II. János Pál pápa rendelete alapján február 11-e a betegek világnapja. A pápa ekkor élte meg a betegség súlyát, az ellene elkövetett merénylet után ekkor kezdett különös együttérzéssel fordulni a betegek felé. A nap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

A betegség a legnagyobb kihívás az emberi méltóság ellen. A szenvedőt kiszolgáltatottá teszi mindenkivel és mindennel szemben, megfosztja a legelemibb emberi jogaitól. Nincs is fontosabb feladat az életben, mint őrizni az egészséget, gondoskodva ezzel a zavartalan életvitelről. Vajon eleget teszünk-e ennek a követelménynek? Az egészség jeltelen, természetes hozzátartozója életünknek: amíg birtokoljuk, ritkán fáradozunk megőrzésén, természetesnek vesszük, hogy van, és szolgál bennünket, noha tudjuk, hogy egyszer sérülhet, vagy el is veszíthetjük. Akkor riadunk meg, amikor rosszullét, fájdalom és egyéb tünetek jelzik egészségünk megrendülését. Ha elromlik, ijedelemmel vagy haraggal reagálunk, és ha nem múlik el magától, segítséget kérünk szakembertől vagy valamilyen kémiai anyagtól.

Mit kell tennünk az egészségünk érdekében, hogy ne romoljon meg, és életünket egészségben élhessük le?

A betegség a legnagyobb kihívás az emberi méltóság ellen

Mitől függ az egészség?

A WHO (1989) álláspontja szerint az egészségnek fizikai, mentális, érzelmi, a személyiséggel kapcsolatos, társadalmi (társas, morális, szociális), valamint spirituális dimenziói vannak. E dimenziók szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Az egészségmegőrzés feltétele a harmónia (összhang, összhatás, egybeilleszkedés) önmagunkkal, környezetünkkel, a természettel és a természetfelettivel.  A harmónia a kiegyensúlyozott, dinamikus együttműködés az említett összetevőkkel, melyhez napi munkára, folyamatos odafigyelésre, sok tanulásra, önmagunk megismerésére, kellő rugalmasságra, tudatosságra, célirányos cselekvésre van szükség. El kell engedni a múlton való rágódást, a jövőn való aggódást, hogy újra és újra elérhessük a hullámzó harmónia állapotát. Ezt a békét, harmóniát megzavarhatják külső tényezők: konfliktusok, erőszak, stressz stb., illetve belső tényezők: nyugtalanság, szorongás, boldogtalanság, gondolati csapongás (rumináció), elfojtott érzelmek, elkeserítő gondolatok, ijesztő képek tömegei.

Harmónia önmagunkkal, környezetünkkel, a természettel és a természetfelettivel

A modern társadalom mind több olyan jelenséget produkál, amely megbontja a harmóniát, a kényes egyensúlyt folyamatos kihívások érik, mindez megköveteli a szervezettől az adaptációt, hogy a belső egyensúly fennmaradjon. A legfontosabb a különböző hatások minősége, mennyisége, gyakorisága, továbbá az egyén reakciója ezekre a hatásokra. A csodálatos szervezetünk azonnal ellenreakciót indít a kihívások ellen, és megpróbálja visszaállítani a normális állapotot. Ha a visszaállítás nem sikeres, diszharmónia jön létre, melynek megszüntetése óriási adót szed a testünktől, amit a szervezet tünetekkel jelez. Ha ezeket a jeleket, tüneteket sokáig nem vesszük figyelembe, a szervezet kénytelen állandóan korrigálni, majd előbb-utóbb elfárad, és már nem lesz képes a helyreállításra, s a kezdeti kis kibillenéseknek tűnő egyensúlyzavar tartós állapottá válik, betegség alakul ki. A tüneteknek az a céljuk, hogy a figyelmet önmagunkra fordíttassák, hogy vegyük észre a diszharmóniát, mert ellenkező esetben nagy baj is származhat belőle. Ha a testünk valamilyen jelzést küld egy tünet, betegség formájában, akkor érdemes időt szánnunk arra, hogy megfejtsük, mit szeretne üzenni. Legyen szó érzéseinkről, gondolatainkról, hiedelmeinkről, mind számtalan információt hordoznak, és kihatnak a biokémiai folyamatokra a szervezetben. A megváltozó lelki történéseket a sejtjeink is pontosan érzékelik (az emberi test lélekkel van átitatva), ők pedig a testi működést is megváltoztatják (a szervezet minden sejtje tud az összes többiről, és képes befolyásolni a nagy egészt). Így válnak a tünetek, panaszok üzenetekké, a betegség pedig könnyebben vagy nehezebben megoldható leckévé, feladattá. Így tükröződik mindaz a számtalan megoldatlan kihívás, amelyet eddig az egyén tudattalanul a szőnyeg alá söpört. „A tünetek célja, hogy figyelmedet önmagadra fordíttassa. Jelenlévővé tesz a testedben. Betegségek csak akkor manifesztálódhatnak, ha nem »lakod« a tested, mert figyelmed mindig másra helyezed, nem önmagadra és a jelen pillanatra” — javasolja Eckhart Tolle.

Milyen üzeneteket küld a testünk, amikor a lélek krónikus, megoldhatatlannak tűnő problémával találja magát szembe?

A pszichés megterhelések azonnal hatnak a (szimpatikus) idegrendszerre, mely ezeket a tüneteket küldi: szívdobogás, szapora légzés, szájszárazság, csökkenő gyomorműködés és bélmozgás, kitáguló pupilla, vizelési zavarok, alvászavar. Az utóbbi években derült fény arra a biológiai felismerésre, hogy a pszicho-neuro-endokrin- és az immunrendszer kölcsönhatásban állnak egymással, sőt, közös biokémiai jeleket használnak. Ha valaki lelki zavarokkal küzd, például folyamatosan szorong, és nem tudja ezt feldolgozni, ez a helyzet előbb-utóbb megbosszulja magát, és a szervezet a fenti tünetekkel jelez. Idővel felborul a belső elválasztású mirigyek működése, sőt, az immunrendszer is károsodik. Tehát ha egy szerven elváltozás jelentkezik, az nemcsak arra a szervre vonatkozik, hanem az egész szervezet betegsége lesz, ennélfogva vizsgálni és gyógyítani kell(ene) az egész embert. Például a pajzsmirigy autoimmun betegsége gyakran társul más szemészeti, allergiás, ideggyógyászati, gyomor- és bélrendszeri, szív- és érrendszeri betegségekkel.

Mire lehet szükség a gyógyuláshoz?

Rá kell jönni arra, hogy nincs olyan betegség, amelynek ne lenne köze a testben lakó lélekhez, tudathoz. A betegséget meg kell érteni, feltárni az összefüggést a lélek és a test között. Időhiány miatt ez gyakran elmarad, helyette az orvos és a beteg is megállapodnak abban, hogy ez már nem fér bele. Az egyszerűbb megoldáshoz folyamodnak, megvizsgálják a testet, megállapítanak egy diagnózist, hozzárendelnek egy gyógymódot. Elmarad annak feltárása, hogy mi folyik a háttérben, a lélekben, mi az, ami hiányzik, miben lenne szükség változtatásra. Pedig ez a feltárás lehetővé tenné a test természetes öngyógyító folyamatainak a megindulását, és szép lassan megkezdődne a gyógyulás.

A betegség valódi okai: a lélekben meg nem oldott feszültség vagy sérülés