Mottó: „Az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik” (Krúdy Gyula).

A XXI. század társadalma mélyreható változásokon ment keresztül, melyek nem csupán a technológia, hanem az értékrend szintjén is átrendezték a világunkat. A modern élet ritmusában észrevétlenül mosódik el a határ a morális értékek és a hétköznapi bűnök között. Az egykoron a bűnök megtestesítőjeként számontartott hét főbűn — a kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, torkosság, harag és lustaság — mára szinte elfogadható normává vált, sőt, sokszor erényként emlegetik őket. De hogyan is juthattunk idáig? Mi az, ami a társadalom mély rétegeiben lappang, és ami mindennapjaink részévé tette ezen bűnöket? Az oktatási rendszer — melynek feladata lenne a jövő generációk morális iránytűjének beállítása — vajon hogyan járul hozzá ezen értékek eltorzulásához? Ez az írás arra vállalkozik, hogy kritikus szemmel vizsgálja meg a modern társadalom és az oktatás világának torzulásait, melyek előidézték napjaink erkölcsi káoszát.

Kevélység (büszkeség)

A túlzott önértékelés, az önpromóció ma már a társadalmi értékrend alapjává vált. A közösségi média révén az emberek folyamatosan a saját sikereiket mutogatják, gyakran valódi teljesítmény nélkül. Ez az iskolákban is tapasztalható: szinte mindenért jár a dicséret, a gyerekeket oklevelekkel halmozzák el mindenféle megalapozott teljesítménytől függetlenül. A közoktatás így azt üzeni, hogy már a minimális erőfeszítés is elegendő a jutalomhoz. A másik véglet pedig a versenyre és az egyéni sikerekre helyezett hangsúly, mely tovább erősíti az énközpontú gondolkodást, miközben az együttműködést és az alázatot szinte teljesen elhanyagolják. A diákok így azt tanulják meg, hogy a külső elismerés fontosabb, mint a valódi belső érték vagy a közösségi hozzájárulás. Persze e bűn kiteljesedésében még a szülők is partnerek, a közösségi médiában ugyanis szívesen hencegnek gyermekük „világraszóló” sikereivel.

Irigység

Az irigység szinte velünk született érzésként hat a modern világban, ahol a reklámok és a fogyasztói társadalom folyamatosan azt sulykolják, soha ne legyünk elégedettek, és mindig többre vágyjunk. A közoktatásban ez a versenyhelyzet hangsúlyosan jelen van. A gyerekek folyamatosan összehasonlítják magukat egymással a jegyek, a teljesítmények és a társadalmi státuszok alapján, ami irigységet és frusztrációt kelt bennük. Az iskolai rendszer, mely elsősorban a jegyek és a rangsorok köré épül, akaratlanul is ösztönzi a diákok közötti irigység kialakulását.

Bujaság

A testiség túlhangsúlyozása, vagyis a bujaság mélyen beágyazódott a mai társadalomba. A média és a reklámipar folyamatosan a külső megjelenésre és a szexualitásra összpontosít, miközben elhanyagolja az érzelmi és erkölcsi értékeket. Az iskolákban gyakran nincs megfelelő szexuális nevelés, mely felelősségteljes szexualitásra és az intimitás valódi értékeire tanítana. Ezzel szemben a gyerekek inkább a médiából vagy egymástól szerzik meg az információkat, melyek gyakran torzítják a valóságot. A szülők szerepe itt sem elhanyagolható. Gyakran sulykolják a gyerekekbe a külsőségek fontosságát, például azzal, hogy mindenáron sportolni küldik őket, függetlenül attól, hogy valóban tehetségesek-e, vagy sem. Nem az egészséges életmód a fő szempont — sőt, túlzott mértékben a sport még káros is lehet —, hanem az, hogy a gyerek kívülről „tetszetős” legyen. Ezzel azt üzenik, hogy a külső megjelenés fontosabb, mint a belső értékek. A szépség önmagában nem feltétlenül hoz előnyt, és ha mégis, az az előny sokszor kétes. Gyerekeket ilyesmire nevelni felelőtlenség, hiszen olyan értékekre összpontosítanak, amelyek nem az élet valódi minőségét növelik. Az oktatási rendszer és a média torzítja a valódi értékeket azzal, hogy egy olyan társadalmat nevel, amely inkább a külsőségekre épít, semmint a belső tartalomra.

Harag

A harag a mai stresszes élet egyik következménye. A munkahelyi nyomás, a politikai és a társadalmi feszültségek gyakran generálnak agressziót és indulatokat. Az iskolákban pedig teljes mértékben hiányzik az érzelmi nevelés, mely megtanítaná a gyerekeket arra, hogyan kezeljék helyesen a kudarcot és az ebből adódó haragot. Sok diák nem kap megfelelő támogatást ahhoz, hogy kontrollálja az indulatait, ami később frusztrációhoz és agresszív viselkedéshez vezethet. A haragot az iskolai rendszer immár százötven éve — teljesen tévesen — büntetéssel kezeli, ahelyett, hogy érzelmi intelligenciára és pozitív irányelvek kialakítására nevelne.

Restség (lustaság)

A technológiai fejlődés és a kényelmi megoldások világában a lustaság egyre elfogadottabbá válik. A modern ember számára egyre kevesebb erőfeszítést igényel bárminek az elérése, legyen szó szórakozásról, információszerzésről vagy munkáról. Az oktatási rendszerben ez a passzivitás tovább erősödik: az iskolák sokszor nem ösztönzik a diákokat aktív részvételre, nem segítik a munkaszokások kialakítását, nem serkentik a gyerekeket gondolkodásra vagy kreativitásra. Az oktatás pusztán passzív befogadásra épül, és nem a kritikai gondolkodásra, ami hosszú távon hozzájárul a lustaság elterjedéséhez, arról nem is szólva, hogy már ma élénken tapasztalhatjuk, hogy egyre kevesebb felnőtt fiatal állja meg a helyét a munkaerőpiacon és a társadalomban.

Kapzsiság

Legyen pénz lóvéra! A kapzsiság, vagyis az anyagi javak megszerzésére való törekvés a modern gazdasági rendszer egyik mozgatórugója. Az egyéni siker, a pénzügyi stabilitás és a vagyon felhalmozása olyan értékké vált, amelyet a társadalom gyakran az erkölcsi értékek fölé helyez. Az iskolákban is megjelenik ez a tendencia, ahol a diákok sokszor az anyagi siker elérésére vannak programozva, és az életcélok középpontjában a pénzügyi boldogulás áll (mindenáron). Fontos, hogy jól látsszon, kinek mennyi pénze van. A valódiérték-alapú nevelés helyett a tantervben ismét az egyéni sikerre való törekvés dominál, ami tovább erősíti a kapzsiság iránti hajlamot.

A torkosság

A torkosság ma már nem csupán az étkezésben nyilvánul meg, hanem a mértéktelen élvezetek hajszolásában. A káros szenvedélyek, az alkohol, energiaitalok, drogok és nikotintartalmú készítmények fogyasztása sajnos mindennapos gonddá vált a fiatalok körében. Amíg régen az iskolák arra törekedtek, hogy megtanítsák a gyerekeket az egészséges életmódra, ma inkább azt látjuk, hogy a hangsúly a „szakszerű” fogyasztásra terelődik. Nem az a cél, hogy a gyerekek ne igyanak, hanem hogy hogyan igyanak „felelősségteljesen”. Ez az irányvonal rendkívül elszomorító, és a pedagógusoknak is nagy felelősségük van abban, hogy a gyerekeket visszatartsák az effajta élvezetek világától. Az oktatási rendszer nem tanítja meg a diákokat arra, hogy hol húzódnak az egészséges határok, illetve hogy bizonyos termékekből a „semennyi” a megfelelő mennyiség. Ahelyett, hogy arra ösztönöznék a gyerekeket, hogy tudatosak legyenek az életvitelükben, inkább arra irányul a nevelés, hogy hogyan „kezeljék” az élvezeteket. Ez hosszú távon káros, hiszen a mértéktelenség csak még több függőséget és egészségügyi gondot szül.

A közoktatásnak sürgősen változtatnia kellene azon a hozzáálláson, amely a hét főbűn modern társadalmi formáinak elterjedését támogatja. A tanároknak újra fel kell ismerniük a valódi nevelés célját: a tudás mellett emberséget, morális értékeket és közösségi felelősségvállalást is át kell adniuk a diákoknak, még akkor is, ha ez nem része a tananyagnak.