Formák, fények, színek

Formák, fények, színek

Boros Gyevi Irén zentai amatőr festőt annak apropójából kerestem fel, hogy nemrégiben huszonhárom festményét ajándékozta az Önkéntes Tűzoltó Testületnek, mert úgy gondolta, ezzel a gesztussal köszöni meg az önzetlen segítséget. A látogatás rendkívül kellemes hangulatban telt, a beszélgetőtársamban ugyanis vidám, az élet szépségeit értékelő személyt ismertem meg.

Miután helyet foglaltam a barátságos, napfényes, festményekkel teli ház ebédlőjében, az első kérdésem a járványra és a bezártság átvészelésére vonatkozott.

— Számomra a bezártság nem okozott gondot, mert még az ősz folyamán rengeteg munkát terveztem be magamnak. Emellett, mivel nagy kertem, rengeteg virágom van, a mozgáslehetőségem is maximálisan megvolt. Amikor kitört a járvány, úgy döntöttem, az idén nem lesz kiállításom, tehát nem kell annyira igyekeznem az új sorozat elkészítésével, így más témába is belefogtam, hogy minél kellemesebben múljon az idő. Én mindig vidám vagyok, szerencsére ez benne van az alaptermészetemben. Azon a hóeséses, hideg, márciusi napon is festettem, amikor becsöngettek az önkéntes tűzoltók, mert hozták a fertőtlenítőszert. Feltűnt, hogy milyen jókedvűen végzik a munkájukat, integettek, köszöntek, és futottak tovább. Akkor támadt az ötletem, hogy azt a huszonhárom festményt, amelyet a kiállításra szántam, nekik adom. Én egyébként sokkal több dolgot ajándékozok el — legyen az virág, festmény, kézimunka —, mint amennyit eladok. Nekem ez nagyon jó érzés, mert az ember, ha ad, akkor kap is, az energiák cserélődnek, és így kerek a világ.

* A járványhelyzet befolyásolta-e a készülő festmények témáját?

— Egyáltalán nem, mert nálam legalább tíz évre előre, de lehet, hogy többre is megvan, mit szeretnék csinálni. Kivéve, ha megrendelésről van szó.

* Három kiállításáról olvastam, de bizonyára több is volt.

— Negyven közös kiállításon vettem részt, kilenc önálló tárlatom volt, de hármat tartok a legjelentősebbnek. 2011-ben a Fények és Formák összeállítás során hetven festményemet mutattam be. Az érdekessége az volt, hogy mindegyik képen megjelent a fény. 2018-ban Színek és Formák címmel álltam a közönség elé. Ekkor nemcsak a festményeimet, hanem a kézművesmunkáimat, csipkéket, hímzéseket, táskákat is kiállítottam. Nagyon sikeres volt, az emlékfüzetembe rengeteg dicsérő és köszönő sort kaptam. A színek, főleg a pasztellárnyalatok, nagyon lényegesek számomra, de nemcsak a festményeken, hanem az öltözködésben is. Szeretem a tavasz mámorát, amikor tele van illattal és színnel a kertem, az nagyon inspirál, olyankor számos ötletem támad. A formák szintén fontosak, mert ha valamit meglátok, akkor alaposan megnézem a formáját. Mindig a nagy formából, a goromba résztől indulok el. Például az a sas maga mögött, annak is előbb megrajzoltam a külalakját, majd kidolgoztam a szemét a legapróbb részletekig, és ha a szem él, akkor befejezem a festményt, ha nem, akkor abbahagyom. Igen, előfordul, hogy nem fejezem be, mert nemcsak ezen a téren, hanem mindenben maximalista vagyok. Ha az első egy-két órában nem jön be a téma, akkor másnap vagy harmadnap már kár hozzányúlni, mert az nyilván nem nekem való, nem az enyém. A tavalyi kiállításom a nőről szólt, arról, hogy én hogyan látom a nőket. Art és Poétika volt a címe, mert a harminchárom női portré mindegyikéhez társult egy vers is. Ezek egy részét én írtam, valamint híres alkotók költeményeit kölcsönöztem, olyanokat, amelyek éppen egy-egy festményhez illettek. Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Ady Endre a kedvenceim, valamint Goethe versei Szabó Lőrinc fordításában.


Boros Gyevi Irén (A szerző felvétele)

 
Boros Gyevi Irén:
Álmodni jó
 
Egy nádfedeles házikóban születtem.
A lámpa fényénél a csillagokat nézegettem,
Mertem álmodni szépeket, 
Mi leszek, ha nagy leszek?
Talán óvónő, varrónő, kutató, biológus,
vagy festőnő, hercegnő, kalapot viselő úrinő,
esetleg munkásnő, tanárnő?
Elképzelés volt, nagy ötletek,
s, ahogy múltak az évek
köddé váltak a tervek.
Feleség lettem, anya és dolgozó nő.
Amikor ötvenessel kezdődött
a szülinapi számom festeni kezdtem.
Egy álmom valóra vált.
Sok-sok évig festettem,
sok témát megörökítettem.
Mégis hiányzott az életemből valami,
a gyermekkori állom kezdett visszajönni.
Amikor hatvanassal kezdődött
a szülinapi számom, már tudtam, hogyan csinálom.
Lefestem álmaimat!
A festmény lehet anya, mama, hercegnő,
dolgozó nő, kalapot viselő idős nő.
Ők mind asszonyok, bőrszínük változó, vallásuk különböző,
reményük és szeretetük hasonló.
Egyszóval ők a NŐK!   
 

* Kik voltak ezek a nők?

— Megfestettem saját magamat mint kislányt, aki álmodozik, elképzeli, mi lesz, ha nagy lesz. Ezt meg is írtam a versemben, a vágyakat pedig a képeken valósítottam meg. Így született meg a balerina, az amazon, a kalapos hölgy, a lovagló nő, az indián asszony, valamint a tanító nénim és az a hölgy is, aki húsz éve fogja a kezemet, segít és tanít a festészetben.

 

Boros Gyevi Irén:
Balettcipők
 
A tavaszból beszól egy csalogány,
valaki játszik a zongorán,
balettoznak a  cipők,
bukfencet vetnek a szalagok,
repül a tüllsál és a szoknya.
Fejeken a gyémánt korona,
kacag a cipők gazdája.
Hírt hozott a csalogány.
Jön a nyár, jön a nyár!
A cipők kopottak,
a gazdik fáradtak,
a szalagok pihennek,
lesz még kikelet.
Jön az ősz, a kislány új cipőt kap,
a lelke újra táncra hívogat.
 

 

* A festészet később lépett be az életébe, mint az egyéb kézműves-tevékenységek.

— A horgolást például negyedikes elemista koromban, háztartástanórán, a tanító nénimtől sajátítottam el, és annyira megszerettem, hogy azóta sem hagytam abba, pedig az idén töltöm be a hetvenedik életévemet. A festészet húsz éve köszöntött be az életembe egy betegség által. Szívinfarktust kaptam negyvenhét éves koromban — a jóisten megálljt parancsolt nekem, mert addig túl sok volt a munka és a felelősség. Sokáig könyvelőként dolgoztam, majd a betegség előtt tíz évig informatikus voltam. Egyébként vegyészeti iskolát végeztem, élelmiszeriparit, ami a konyhaművészet iránti szeretetemre is hatással volt, nagyanyáink, nagyapáink receptjei, szokásai gyermekkorom óta bennem vannak. Szóval a festészetet a második életem indulásakor kaptam a jóistentől, és nagyon hálás vagyok, hogy ezt megtehette velem. Sőt, verseket is azóta írok. Ez az élet sokkal jobb és szebb, kinyílt előttem a világ, mindent másként látok. Most már csak ennek élek, meg a kertemnek és természetesen a családomnak, hiszen ők vannak az első helyen.

* Korábban nem is gondolt arra, hogy fessen?

— De igen, mert az egyik gyermekkori álmom a festészet volt. Ötödiktől a nyolcadik osztály végéig csodálatos képzőművészet-tanárom volt a régi Dózsa-iskolában, ő fedezte fel a tehetségemet. Beszélt is a szüleimmel, hogy adjanak képzőművészeti iskolába, de erre nem volt lehetőség. Úgy hozta a sors, hogy mással foglalkoztam, ez a tehetség viszont szunnyadt bennem, és húsz évvel ezelőtt felébredt. Elkezdtem írni az első könyvemet is. Úgy döntöttem, bevezetőként elmondom röviden az őseim, a dédszüleim, a nagyszüleim, a szüleim történetét, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Részletesen az utóbbi húsz évemet szeretném leírni, azt a szeletet, amelyet második életként kaptam meg. Benne lesz a festészetem, a kiállításaim…

* Hallhatnék valamit a további terveiről is?

— Még nagyon sok mindent szeretnék megvalósítani, a festészet továbbra is biztosan az életem része lesz. A ház egyik helyiségéből galériát csináltam, ott dolgozom, és nagyon jól érzem magam. Amikor elvonulok, és festeni kezdek, nem hallok és nem látok semmit. Mindenképp szeretném, ha megjelenne a könyvem, valamint kiállításokat is tervezek, teljesen új témákkal. Az egyik a fa lesz, a fák, az erdők, a sétányok. A nyírfa a kedvencem, a házunk előtt is van egy, melyet imádok.

* Jól szolgál az egészsége?

— Igen, köszönöm szépen a kérdését, nagyon jól vagyok. Annyi mindent tervezek, hogy nem tudom, belefér-e majd az életembe. De mindig optimista voltam és az is maradok.


Boros Gyevi Irén:
A festő
 
Ki már látott résnyi ajtónyíláson
csillogni karácsonyi fényeket,
látta a csodát és Istent.
A csoda a nap fénye, Isten mosolya.
Egy festmények keresztül tárult elé,
elöntötte az égi fény.
Van, aki látja állandóan,
sajnos, nem sokan.
A ma népe földre néz,
s céltalanul az élete végéhez ér.
De van közöttünk ki lát,
látja az égen a változó kék színeket,
a tavon táncoló fényeket.
Gyermekként színes tintákkal
álmodott, és ébren tovább alkotott.
Ki Ő, Ő a festő.  
 

A festő védjegye (Facebook-oldal: Irén Art-Zenta)
 
Életem
 
Ha majd egyszer szóban
írom le eddigi életem,
falra akasztom, mint sok
jól sikerült képem.
Szembe jött velem az érzés,
nem állt félre, ledermedtem.
Éveim táv futása bennem,
magány sújtja lelkem.
Időz a gondolat, nehéz a szívem,
hiányba szenvedek.
Szembenézek életemmel,
sokszor újrakezdem,
egyedül is erős vagyok
az Isteni fénnyel.
Végtelen az út előttem,
elfúj a szél mögöttem,
sok virág körülöttem
vidámmá tesznek engem.
Hajamba fehéret fésül az idő,
sárga ruhában öltöztet a jövő.
Félig csukott szememben megreked
e mai nap és e pillanat,
majd  tovatűnik a kék ég  alatt.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink