Eper és selyemgubó
Káich Katalin
2013.09.11.
LXVIII. évf. 37. szám
Eper és selyemgubó

Immár hatodik éve Kosztolányi városában lakom, s ebbéli döntésemben nagy szerepet játszott az a környék, ahol a mostani otthonomul választott ház áll, s melynek fekvése, környezete a zombori szülőházamra emlékeztet. Ezért érezhettem úgy, hogy íme, újra otthon vagyok, tehát jó helyen.

A díszeperfák az ablakom előtt szintén a felsővárosi gyermekkoromat juttatták eszembe, s azt a nyár forróságát enyhítő, kellemes  hűvösséget is, melyet a szederfák, bogyófák és a kertben lévő diófák nyújtottak akkor, a világra való rácsodálkozásom kezdetén.
A hintám a diófára volt felszerelve. Ha meglendítette Apám, akár az utca végéig is elláthattam, s a fekete meg a fehér szederfákat is megszámlálhattam, ha úgy tartotta úri kedvem. S elmerenghettem volna azon is, micsoda örökséget jelentenek az utcabéli eperfák. De hát a tűnődés nem a tizenévesek világa. Ahhoz fel kell nőni, és persze, nagyon, de nagyon kell szeretni a gyermekkorhoz kötődő varázslatos térséget, melyet szülőföldjéül kap az ember a Teremtőjétől. Ilyennek érezte Papp Dániel a Tündérlakot, vagy Csáth Géza a varázsló kertjét.
Ezek a gondolatok akkor kerítettek újra hatalmukba, amikor a Szabadka és Vidékében rábukkantam A selyemtenyésztés című cikkre, melyet Mándich Mihály helybéli ember írt 1895 áprilisában. Fokozatosan sejlett fel bennem, hogy nem is olyan rég itt, a Bácskában milyen nagy becsülete volt a selyemgubó-tenyésztésnek, s hogy sokak családjának ez biztosította a mindennapi betevőt. Gyermekkorom eperfái ennek az egyszervolt világnak az emlékét őrizték mindaddig, amíg — mint annyi minden más — áldozatul nem estek az ún. korszerűsítésnek. Merthogy „feleslegessé” váltak, lévén, a selyemgubók tenyésztése sem élte túl a huszadik századi geopolitikai változásokat.
Mándich újságcikkében egyébként arra hívja fel a szabadkaiak figyelmét, hogy a  városnak — a többi bácskai helységhez hasonlóan — fontos lenne megfogadnia a legnagyobb magyar, Széchenyi István tanácsát a szederfák ültetését illetően. Honi kötelességként szólt a gróf a hazai iparnak eme „parlagon hagyott” területéről, mert véleménye szerint „kötelesség mindenek előtt oly tárgyat mozdítani elő, melynek haszna nem egyes kiváltságosokra háramlik egyedül, hanem jótékonysága, mint a napsugár, mindenkit egyenlően érint. Legyen ő csak még szederfalevél s a többi bizonyosan el nem marad”.
Az idézetteket szívlelte meg Bezerédi Pál szekszárdi földbirtokos, akit a cikk írója a honi selyemipar megalapítójának nevezett. Az egyik legjövedelmezőbb iparág közé sorolandó ugyan a selyemipar, fejlesztéséhez mégis kevesen járulnak hozzá. Bács megye — írja szerzőnk — kivétel, sőt „a tenyésztők számát (...) [meg] a selyemgubó termelést illetőleg az országban az első helyet foglalja el”. 1880-ban négy községben mindössze 76 család kapcsolódott be a termesztésébe, de tizennégy évvel később számuk jelentősen megnőtt: 129 községben 27 310 termelőcsalád évi 374 640 kilogramm selyemgubó által valósított meg jövedelmet. A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy „Újvidéken selyemgyár, Baján, Zomborban, Ó-Becsén, Palánkán, Titelen és Zsablyán gubóraktár és 104 helyen gubóbeváltó intézet” volt. Zomborban pl. 500 termelő család jövedelméről 10 000 kilogramm selyemgubó gondoskodott.
A cikkíró sajnálattal állapította meg: „Szabadkán ez idő szerint, dacára annak, hogy volna elég arra való család és dacára, hogy eperfa tenyésztésre alkalmas és könnyen hozzáférhető területek dolgában bővelkedünk — nincs selyemtenyésztés”. Az iparág az utolsó helyen áll — írta Mándich —, s itt volna az ideje annak, hogy e mulasztást helyrehozza a város.
A kedvcsinálás érdekében még néhány figyelemreméltó adatot közöl a cikkíró. Elmondja, hogy a Bács megyei selyemgubók legnagyobb részét Milánóban és Marseille-ben értékesítik. Magyarország 1994-ben részt vett a lyoni nemzetközi kiállításon is. Köztudomású, hogy e francia város az egyik legjelentősebb központja Európa selyemiparának, s az itt elért eredménynek igencsak nagy az ázsiója. Márpedig a „Magyarországban termelt és a hazai munkásnők által gomolyított selymünk a legilletékesebb szakférfiak által a legnagyobb díjjal, a Grand prix-vel lett kitüntetve”. Ez bizonyítja, hogy az itteni selyem versenyképességét világszerte elismerik.
Napjainkban, amikor szűkebb pátriánk gazdasága romokban hever, a kiútkeresésben néha talán nem ártana a múlt gyakorlatát is segítségül hívni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..