home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Georges Abou Khazen püspök nyilatkozata az Iszlám Államról
FODOR Gábor
2015.08.23.
LXX. évf. 33. szám
Georges Abou Khazen püspök nyilatkozata az Iszlám Államról

„Az Iszlám Állam a nagyhatalmak kezében levő eszköz, melyet ők hoztak létre, fegyvereztek fel és támogatnak” — nyilatkozta Georges Abou Khazen püspök, latin rítusú aleppói apostoli helynök az olasz Tv2000 híradójának.

A püspök szavai szerint a nagyhatalmak támogatják az Iszlám Államot — ahelyett, hogy küzdenének ellene. Természetesen úgy tesznek, mintha harcolnának, vagyis az ellenállás látszatát keltik. A püspök atyának arról is tudomása van, hogy Törökország területén kiképzőtábor is működik a török hatóságok tudtával és engedélyével. A püspök a Szíriával határos országokról is beszélt. Ők sem küzdenek az Iszlám Állam ellen, hanem kőolajat és rablott régészeti leleteket vásárolnak tőle, ezzel is támogatva a terroristákat, azaz lehetővé téve számukra a további harcokat.

Az Iszlám Állam emberei elfoglalták azokat a területeket, ahol kőolaj található. Az olajat eleinte 10 dollárért árulták, most már 30-at is elkérnek hordónként. Az aleppói püspök ennek kapcsán azt a kérdést fogalmazta meg, hogy vajon kik vásárolják meg a kőolajat és az archeológiai leleteket, majd hozzátette: bizonyára nem a szomáliaiak vagy a mauritániaiak.
A katonai műveletekkel kapcsolatban, melyeket Törökország Szíriában hajt végre az Iszlám Állam ellen, illetve Irakban a kurdok ellen, a püspök azt mondta, hogy Törökország — mivel engedélyezte az Iszlám Államnak a belépést, a felfegyverkezést és a kiképzést — valójában már nem is az Iszlám Állam ellen harcol, hanem ennek ürügyén a kurdokat támadja.

Nagy várakozás előzi meg Ferenc pápa látogatását az amerikai kongresszusban

Ferenc pápa szeptember 22-e és 27-e között első alkalommal látogat az Amerikai Egyesült Államokba. Különösen nagy érdeklődés övezi a beszédet, melyet a szentatya szeptember 24-én fog megtartani a kongresszus ülésén.

Amerikai újságok beszámolója szerint már minden hely elkelt, a képviselőház ugyanis július 28-án, kedden jóváhagyott egy speciális határozatot arról, hogy ki lehet jelen az eseményen. Az AP hírügynökség „szokatlan lépésnek” nevezte a döntést.

A Capitolium alsóházában 440 szék van a 435 képviselőnek és a szavazati joggal nem bíró tagoknak. Különleges esetekben, mint például az elnök beszéde, további székeket hoznak be a száz szenátor és az érdekelt személyek elhelyezésére. A kedden elfogadott határozat szerint viszont az egyéb kategóriába sorolt személyeket, például a volt kongresszusi tagokat, kizárják a pápa beszédéről. Ezt a korlátozást a jelenlévők biztonsága érdekében hozták meg, mondta a CNN-nek Emily Schillinger, John Boehner katolikus vallású, republikánus házelnök sajtómegbízottja. A történelemben ez lesz az első alkalom, hogy a pápa felszólal az Egyesült Államok kongresszusában. Azok számára, akik a teremben nem kapnak helyet, a nyugati ajtónál egy óriáskivetítőt állítanak fel, melyet Ronald Reagan elnöksége óta használnak.

A pápa beszédének tartalmáról csak találgatni lehet, de a szentatya nagy valószínűséggel a jelenlegi legsúlyosabb gondokra fog majd megoldást keresni, a világ legerősebb hatalmának segítségét kérve. Nyilván szót fog ejteni a közel-keleti válságról, a terrorveszélyről és a nagyfokú környezetszennyezésről is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..