Sokáig azt lehetett hinni, hogy a technikai és a technológiai fejlődés végül mindenki számára elhoz egy jobb világot. Valójában ma már ezt egy kicsit úgy lehetne árnyalni, hogy egy másfajta világ jött el, mely sok szempontból akár jobbnak is nevezhető a korábbinál.

Majd csak egy bizonyos idő távlatából az utánunk következő korok elemzői és filozófusai tudják megítélni a mostani folyamatokat. A jelenkor minősítése, leírása, elbeszélése szubjektív, így nehéz azt hinni, hogy a jövőben azért majd objektívebben látják a múltat.

A globalizáció előnyei mellett az elmúlt néhány évben a folyamattal kapcsolatos aggodalmak is felszínre kerültek. A világkereskedelem bővülése valójában hozzájárult az egyre növekvő egyenlőtlenséghez. Több filozófus és közgazdász már az évezred elején úgy látta, hogy a jól működő demokratikus intézmények, a nemzeti szuverenitás és a szemünk előtt zajló hiperglobalizáció nem egyeztethető össze egymással. Ezt globalizációs trilemmának nevezi a szakirodalom. A hiperglobalizáció egyébként hasonlítható a hipertóniához. A normál életfunkciókhoz ugyanis szükség van vérnyomásra. A magas vérnyomás viszont káros. Úgy fest, a hiperglobalizációt is kezelni kell, akárcsak a hipertóniát.

A hiperglobalizáció a globalizációnak a neoliberális elméleten alapuló fajtája. Egyik fő jellemvonása, hogy szinte minden a globális tőkelogikának rendelődik alá. Követői szerint a szabadjára engedett piaci folyamatok előbb-utóbb minden társadalmi problémát megoldanak. A határtalan gazdasági növekedés áldásaiból pedig mindenki részesül majd. Több neves közgazdász szerint azonban a hiperglobalizáció nem oldja meg a társadalmi gondokat. Olyan vélemények is vannak, hogy a neoliberalizmus a közgazdaságtan egyfajta perverz megnyilvánulása. A demokratikus intézmények, a nemzetek és a nemzetállamok viszont mindenképp útjában vannak ennek a perverziónak. A hiperglobalizáció alanyai, a multinacionális cégek valójában parancsuralmi rendszerek, miközben megjelenésüket sokan a demokrácia fejlődésével hozzák kapcsolatba.

Ha értékelni szeretnénk a kapitalizmus történelmi szerepét, különbséget kell tennünk a tőke különböző formái között. Marx A tőke című művének harmadik kötetében az ipari tőke, a kereskedelmi tőke és a pénztőke fogalmakat használja. Ezzel úttörőként vállalkozott a tőke megjelenési formáinak definiálására. A marxisták dicsőítésének szándéka nélkül is meg kell jegyezni, hogy a későbbiekben Lenin volt az, aki leírta az imperializmusnak mint a kapitalizmus legfelsőbb fokának a jellemzőit. Jelezte, hogy az olcsó munkaerő és a nyersanyagforrások kizsákmányolása mellett az új piacokhoz történő hozzáférés szándéka gerjeszti a folyamatot. Ha jól szétnézünk, lényegében ma sincs ez másképp.

Amíg a világ első számú nagyhatalma volt a haszonélvezője a folyamatoknak, kevesen kritizálták ott a globalizációt. Most viszont hirtelen aggódni kezdtek a szegényekért. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve korábbi elnöke éppen a napokban adott hangot nemtetszésének, hogy a legszegényebb országoknak nyújtott segítségből kínai hitelezők húzhatnak hasznot. Nyugtalanok lennénk, ha azt kellene tapasztalnunk, hogy a nagyon szegény országok a nekik nyújtott forrásokat arra használnák fel, hogy az adósságállományukat törlesszék belőle Kínának — fogalmazott Yellen asszony.

A Jupiterről és az ökörről szóló közmondás nyilván most is aktuális.