A Regionális Hulladékgazdálkodási Kft.-vel egy komplex hulladékgazdálkodási rendszer épült ki Észak-Vajdaságban. A Szabadka Város területén keletkezett hulladék immár teljes egészében a vállalat békovai telephelyére kerül. Ennek köszönhetően megkezdődhet az 1978 óta használt sándori szeméttelep felszámolása, illetve a környezet szanálása.
A területen folyamatosak a tüzek, a füst és a bűz megkeseríti a környékén élők mindennapjait, emellett a szél folyamatosan hordja a hulladékot, főleg a zacskókat, papírokat.
Fotók forrása: Pannon RTV
Góli Csilla, a VMSZ szabadkai helyi önkormányzati jelöltje elmondta, a Köztársasági Minisztérium támogatja a sándori szeméttelep felszámolását.
–Az EU 21 millió euróval támogatta a hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését, míg köztársasági és a hét társalapító önkormányzat büdzséjéből további hárommillió eurót biztosítottak erre a célra. A sándori szeméttelep felszámolására pályázatot nyújtottunk be a Környezetvédelmi Minisztériumnál, amely 310 millió dinárt hagyott jóvá a projektünkre. Ez azért is fontos, mert a közelben lakóházak vannak, de a Palicsi-tó medre a kórház, valamint a stadion sincs távol – hangsúlyozta Góli Csilla, a Szabadkai Városi Képviselő-testület kommunális ügyekkel megbízott tagja.
A rendezvényen jelen volt Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje is.
–A sándori szeméttelep felszámolása olyan projekt, amely a lakosok életminőségét javítja, és annak az összefogásnak köszönhetően valósulhat meg, amiben részt vett Jaksa Róbert, a VMSZ államtitkára is, aki az elkövetkező időszakban is a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára lesz.
A Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. képviseletében Gligor Gellért igazgató kifejtette, hogy a békovai szemétlerakóba bejövő szemét több mint fele Szabadkáról érkezik. A tavalyi évben hatvanezer tonna hulladékot fogadtak be, ebből 33 ezer tonnát Szabadkáról.
–Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a minőségi szelektálást is garantálni tudjuk, amiben nagy segítségünkre lehet a polgárok környezettudatos gondolkodása, akik az egykukás rendszerről áttérnek a kétkukás rendszerre – fogalmazott az igazgató.
Az összejövetelen elhangzott a Vajdasági Magyar Szövetség a következő hetekben bejárja majd egész Vajdaságot, kampányrendezvényeken számolnak be az elmúlt években elért eredményekről, valamint bemutatják a helyi, városi, körzeti szervezeteik programjait. Vicsek Annamária szerint nagyon fontos, hogy továbbra is erős érdekképviselete legyen a magyar lakosságnak és ezért kellene Szabadkán is és minden önkormányzatban részt venniük az embereknek a választáson, és VMSZ jelöltlistáit támogatni. Hozzátette, ugyanilyen fontos, hogy akik rendelkeznek magyar állampolgársággal is, vegyenek részt az Európa Parlamenti választásokon is.
Forrás: Magyar Szó, Pannon RTV