Fenntartjuk a fenntarthatatlant

Fenntartjuk a fenntarthatatlant

A stratégiák korszakában élünk. Számtalan lokális, regionális és egyéb stratégia készül nálunk és a nagyvilágban egyaránt. Ezekben a dokumentumokban pedig közkedvelt terminus a fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés.

Valójában viszont a fogyasztói társadalom — melyben most élünk — a XX. század végére kitermelte azt a hosszú távon nehezen fenntartható állapotot, amelyet egyrészt a vagyonok, a kiváltságok és a hatalom rendkívül egyenlőtlen eloszlása, másrészt a természet egyre csak fokozódó pusztítása jellemez. A helyzet fenntarthatatlansága valójában annak a piaci versenynek az egyenes következménye, amely egyenlőtlen játékszabályokkal folyik. Olyan feltételek ezek, amelyek a gazdagoknak kedveznek — a szegények, az elmaradottak kárára.

A fejlődésnek végül is mindenki valamilyen módon haszonélvezője, ez tagadhatatlan. Földünk 500 legnagyobb multinacionális cége a világ lakosságának csupán 0,05 százalékát foglalkoztatja, kezében tartja viszont a világkereskedelem 70 százalékát, a közvetlen külföldi befektetések 80 százalékát és a világgazdaság teljes kibocsátásának 25 százalékát. Ilyen egyenlőtlen feltételek közepette nem vitás, hogy kik mindig a nyerők. A szabadpiac mindenhatóságát éppen azok propagálják, akik előnyös pozíciókból élnek lehetőségeikkel. Közben azt is mondhatnánk, nem maga a piac a szabad, hanem csak van egy réteg, melynek szinte mindent szabad.

A fejlett országokat, élükön az Egyesült Államokkal, valójában a fenntarthatatlan túlfogyasztás, a mérleghiány jellemzi és tartja életben. Mindezt pedig paradox módon a közepesen és gyengén fejlett országok finanszírozzák.

Nem tudni pontosan, bolygónk hogyan és meddig viseli el a végtelen növekedést, mely az erőforrások túlzott használatában, valamint a növekvő környezeti terhelésben, a nagy méretű szennyezésben ölt testet. A termékek élettartamának meghosszabbítása volna az egyik legfontosabb dolog, ökológiai szempontból. Vajon mennyire racionális, ha két-három évente lecseréljük a használati tárgyainkat? Technológiailag ma már nagyon is kivitelezhető, hogy egy személygépkocsit vagy mosógépet olyan minőségben gyártsanak, hogy évtizedekig gond nélkül használható legyen. A cégek viszont a saját piacuk fenntartása érdekében tudatosan törekednek éppen az ellenkezőjére. A „fejlesztők” ma már azon dolgoznak, hogy a gépkocsi, a konyhai eszköz, a háztartási gép vagy bármi más ne tartson túl sokáig, mert akkor belátható időn belül az emberek nem vesznek újat.

Ha jó minőségű termékek kerülnek a vásárlókhoz, akkor ritkán vesznek újat — ez a felismerés vezette el a vállalkozókat még a XX. század elején a tervezett elavulás ötletéig. A fogalom villanykörte-összeesküvés néven vált ismertté, mert a jelenség tipikus példájaként azt a százhúsz évvel ezelőtt gyártott villanykörtét emlegetik, amely a kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán azóta is folyamatosan világít. A gyártók azonban hamar rájöttek, hogy ugyan kiváló reklám, de nagyon rossz üzlet olyan égőt kínálni, amely sosem alszik ki. A múlt század elején a villanyégők gyártói állítólag megegyeztek abban, hogy piaci megfontolásokból kiindulva szándékosan csökkenteni fogják az általuk készített izzók élettartamát.

Az 1929. évi nagy gazdasági világválság újabb lökést adott e felfogás terjedésének. Már akkor sokan úgy vélték, hogy a válságot is lényegében a gyártási technológia fejlődése generálta, mert az emberek túl sokáig tudtak használni egy-egy jó minőségű, tartós fogyasztási cikket. Azt gondolták, a gazdaság fejlesztése és a munkanélküliség megszüntetése úgy érhető el, ha a termékek viszonylag gyorsan elromlanak vagy elavulnak, hiszen ez az alapfeltétele az új termékek biztos piacának. Ez volna tehát a fenntartható fejlődés mozgatórugója, mely más szemszögből viszont zsákutcának is tekinthető.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Fenntartjuk a fenntarthatatlant
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.09.09.
  • LXXIV. évfolyam 36. szám
Fenntartjuk a fenntarthatatlant
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.09.02.
  • LXXIV. évfolyam 35. szám
Facebook

Támogatóink