Gergényi Péter bíróság elé kerülhet társaival együtt — Sportcsarnokot neveztek el Erőss Zsoltról Csíkszeredában — Recseg-ropog az Európai Unió — Az Egyesült Államok sötétebb oldala — Hatszáz korbácsütés egy weboldalért
Gergényi Péter bíróság elé kerülhet társaival együtt
A következő hónapban, pontosabban szeptember 17-én kezdik tárgyalni a 2006-os zavargások miatt megvádolt főrendőrök ügyét. Mint ismeretes, a Központi Nyomozó Főügyészség még az idén tavasszal emelt vádat, elsősorban elöljárói intézkedés elmulasztása miatt tizennégy egykori és jelenlegi rendőri vezető ellen. A vádlottak között van Gergényi Péter volt budapesti főkapitány, Bene László volt országos rendőrfőkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka is. Mikó Gergely, a Fővárosi Törvényszék büntetőkollégiumának vezetője az üggyel kapcsolatban kijelentette, hogy a törvényszék a perben 60 tárgyalási napot tűzött ki, és a tervek szerint 2014. július 10-éig vizsgálja az ügyet. A vádhatóság állítólag csak felfüggesztett börtönbüntetést fog kérni a vádlottakra, habár az új büntető törvénykönyv szerint az említett bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne.
Sportcsarnokot neveztek el Erőss Zsoltról Csíkszeredában
A Himaláján eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttjéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát. A névadó ünnepségen jelen volt a májusban elhunyt hegymászó édesanyja, felesége és két gyermeke. Mellettük Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozat vezetője, valamint Bogya Zoltán, a Magashegyi Menedékház Egyesület vezetője, aki csapatával Kolozsvárról Csíkszeredáig futva tette meg az utat az elhunyt hegymászó emlékére. „Erőss igazi székely volt. Konok, kitartó, bátor, de egyben szerény. Tudta, hogy az emberi lét túl kell hogy mutasson a létfenntartáson, de ő nem a hírnévért mászott. Innen üzenjük a Himalájának, hogy magyarjaink, székelyeink még nála is magasabbak” — mondta a megemlékezésen Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke.
Recseg-ropog az Európai Unió
Egyre inkább bizalmatlanok Európa polgárai az Európai Unió iránt. Jól mutatják és alátámasztják mindezt a legújabb felmérések is. A 2007-ben mért 32 százalékos bizalmatlansági aránnyal szemben jelenleg az európai uniós polgároknak immár 60 százaléka nem bízik az EU-ban. A legkevésbé a ciprusiak (13 százalék), a spanyolok (17 százalék), a görögök (19 százalék) és a britek (20 százalék) bíznak az Unióban. Magyarországon a megkérdezettek 47 százaléka válaszolt úgy, hogy bízik az Európai Unióban, a lakosság 46 százaléka bizalmatlan, illetve 7 százaléka nem tudott konkrét döntést hozni. A felmérés szerint az EU-ban tízből csupán hatan érzik magukat az Európai Unió polgárának.
Az Egyesült Államok sötétebb oldala
Amerika számtalan dologban világelső, habár sok esetben ezt a bizonyos első helyezést inkább takargatná a lakosság jelentős része, mint hogy büszkélkedne vele. Egy nemrég napvilágot látott elemzés nyolc olyan területet mutat be, amelyekben az Egyesült Államok negatív csúcstartó, azaz amelyek Amerika sötétebb oldalát érzékeltetik. Ennek alapján az Egyesült Államok élen jár az elhízásban, a kokainfogyasztásban, a fegyvertartásban, az energiafogyasztásban és a börtönlakók számában. Továbbá ebben az országban a legdrágább a gyermekszülés, illetve horribilisak az egészségügyi költségek, és rendkívül sokan küzdenek különféle pánikbetegséggel vagy szorongással.
Hatszáz korbácsütés egy weboldalért
A világ keleti térségeiben továbbra sem rajonganak annyira az internetért, mint a Nyugaton. Az ultrakonzervatív iszlám országokban még napjainkban is eretnekségnek számít, ha valaki túl szabadon használja fel az internet nyújtotta lehetőségeket. A vallás, illetve a vallásbírálat továbbra is az egyik legkényesebb téma. Emiatt ítéltek hét év börtönre és 600 korbácsütésre a szaúd-arábiai hatóságok egy liberális szaúdi weboldal alapítót. Raif Badavi az általa alapított Szabad Szaúdi Liberálisok elnevezésű weboldalon többek között arra szólította fel a szaúdiakat, hogy fejtsék ki véleményüket a vallás szerepéről. A szaúdi egyházi vezetők rendkívüli szigorral ítélték el a valláskritikai tettet. Mindez nem meglepő, hiszen a közelmúltban az egyik legnevesebb vallási vezető például a pokolhoz vezető út eszközeként említette a Twittert.