Amikor a dinár árfolyamának alakulását vizsgáljuk, azt láthatjuk, most éppen az a helyzet, hogy az árfolyamot a hazai gazdaságpolitika sikere és egyúttal a sikertelensége is erősíti.

A korábban tartósan a recesszió béklyójában vergődő, szerkezeti aránytalanságokkal küszködő és korrupciós szálakkal átszőtt gazdaságunk az enyhe felépülés jeleit mutatja. A GDP ha szerényen is, de növekszik, a szürkegazdaság egy részét sikerült kifehéríteni. Ehhez természetesen a viszonylag kedvezőnek tekinthető globális feltételek is hozzájárultak,  például a mérsékelt olajár. Természetesen kellettek hozzá a reformok, a pénzügyi fegyelem, és a kormányzás is mindig fontos tényezőnek számít. Ezért aztán — a növekvő bizalomnak is köszönhetően — mintegy kétmilliárd eurónyi friss tőke áramlott az országba ebben az évben, ami erősíti a dinárunkat.

Mindezek a sikerek azonban nem hozták meg mindenkinek a jólétet. Sosem fogjuk megtudni, mi lehetett volna, ha minden másképp alakul — hangzik az örök igazság. De az biztos, hogy a nagyarányú elvándorlásra az ország gazdasági sikertelenségének következményeként is tekinthetünk. A mélyrehatóbb vizsgálatok valószínűleg más társadalmi tényezőket is feltárhatnának, hiszen megéltünk már sokkal nehezebb időszakokat is, mégsem volt ilyen tömeges a kirajzás. Vannak, akik végleg szedik a sátorfájukat, igyekeznek elvágni minden szálat, azt hangoztatják, nem jönnek már ide vissza, még látogatóba sem. Az ilyenek azonban valószínűleg nagyon kevesen vannak. A legtöbben csak időszakosan képzelik el a kiköltözést, nagyon sokan pedig egyszerűen úgy ingáznak, hogy néhány hetet vagy hónapot külföldön dolgoznak, majd egy ideig itthon viszonylag jól élnek abból, amit ott megkerestek.

Erre úgy is tekinthetünk, mint az ország gazdasági sikertelenségéből fakadó munkaerőexportra. A kint megkeresett pénzt hazahozzák, mert itt többet ér, és mert valószínűleg kötődnek is ide — családi, rokoni, érzelmi szálon. A hazahozott deviza itthoni eladásával pedig a kínálatot növelik, hozzájárulva a dinár erősödéséhez. Az árfolyam kérdését persze nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, de ha csak azt nézzük, hogy a külkereskedelmi mérlegünket már tavaly 4 milliárd euróra sikerült leszorítani, a külföldi befektetők viszont több mint 2 milliárdot ruháztak be az idén, illetve a külföldön dolgozók is legalább ennyit (ám valószínűleg jóval többet hoztak haza), akkor nem kell csodálkozni, hogy mindez erősíti az árfolyamot. A kínálat-kereslet törvénye alapján sem várhatnánk mást. De például a dináralapú értékpapírok hozama vagy a hazai fizetőeszközben lekötött pénz kamata is nagyobb, és ez mind csak a dinárunkat erősíti.

Vannak, akik a vészharangot kongatják annak kapcsán, hogy a dinár árfolyama egyre csak erősödik az euróhoz képest. A kivitelre termelők szempontjából ezt negatív jelenségnek titulálják, vannak, akik szerint a túl erős dinár valósággal ellehetetleníti az exportőrök működését. A jelenség mögött a behozatali lobbi tevékenységét sejtik. Többnyire ugyanezek a szereplők kongatták a vészharangot akkor is, amikor a dinár gyengélkedett. Akkor azt mondták, az árfolyam a gazdaság versenyképességének a tükre, csak akkor lehet tartósan erős egy valuta, ha mögötte reális gazdasági teljesítmény is áll.

Az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a gazdaság jól tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A legnagyobb exportőreink egyébként általában a legnagyobb importőrök listáján is szerepelnek. Amit az egyik oldalon elveszítenek, az visszajön a másikon. A teljes nemzetgazdaságnak különben is az a hosszú távú érdeke, hogy árfolyam-leértékelés nélkül is megőrizze a versenyképességét.