A gazdasági mutatószámokat illetően is megfigyelhető ugyanez. Sajnos az is, hogy esetenként nagyon mellélőnek, még szakértőnek vélt újságírók is tévesen értelmezik vagy drasztikusan egyoldalúan láttatják a dolgokat. Mentségükre szolgáljon, hogy a helyzet valóban nagyon összetett. Sokat cikkeznek arról is, hogy hány év szükséges ahhoz, hogy ilyen vagy olyan szempontból — például a fizetések vagy a gazdasági mutatószámok terén — utolérjük az európai átlagot, illetve a régió fejlettebb országait. A régiót is képlékeny fogalomként kezelik sokszor, viszont nagyon nem mindegy, hogy hol húzzuk meg a határokat. Az sem, hogy a puszta számadatokat hasonlítjuk-e össze, vagy pedig azt is megnézzük, hogy egy-egy országban az átlagos jövedelemszint vásárlói paritáson mennyit is ér. Mennyi kenyeret, tejet, húst, üzemanyagot vagy egyéb cikket lehet venni egységnyi pénzért, illetve milyen szolgáltatás mennyibe kerül, és milyen annak a minősége. Az elemzéseknek a többsége nem mentes a különféle szenzációhajhász megállapításoktól sem. A kritikusok a negatívumokat emelik ki, míg azok, akik esetleg dicsérni szeretnék valakik eredményeit, természetesen a pozitívumokat. Mindeközben nem szabad, nem lenne szabad elfelejteni, hogy a tények mégiscsak makacs dolgok.

Esetenként olyanokat is olvashatunk, hogy 50, 100 vagy éppen 127 év szükséges valaminek az eléréséhez. Utóbbi esetben például igen „pontos” számításokkal is igazolták az állítást. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ahogyan minden más, a gazdaság, egy országé és a világgazdaság is folyamatos mozgásban van. De maguk a számok is emberi léptékkel olyan idősíkok, hogy eleve komolytalan így számolgatni, abból pedig hangzatos következtetéseket levonni. Talán még attól sem kell tartani, hogy majd több mint száz év múlva restelkednie kell a „jövendölőnek”, mert valaki felrója neki, hogy miket jósolt. Nem ritka módszer, hogy az elérhető mutatószámokat egyszerűen osztják vagy szorozzák, és úgy tálalják, mintha egy szakszerű analízis eredménye volna.

Az viszont vitathatatlan, hogy valóban nagy szükség van arra, hogy az ország mielőbb fel tudjon zárkózni a közepesen fejlett államok soraiba. Ehhez most megvan az esély. Élni kellene vele. Sok még a tennivaló, van mit megreformálni, ez nem kérdés. Gazdasági szempontból az egyik legérzékenyebb pontunk az, hogy a termelékenységünk jócskán elmarad a nálunk fejlettebb országokhoz viszonyítva. Elsősorban ezen a mutatószámunkon kellene javítani mielőbb. De nem úgy, hogy kozmetikázzuk a statisztikákat, hanem meg kell határozni, mi kell ahhoz, hogy a termelékenységet gyorsan meg tudjuk növelni. Az előrelépéshez elengedhetetlen a munkaszervezés hatékonyságának növelése, a kis- és középvállalkozások reformja és a munkaerőhiány hatékony kezelése. A hitelesség, a költségvetési fegyelem és az államadósság csökkentése mellett nagyon fontos tény, hogy a hatékonyság területén is jelentősen le vagyunk maradva. Mindeközben szembe kell nézni a növekvő munkaerőhiánnyal, elsősorban a megfelelő szakemberek hiányával már most is. Erre a kihívásra az automatizáció és a robotizáció csak részben nyújthat megoldást.

A gazdaság növekedését az olcsó munkaerőre építve csak egy bizonyos határig lehet alapozni. Az lenne a kívánatos, ha gyártóbázisból a régió erős tudományos és technológiai központjává válhatnánk. Beszélnek is erről mostanság, de ez sem fog spontán bekövetkezni. Úgynevezett versenyképességi modellváltást kellene véghez vinnünk ahhoz, hogy átléphessünk a tudással történő versenyzés szakaszába.