal kapcsolatban, ahogyan az emberi tevékenység, a kapzsiság, az önzés, a megszerezhető előnyök hajszolása kihat bizonyos törvényszerűségek megnyilvánulására. Gondoljunk csak az iparosodás, a gazdasági tevékenység nyomán létrejövő környezetszennyezésre. A kedvezőtlen folyamatok, mint amilyen a globális felmelegedés, a fajok eltűnése élőhelyeik megszűnése miatt, a szélsőségek az időjárásban mind-mind a tudatos, de nem kellően megfontolt, csupán a rövid távú célokat szem előtt tartó emberi tevékenység következményei.

Fajunk károsnak tekinthető tevékenysége azonban nemcsak a természetes élőhelyeket, a vizet és a levegőt szennyezte be, hanem a világ pénzügyeit, ezáltal az egész globális gazdaságot is. Aztán nem kell azon csodálkozni, hogy ahogyan a természet, úgy a szabadpiac is visszaüt. Ahogyan az éghajlatváltozás szökőárakat, viharokat, árvizeket, száraz időszakokat eredményez, úgy a túlfűtött gazdaság, a kétes kihelyezések és befektetések, a hamis információkból álló híráradatok is hatalmas pénzügyi viharokat eredményeznek. Nem telik el hónap vagy hét, hogy ne hallanánk újabb bankcsődről, állami mentőakciókról, a tőzsdék zuhanásáról, bizonyos szektorok megroppanásáról, a gazdaság vérkeringését fenntartó hitelezés akadozásáról, megbénulásáról.

A kapitalizmustól azonban soha nem volt idegen a ciklikusan visszatérő válság. Mindig is jellemző volt, hogy a növekedési periódusok rendszeresen krízisbe, majd recesszióba csaptak át. A furcsa csak az lehet, hogy néha még a legjobb szakemberek is tagadják ezt. A globális pénzügyi piacok és makrogazdasági fejlemények elemzése azt bizonyítja, hogy a szabadpiacok nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy hosszú időszak átlagában az egyensúly felé tartsanak. Inkább azt állíthatjuk, hogy a piacok hajlamosak a ciklikus kilengésre. Ez az ingaszerű mozgás előbb vagy utóbb elviselhetetlenné válik, végül pedig rendre valamiféle állami beavatkozással kell a korrekciót végrehajtani. Ha viszont a piacok önmaguktól nem törekednek az egyensúlyra, akkor bizony érvényét veszíti a piaci mechanizmus mindenhatóságát hirdető érv.

Azt se gondoljuk, hogy többé nincs okunk azt hinni, hogy a piacok bármit is optimalizálnak. Az infláció letöréséhez például az egészséges konkurencia megteremtése az aktuális tapasztalatok szerint is alkalmas. De ahogyan a környezetünkről, a természetről sem hihetjük azt, hogy végzetes következmények nélkül mértéktelenül szennyezhetjük, megváltoztathatjuk, úgy időnként a piaci törvények megzabolázására is szükség mutatkozhat.