2020 októberének utolsó hetében rendezték meg a TIT Kossuth Klub Egyesület szervezésében a IV. Budapest Science Camp elnevezésű angol nyelvű tudományos tábort. Az 50 fős táborban 16—25 éves tehetséges diákok vettek részt. Az előző évek személyes együttléte után, a járványhelyzetre való tekintettel, a vajdasági fiatalok az idén online formában látogatták a tábor plenáris előadásait. Az élő közvetítést 20 diák az újvidéki Európa Kollégiumból Snejder-Sára Ildikó igazgató asszony vezetésével tekintette meg.
A tábor megnyitóján, az előző évek hagyományának megfelelően, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár, Rácz Zsófia mellett Vicsek Annamária, a Szerb Köztársaság oktatási államtitkára köszöntötte angolul a résztvevőket.
Az idei tudományos tábor témája: „Save The Planet!” A rendezvény célja, hogy a fiatalok csoportokban dolgozva, külső inspirációs forrásokat felhasználva megismerjék korunk nagy fenntarthatósági problémáit, és így dolgozzanak tovább saját kiválasztott témájukon. A szervezők külön figyelmet fordítottak a kutatói, a vizuális és a verbális kompetenciák fejlesztésére.
BSC tábor díjkiosztó (fotó: Tóth Bence)
Az előző években sikeresen kifejlesztett módszertan alapján 10 különböző, 5 fős tematikus csoportokat alakítottak ki. Az egyhetes program során 10 nagy fenntarthatósági probléma kidolgozása volt a feladat: globális felmelegedés, vízkrízis, túlnépesedés, biodiverzitás csökkenése, fenntarthatatlan fogyasztói szokások, hulladékkrízis, műanyag-túltermelés, nagyüzemi élelmiszer-termelés, energiaválság, antropogén katasztrófák.
A tábor vezérvonala a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv volt. Ennek megfelelően a résztvevők az inspirációs napokon megismerkedhettek az általuk kiválasztott környezeti probléma átfogó helyzetével, majd olyan módszerekkel, innovációkkal, amelyek megoldást nyújtanak egy-egy probléma enyhítésére vagy a negatív hatás késleltetésére. Ebben segítségükre volt többek között dr. Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár, Bódi Balázs biológus-ökológus, dr. Kuslits Béla fenntarthatóság-szakértő, Ürge-Vorsatz Diána Nobel-békedíjas éghajlatváltozás-kutató.
A csoportok feladata volt bemutatni a kiválasztott környezeti problémát, elhelyezni a témát a többi környezeti probléma összefüggési rendszerében, és felvázolni a lokális megoldási lehetőségeket, amit a tábor zárásaként, pitchshow keretében szakértő zsűri előtt adtak elő. A pitchshow-ra való felkészülést coachok mellett a tehetséges fiatalokból álló Budapest Innovation Group animátorai segítették.
A tábor megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében támogatta.
A beszámolót Vida János (TIT Kossuth Klub Egyesület) juttatta el a sajtóhoz