Ki kell beszélni ezt a témát, hiszen mindenkiben mély nyomokat hagyott a járvány és a korlátozó intézkedések, jólesik ilyenkor mások tapasztalataiból erőt meríteni — hangsúlyozta az est moderátora. 

— Amikor bevezették a rendkívüli helyzetet, teljesen ismeretlen mély vízbe kerültünk, én magam is, erre egyáltalán nem voltunk felkészülve, sem emberként, sem iskolaként — kezdte Gilice Hilda, az Adai Műszaki Iskola igazgatónője. — Fokozatosan át kellett állni egy teljesen új életmódra. Az elmúlt másfél évben elérhetővé kellett válnom a nap 24 órájában. Azelőtt volt egy órarend, egy magánszféra, egy rendszer, mostanra ebből semmi sem maradt. Hétvégén sem kapcsolhat ki a pedagógus vagy intézményvezető, hiszen a különféle internetes platformokon a csoportokban bármikor felmerülhet egy-egy kérdés. Egy idő után ez a folytonos és folyamatos elérhetőség beépül az ember életébe. Az új tanév jelenléti oktatással kezdődik, azt viszont fontos hangsúlyozni, hogy az az élet, amely a járvány előtt volt, soha többé nem tér vissza. Ott van az a bizonyos virtuális élet, mely belénk ivódott, és nem fog eltűnni. Eleinte küzdöttünk ellene, bosszantó volt, viszont kénytelenek voltunk belenyugodni, elfogadni, és az életünk részévé vált. Szerencsésnek érzem magam abból a szempontból, hogy a környezetem, a szüleim és a barátaim elfogadták és tolerálják, hogy állandóan pittyeg a mobiltelefonom, és hogy dupla fordulaton élek a korábbiakhoz képest. Viszont a szüleimmel vannak biztos pontok az életünkben, így például a reggeli és a délutáni, közös kávézás, beszélgetés soha nem maradhat el.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (A szerző felvétele)

— Döbbenetként hatott mindannyiunkra a járvány következtében előállt helyzet. Korábban délelőtt ledolgoztam a munkaidőmet, délután a családomé tudtam lenni. A korlátozásokkal mindez valahogy összekeveredett — osztotta meg tapasztalatait Boja Patyi Sarolta, a Čika Jova Zmaj Óvoda igazgatónője. — Nem volt egyszerű, hiszen nekem is elérhetőnek kellett lennem szinte a nap 24 órájában, emellett az egyik gyermekünk általános iskolás, a másik gimnazista, így a távoktatás minden nehézségével szembesülnünk kellett. A COVID-járvány egyúttal össze tudta hozni a családokat, főleg a hétvégi kijárási tilalom, számomra szép élményként maradtak meg az akkori közös, családi időtöltések.  Az elmúlt másfél év legnagyobb hozadéka, hogy segítőkészebbek lettünk egymás iránt. Valahogy átértékelődtek a feladatok, az időbeosztás, viszont a nehéz időkben is meg kell találni azt a pozitívumot, amelyet ki tudunk hozni a helyzetből. Ha ezt nem találjuk meg, csak magunknak csinálunk problémát, ami nem vezetne semmi jóra. Elődeinknek is akadtak nehézségeik, előfordult, hogy nem jutott betevő falat az asztalukra.

— Amióta kihirdették a világjárványt, nincs magánéletem, hiszen a legnagyobb teher az egészségügyre nehezedett — jelentette ki dr. Balog András, az Adai Egészségház igazgatója, nőgyógyász. — A családomat végtelen sokat voltam kénytelen hanyagolni, és ez a mai napig így van. A feleségem vette át a családról való gondoskodást. Mi már nagyszülőkorban vagyunk, az unoka hazakerült az iskolából, tanulni kellett vele, emellett sok hatvanöt év feletti családtagunk van, akiről szintén gondoskodni kellett a rendkívüli állapot alatt. Én 24 órás szolgálatban vagyok azóta, hogy a járvány felütötte a fejét. Be kell vallanom, emberként féltem és félek a mai napig, hiszen több mint száz év múlt el a legutóbbi világjárvány óta, és erre senki nem volt kellőképp felkészülve. Naponta változtak az utasítások. Ám nem volt szabad meghátrálni, és most sem szabad, ebben a helyzetben pluszenergiák, -erők jöttek elő mindenkiből, hogy helyt tudjunk állni. A családomtól maximális támogatást kaptam, feleségem is egészségügyis családból származik, emellett a lányunk biokémikus, a fiunk orvos, tehát izgalom volt bőven. A mi házunkat a rokonok, barátok, ismerősök messziről elkerülték, mert fertőzés forrásaként tekintettek rá. Azt is el kell mondanom, hogy a családból négyen is betegek voltunk a második hullámban. Halálfélelmem volt azokon a hajnalokon, amikor felébredtem… Azok a szörnyű izomfájdalmak… Orvosként nem tudom megérteni, hogy léteznek még vírustagadók. Összesen 82-en dolgozunk az egészségházban, és volt, hogy 17-en voltak egyszerre betegek. A legnehezebb pillanat az volt, amikor egyik kollégánk elvesztette a harcot a vírussal szemben, huszonnyolc éven át dolgoztunk együtt, és bizonyítottan a munkahelyén fertőződött meg. Adának eddig mintegy ezer betege volt, a védőoltást a felnőttek 40 százaléka vette fel, ami nagyon kevés.

— Két kiskorú és két felnőtt gyerekünk van, zajlott az élet a COVID alatt is, izgultunk a ballagás, az egyetemi felvételi miatt — mesélte Mészáros Enikő négygyermekes anyuka, a moholi Jancsi Bohóc Bábszínház vezetője. — A férjem tanár, ezért meg kellett oldanunk, hogy mindig legyen neki hely, csend és nyugalom az online órái megtartásához. Az online oktatás bevezetése a nevelési elveinket is felrúgta, hiszen úgy terveztük, hogy a gyerekeket nyolcadikos korukig megóvjuk a „kütyüs” világtól, most viszont kénytelenek voltunk laptopot adni a kezükbe, de a kisebbeket igyekeztünk minél kevesebb ideig a gép előtt tartani — sokat kártyáztunk, játszottunk, sétáltunk, úsztunk, amikor csak lehetett. Szerencsére családi házunk van, így a gyerekek tudtak mozogni, sportolni, a nyáron pedig a Tisza és a természet volt a menedékünk. Nekem nagyon hiányzott a bábozás, ezért szerveztünk egy online rajzpályázatot, hiszen időközben ötéves lett a bábszínház — ebben segítettek a fiúk otthon.

— A korlátozások bevezetésével váltanunk kellett, gyorsan reagálni a megváltozott körülményekre, így átálltunk a házhoz szállításra — emlékezett vissza Török Tamás adai vendéglátós, aki családi vállalkozást vezet. — Ki kellett találnunk, hogyan tudjuk folyamatosan működőképessé tenni a céget ilyen formában. Örülök, hogy ez sikerült, hogy egyetlenegy munkásunknak sem kellett felmondanunk. Igaz, a megtakarított pénzt is vissza kellett forgatni az étterembe két-három hónapig, a legnehezebb időszakban. De hát döntenünk kellett, hogy felmondunk-e bizonyos számú dolgozónak, vagy azt tesszük, amit tettünk. Rákényszerültünk, hogy újítsunk, fejlődjünk, elvégeztünk egy pizzatanfolyamot, nyitni kellett, hogy megmentsük a vállalkozást. Jól döntöttünk, hogy senkinek sem mondtunk fel, hiszen a mostani nyár ezerrel pörgött, mindenki most akart esküdni, születésnapot, keresztelőt tartani.

A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy a család erőforrás, támogatás a nehéz időkben. Gilice Hilda azt is megállapította, hogy az oktatás nyert azzal, hogy rákényszerült a digitális átállásra. Véleménye szerint ez a kettő már nem válik szét, a hagyományos oktatás önállóan tovább nem létezhet, ki fog egészülni a virtuális tér adta lehetőségekkel, ez pedig a gyermekek előnyére válik. Boja Patyi Sarolta viszont arra mutatott rá, hogy az egy—hat éves korosztály számára nagyon fontos az óvónő, gondozó jelenléte, de az óvodapedagógusok kötelező szájmaszkviselete nem hat jól a kicsikre, hiszen így nem látják a mosolyt, nincs mimika. Az egészségház igazgatója pedig elmondta, óriási teher hárult a primáris egészségügyben dolgozókra: a COVID-fertőzöttek mellett folyamatosan gondoskodni kellett a nem koronás betegek ellátásáról is. A járványhullám még le sem csengett, amikor megindult az oltási program, az elmaradt műtétekre is fel kellett készíteni a betegeket, továbbá működtetni az általános mentőszolgálatot, hiszen nagyon sok idős polgár él Adán, aki ha nem tudott orvoshoz menni, a mentőszolgálatot hívta, így mindenki 150 százalékos normával dolgozott. Az igazgató hangsúlyozta, a nyári pihenő nagyon fontos az egészségügyben dolgozók számára, hiszen a járványnak koránt sincs vége.

Az egyesület szervezésében nem ez volt az első kerekasztal-beszélgetés: a tavalyit a járvány miatt csak zárt körben tudták megtartani, A szülőföldön való családalapítás előnyeiről fiataloknak címmel.