A novembert – legalábbis mérsékelt éghajlatú égövünk alatt!, ritkán szokás szeretni. Szürke, esős, nyomasztó. Lépten-nyomon csak a pusztulás és a nem-lét jelei kerülnek előtérbe. Nehéz egy hónap. Legszívesebben kihagynánk életünkből.
Pedig... pedig elmúlás nélkül a megújulás sem lehetséges. Megújulás nélkül pedig még ez a megmaradt földi csekélységünk is értelmetlenné válik. Így van ez, s nem másképp!
Okulva mindebből, s kihasználva a valóban csak percekre rám mosolygó délutáni napfény sugarait, bebocsáttatást kértem objektívemmel kertecskémnek téli nyugodalomra készülődő növényvilágába.
A költeménybe szőtt, mintegy epilógusként lejegyzett gondolatokat óceánszemű páromtól kölcsönöztem.