Budapest, Ferencváros — 2023. április 12.

Önéletrajz* - „Születtem 1895. február 6-án Nagyenyeden. Származásom: apai részről német kisiparos, anyai [részről]: bocskoros nemes. Négyéves voltam, amikor elvesztettem az anyámat és tizenkét éves korom óta élek a magam kenyerén. Édesapámnak órás- és ékszerüzlete volt Nagyenyeden, s én a Bethlen-kollégium első osztályát végeztem el éppen, amikor csődbe került. Nem tanulhattam tovább. Nyugtalan lettem, lázadó, konok. Voltam kovácsinas, kifutó, pincérgyerek, majd nekilódultam a világnak, és becsavarogtam fél Magyarországot. Zsákoltam kint a Dunán, és robotoltam a Gubacsi úton, a sertésvágóhídon. A Ganz vagongyárban majdnem vasesztergályos lett belőlem, de egy gyerekes csíny miatt ismét az utcára kerültem. Visszamentem Erdélybe, Désre, ügyvédírnokféle lett belőlem. Itt se volt maradásom. Életemnek ebben a szakaszában (1906-tól 1918-ig) a társadalomnak minden rétegével érintkezésbe kerültem. Negyvenegy hónapot töltöttem harctereken, ahonnan kisebbfajta tüdőbajjal és egy valamennyire benőtt fejjel kerültem haza. Munkához láttam, aranyműves akartam lenni, s ezért rajzolni kezdtem. Mintha az eddig leélt huszonnégy évem alatt folyton ezt kerestem volna, olyan mohón vetettem rá magamat. Ez volt a fordulópontja életemnek…” (*Külső hivatkozás: mek.oszk.hu)

A ’30-as évek végén festett művein erősen érezhető a kubizmus hatása. Sok magyar festőtől tanult, de senkinek sem szegődött követőjéül. A kubista szakasz után elsősorban az expresszionizmus foglalkoztatta. Van Gogh képeire emlékeztető drámai, paraszti témájú képeket festett.

Dési Huber István emlékezetét Radnóti Miklós Nem bírta hát… című szépirodalmi alkotása/verse is őrzi.