Faluhelyen az évszakokhoz igazítjuk, hogy éppen mi kerüljön az asztalra. A veteményeskertben vagy a piacon megtalálható idényjellegű zöldségeknek és gyümölcsöknek az íze és illata határozza meg egy-egy évszak hangulatát és színeit.
A határban a kukoricaszedők monoton zúgása töri meg a csendet, a górék lassan megtelnek, és sárga színfoltokkal tarkítják a falu látképét. A háziasszonyok a kertből betakarítják a maradék terményt, és elraktározzák télre. Az őszi finomságok savanyú és édes ízekkel gazdagítják a stelázsi polcait.
A nappalok még melegek ugyan, de a reggeli harmat deressége és a lehulló levelek elmúlást idéző, korhadt zizegése mellett valami fűszeres édességre vágyunk, hogy visszaidézhessük az elmúlt hónapok forróságát. A tanyavilágban valahogy előbb érkezik meg ez az érzés, mert a szél ott szabadon jár, nincs, ami felfogja. A hideg harapóssága és a sáros utak szürkés felhőket visszatükröző pocsolyái minden lépésnél visszahúznak, lelassítva a napok múlását. Ilyenkor a konyha az a kellemes melegséget adó hely, ahol egy kicsit feltöltődhetünk, és a sparhelt mellett némi finom harapnivalót és társaságot találhatunk egy fárasztó nap után.
A régi receptes füzetek generációkon át öröklődő, kézzel írt finomságai közül válogatva az egyik kedvencem a gibenica. A veteményeskertben megtermett tök egyik legjobb felhasználása. A tészta rétegei közé kerülő narancsszín töltelék cukorral meghintett fahéjas illata már a sütemény összeállítása közben evésre csábít. Az elkészült kalács, a karamellizálódott széleivel és az édes belsejével, forró ölelés egy hűvös őszi napon. Ezekkel a finom falatokkal tiszteleghetünk anyáink és nagymamáink előtt, akik a termény betakarításának fáradságos időszakában is megtalálták a módját, hogy szeretetüket és támogatásukat adják kezünkbe.
Bármilyen messze is sodródunk szülőhelyünktől, ezek az egyszerű, gondosan készült ételek megfizethetetlen kincsek, melyek akkor a legjobbak, ha ott ülhetünk a nagymama sparheltje mellett, és gyermeki rajongással majszolhatjuk őket.
