home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Feléleszteni a Lányi-kultuszt
Rencsényi Elvira
2008.03.05.
LXIII. évf. 10. szám
Feléleszteni a Lányi-kultuszt

Dr. Miklenovics Tibor (Fotó: Szabó Attila)Lányi Ernő zeneszerző és karmester 1861-ben született Budapesten. Életének nagy részét azonban Szabadkán töltötte, alapító tagja volt a Zeneiskolának, a Szabadkai Filharmóniának és éveken át karnagya a helyi Dal Egyletnek. Szabadkán alapított családo...

Dr. Miklenovics Tibor (Fotó: Szabó Attila)

Lányi Ernő zeneszerző és karmester 1861-ben született Budapesten. Életének nagy részét azonban Szabadkán töltötte, alapító tagja volt a Zeneiskolának, a Szabadkai Filharmóniának és éveken át karnagya a helyi Dal Egyletnek. Szabadkán alapított családot is, és tudását, kapcsolatait felhasználva fáradozott Szabadka zenei életének és kultúrájának felvirágoztatásán. 1923-ban hunyt el Szabadkán, abban a városban, ahová egész lényével, felülmúlhatatlan emberi nagyságával tartozott.
A szabadkai Iparos Művelődési Egyesület 1964-ben vette fel Lányi Ernő nevét. Most, halálának 85., valamint az egykori Ipartestületi Dalárda megalakulásának 110. évfordulóján rendezvénysorozat keretében emlékeznek meg Szabadka legnagyobb zeneszerzőjéről. Az egyesület munkájáról, céljairól és az ünnepi rendezvénysorozatról beszélgettünk dr. MIKLENOVICS Tibor elnökkel.
* Az Ipartestületi Dalárda 1898-ban jött létre, s 1928-tól kezdve Iparos és Polgári Dalárda néven működött tovább. Ennek az utódja a mai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. Mikor vált ki az egyesület az anyaszervezetből, és milyen körülmények között folyt az egyesület munkája?
- 1964-ben megszületett egy törvény, amely kimondta, hogy a művelődési egyesületeknek önállósulniuk kell, vagyis külön kell válni az anyaszervezettől, így az egyesület 1964-ben felvette Lányi Ernő nevét. Abban az időben divat volt a különböző művelődési intézményeket, iskolákat stb. valamely néphősről elnevezni, mi azonban Lányi Ernőnek, Szabadka zenei élete legkiemelkedőbb képviselőjének a neve mellett döntöttünk. Az a célunk, hogy újra felélesszük a város egykor méltán elismert zeneszerzőjének, a szabadkai Zeneiskola alapító tagjának a kultuszát.
* Ön mikor lett az egyesület elnöke?
- 1983-ban kerültem a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületbe. Akkor ismerkedtem meg Paul Antallal, az akkori elnökkel, akinek a kérésére ideiglenesen elvállaltam a titkári teendőket. Habár orvosként dolgoztam, már annak idején is részt vállaltam a társadalmi-politikai életben, úgyhogy ez a feladatkör igencsak kedvemre való volt. Előbb titkárhelyettes, majd titkár lettem. Időközben az egyesület elnöke elhunyt, és 1986-ban új elnököt választottunk Petkovics Kálmán személyében. Újabb egy év múlva azonban ő elköltözött a városból, így lettem én ügyvezető elnök és titkár egy személyben. 1989-ben választottak meg elnökké.
* Milyen problémákkal kellett megküzdenie az egyesületnek azért, hogy fenn tudjon maradni?
- Habár már néhány éve aktívan részt vettem az egyesület munkájában, elnökké való kinevezésem után meglehetősen súlyos helyzettel kellett szembesülnöm. Az egyesület tagsága megtizedelődött, de hogy mi okból, ma sem tudom. A székházunk - amely az Ipartestület épületében található - nagyon rossz állapotban volt már akkor is. Időközben az Ipartestület visszavett tőlünk néhány helyiséget, és bérleti díjat is követelt tőlünk, ami nagy teher volt számunkra. Egyedül a szabadkai önkormányzat segít bennünket anyagilag, de emellett pályázunk is anyagi támogatásokra. Jelenleg egy 50 négyzetméteres helyiség áll csak rendelkezésünkre, ahol már a próbákat is nagy nehézségek közepette tudjuk megtartani, az egyéb rendezvényeinkről nem is beszélve.
* Hány tagja van az egyesületnek?
- Negyven állandó tagunk van, akik különféle szakosztályokban dolgoznak. Ilyen például a Hungaresca Régizene Együttes, az Énekelt Versek Együttese, a citerazenekar, a Dobosegyüttes és a Népdalkör. Nagyon jó egymás közötti viszonyok uralkodnak az egyesületben, a próbák is mindig jó hangulatban telnek. Tagjaink lelkesek ugyan, de a helyszűke bizony rányomja bélyegét a munkánkra is. Nehéz úgy dolgozni, hogy alig jutunk levegőhöz a próbák során, olyan szűkös a helyiség. Kérvényeztük a városi önkormányzatnál az előállt helyzet orvoslását, de még nem tudjuk, sikerül-e megoldást találni.
* A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület kezdeményezésére tavaly az Aracs Társadalmi Szervezet jóvoltából egy emléktábla kerül fel a szabadkai Zeneiskola falára Lányi Ernő nevével. Ez csupán egy kezdeményezés azok közül, amelyeknek az egyesület szeretne érvényt szerezni a jövőben névadója emléke előtt tisztelegve...
- Valamikor a Zeneiskola falán, pontosabban a lépcsőfordulóban volt egy tábla, amelyen az intézmény alapító tagjainak a neve szerepelt. Ez a tábla azonban a közelmúltban - nem tudni, mi okból - lekerült onnan. Az Aracs Társadalmi Szervezet elhelyezett egy másik emléktáblát Lányi Ernő nevével. Ez volt az első lépés abban az irányban, hogy Lányi Ernő nevének méltó helyet adjunk a köztudatban. Az idén márciustól novemberig tartó rendezvénysorozattal kívánunk megemlékezni Lányi Ernő halálának 85., illetve az Ipartestületi Dalárda megalakulásának 110. évfordulójáról. Ezzel az a szándékunk, hogy újjáélesszük a Lányi-kultuszt, amely valamikor nagyon is jelen volt ebben a városban...
* Mikor veszi kezdetét a rendezvénysorozat, és milyen programokra invitálják a szabadkaiakat?
- A jubileumi rendezvénysorozat március 9-én veszi kezdetét, amikor a Bajai úti temetőben felszenteljük Lányi Ernő felújított sírhelyét, majd kegyeletadó misén veszünk részt a Barátok templomában, ahol fellépnek az egyesület különböző szakosztályai. Március 10-én megkoszorúzzuk Lányi Ernő emléktábláját a Zeneiskolában, 19 órakor pedig kezdetét veszi a központi ünnepségünk a régi Városháza dísztermében. Április 4-én kerül sor az ünnepi közgyűlésünkre, amelyet az Ipartestületi Dalárda megalakulásának 110. évfordulója alkalmából tartunk a Zeneiskolában. Ekkor szenteljük fel az egyesület egykori zászlaját is, amelyet most hímeznek újra Magyarországon. Június 27-én tartjuk meg a kórusok hangversenyét, július 29-én pedig kegyeletadó emlékezés lesz Lányi Ernő sírjánál, születésének évfordulóján. Szeptember 12-én mutatjuk be együtteseink közös CD-ét, majd a Városi Könyvtárban bemutatásra kerül az általam összeállított egyesületi kismonográfia is. Reméljük, a zenekedvelők közül sokan részt vesznek majd a rendezvényeinken, amelyekkel közelebb szeretnénk vinni Lányi életművét a hétköznapi emberekhez.
* Mit illik tudnia minden szabadkainak Lányi Ernőről?
- 1861-ben született Budapesten, de Szabadkára költözött, ahol a Szabadkai Filharmónia és a Zeneiskola egyik alapító tagja volt. Éveken át vezette a Dal Egyletet, amely a korabeli szabadkai elit dalárdájának számított. Ügyvédek, orvosok, tanárok voltak a tagjai... Lányi Ernő halálával a Dal Egylet is felbomlott. Lányi itt, Szabadkán alapított családot, és szinte egész lényével a városért élt és dolgozott. Unokája jelenleg 89 éves, Budapesten él. åt is meghívtuk a március 9-ei ünnepségünkre. Lányi Ernő 1923-ban halt meg, síremlékét 1928-ban avatták fel. Mi ezt most felújítottuk, és az ünnepi rendezvénysorozatunk keretében újraszenteljük.
* Ennyi év után előkerült néhány eredeti Lányi Ernő-kotta is. Mi lesz a sorsuk a rajtuk szereplő szerzeményeknek?
- Szöllősy Vágó Veronika, a Népdalkör vezetője lelt rá a kottákra, és az általuk megörökített szerzeményekből néhány - a Pro Musica kamarakórus közreműködésével - CD formájában lát majd napvilágot. Szöllősy Vágó Veronika egyébként a néhai Varga Péter karnagyunk utódjaként került az egyesületbe, és büszkén mondhatjuk, hogy kiválóan tudunk együttműködni.
* Milyen terveik, elképzeléseik vannak a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület jövőjével kapcsolatban?
- Folyamatosan növekszik a létszámunk és fejlődünk. Ez már önmagában nagy szó. Tagságunk átlagos életkora azonban ötven év körül alakul, ezért fiatalítanunk kellene. Nagyon örülnénk, ha csatlakoznának hozzánk olyan ének-, illetve zenekedvelő fiatalok, akik tovább tudnának haladni az általunk megkezdett úton, ezáltal átmentenék a zene, az éneklés szeretetét és nem utolsósorban Lányi Ernő alkotószellemét az utókor számára.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..