* Nem először dolgozol zenészként egy óriási tengerjáró hajón. Mit szeretsz benne, miért döntöttél úgy, hogy még kell belőle?

— Az első szerződésemet 2017-ben írtam alá. Egy világ körüli útra mentem a Cunard hajótársaság Queen Elizabeth nevű hajóján csellistaként, egy vonósnégyessel. Kedvem lett volna folytatni a hajózást, de mégis úgy döntöttem, befejezem a csellótanári mesterképzést is — hiszen mindig is tanítani szerettem volna — a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán. Ez így is történt. Ezután 2020-ban Pestre költöztem, ott próbáltam beilleszkedni, de tény, hogy az időzítés nem volt tökéletes. Az akkori „mordori” időszak nem igazán segített a művészi kiteljesedésemben. Őszintén, az elején még az egyszerű hétköznapi élettel is alig boldogultam, később, a tüntetéseken már pályaelhagyóként támogattam a tanári sorsokat. Amikor 2023 elején felkeresett Bede Ilu, hogy lenne-e kedvem vele megpróbálni duóban hajózni a Viking hajótársaságnál, akkor őszintén szólva nehezen hittem el, hogy a hajózás újra összejöhet, próba szerencse alapon mondtam igent. Néhány héttel később a kezemben volt a szerződés és egy repjegy Ausztráliába. Röviden így kezdődtek a mostani hajós kalandjaim. Itt minden egyes nap úgy érezhetem, hogy felfedező vagyok, és közben zenészként is élhetek. Mit lehet ebben nem szeretni?!

* Akkor ezek szerint ketten zenéltek együtt. Hogyan telik egy átlagos napod?

— Jelenleg a Viking Star nevű hajón dolgozom hegedű-cselló duó felállásban. A napjaim változatosak, talán egyiket sem tudnám átlagosnak nevezni, itt mindig történik valami. Ha le kellene egyszerűsítenem, akkor két lehetőség van: vagy egész nap vízen vagyunk (ezeken a napokon általában elég sok szabadidőm van, ezt mindenféle kreatív foglalkozással töltöm ki), vagy pedig kikötünk (ilyenkor várnak a világ csodái, hiszen mi is partra szállunk).

* Járod a világot, mi a közösségi oldalakon ennek a szépséges oldalát látjuk, izgalmas helyszíneket, tájakat, ahová a legtöbbünk lehet, hogy el sem jut. Van-e árnyoldala?

— Igazán árnyoldala számomra nincs, minden egyes oldalát szeretem vagy elfogadom. A honvágyon túl apróságok vannak, melyek miatt talán szomorú lehetnék, például amikor el kell búcsúznom egy új baráttól. Viszont valójában annak is örülök, hogy egyaltalán lehetőségem volt megismerni őt. Vagy amikor egy pillanatig bánatot érzek, amikor elhagyunk egy kikötőt, de folyamatosan hálás vagyok minden egyes másodpercért, melyet ott eltölthettem. Szóval annak örülök, hogy megtörtént, s ettől gyorsan elmúlik a pillanatnyi szomorúság.

* Zenészként (ha jól tudom, egy héten több alkalommal is muzsikálnotok kell) találsz-e kihívásokat benne, vagy leginkább rutinból tolod?

— Mindennap háromszor vagy négyszer kell játszanunk különböző helyszíneken. Ritkán tolom rutinból, valahogy minden egyes szett kihívás. A szabadságnak nagyon örülök, nincsenek előre eltervezett számlistáink, a hangulattól függően válogatjuk és váltogatjuk a darabokat. Soha nem lehet előre tudni, hogy egy vagy száz ember fog-e hallgatni bennünket, így ha esetleg a késő esti órákban nincs vendég, akkor is van ott pincér vagy báros, akinek szívesen járunk a kedvében akár egy popzenei feldolgozással.

* A sok-sok hely közül melyik volt az, amelyik nagyon megmaradt benned, és miért?

— Számtalan csoda szép helyszínt láttam, a többi közt a világ hét csodája közül kettőt. Sosem felejtem el a szemceruzával kifestett kamaszok tekintetét a jordániai csoda felé haladva (Petra), ahol először tevegeltem, majd feleségül kért egy helyi lakos, akinek a kincsei között kutattam a családom női tagjai számára. Nem felejtem el a zsivajt sem a sorban állás közben, mielőtt bejutok a gízai piramisok egyikébe, és ahogy utána reszkető lábbal lépkedek a sötét, barlangszerű folyosón. Vagy a szerencsét, hogy Srí Lankán a Gangaramaya-templomban a papok éppen áldást osztogattak a helyieknek, és a tuktuksofőrünk, aki az idegenvezetőnk is volt, minket is bekönyörgött a sorba. A mumbai tuktuksofőrünk viszont elvitt a szegénynegyed kellős közepébe, a nyílt terű mosodába, ahol kézzel mosnak szállodáknak aprópénzért, nemzedékeken át, és elmondása szerint éjszaka ez az indiai pornográf filmek forgatásának egyik fő helyszíne is. Az utazásaimról készített képeim közül itt született a számomra egyik legmeghatározóbb, amikor csak annyit mondtam a gyerekeknek: nevessetek! Szóval emlékből van bőven.

* Egzotikus állatokkal is találkozol? 

— Ilyen is van. Az új szerződésem szerint az utam Los Angelesben kezdődött, ahol megnézhettem a híres Hollywood feliratot és a Universal Studiót. Hónapokig cirkáltunk Hawaii környékén, ahol a srácok általában szörfözni tanultak a brazil fénytechnikustól, koktélozgattunk a parton, vagy óriásteknősöket keresgéltünk. Egyszer elhajóztunk Francia Polinézia felé is, Tahitin ananászt és kókuszdiót ropogtattam, miközben egy óriási vízesés előtt álltam, majd másnap egy aprócska, ismeretlen szigeten kötöttem ki a barátaimmal, ahol rajtunk kívül egy ideig senki sem volt. Órákig búvárkodtunk, kis cápákat keresgéltünk, az elején el sem hittem nekik, hogy találhatunk. Örültem neki, hogy már nem a vízben vagyok, amikor megláttunk egyet a parthoz nagyon közel, mert egyáltalán nem volt kicsi! A San Diegóban lévő állatkertben a trópusi növények és a sivatagi kaktuszok váltogatták egymást, mindenféle állatfajjal találkozhattam. Huh, valóban rengeteg kalandom volt, csodálatos szépségeket láttam, lehetetlen lenne egy regényben mindet leírni.

* Pedig izgalmas lenne elolvasni. S azt megfilmesíteni. Filmbe illő jelenetei is vannak az utazgatásnak?

— Az előző utamon volt egy őrületes, thaiföldi éjszakánk, ahol meglepetésemre néhány csajnak csak a hangjából derült ki, hogy valójában nővé operált férfi. Belegondoltam, hogy valószínűleg fogalmam sem lehet, hogy éppen egy lány vagy egy fiú áll-e mellettem, hiszen a kinézetük alapján nem eldönthető. Mumbaiban táncos lábú helyiekkel ismerkedtünk meg, akik végül elhívtak egy kocsmába, ahol hajnalig beszélgettünk az ékszerárus, művészlelkű drámaszakossal életfilozófiáról, tapasztalatokról, kulturális különbségekről. A Honoluluban töltött éjszakánk sem volt izgalommentes: az egyik bárosunkat kirakták egy kocsmából, mert kritizálta a koktélokat, az énekes srácot viszont azért, mert el akarta csikarni a mikrofont a helyi énekestől. Végül, mint egy kis család, mind a parton kötöttünk ki, ruháinkat ledobva fürödtünk, s alig raktuk be a barátainkat a kocsiba, hogy le ne késsük a hajó indulását. 

* Mit ad neked ez a fajta jelenlegi „hajós” életforma?

— Ez egy olyanfajta szabadság, amelyre szükségem van, de otthon nem kaphattam meg.

* Mik a terveid a jövőre nézve, vannak-e olyan zenei projektumok, amelyeken jelenleg is dolgozol, vagy zenekarok, melyek várnak vissza?

— Persze hogy vannak terveim! Ha minden igaz, júniusban térek haza, és egy ideig félreteszem a hajós karriert. Mivel ikertestvérem, Dína is nemrég tért haza londoni kalandozásaiból, végre lehetőségünk nyílik arra, hogy a dalai teret kapjanak, és közönségre találjanak a zenekarunk által. Alig várom!

* Két ikerlány és édesanyátok, többségben tehát a nők. Te milyen tulajdonságokat tartasz fontosnak egy nőben?

— Önazonos, független, bátor, határozott, karizmatikus. Talán hozzátenném, hogy extravagánsnak és egyúttal bájosnak találom azt is, ha optimista, így minden nőre felnézek, aki ezekkel a tulajdonságokkal bír, vagy dolgozik rajta.

Fotók: Bernadett saját fotó